language

Lapok:

Akták:

Zsolnay-ügy highlight_off

Origo

Az Origo.hu Magyarország egyik leglátogatottabb internetes portálja. 1998-ban indult egy olyan portálként, ami a szerkesztett tartalom mellett egyéb szolgáltatásokat is nyújt. 1999-ben megvásárolták a freemail levelező programot. A portál főszerkesztője 2000-ig Nádori Péter volt, akit ezután Weyer Balázs váltott. 2006-ban megvásárolták az iWiWet. 2010-ben az Indexnél dolgozó Vaszily Miklós lett a lapot kiadó Origo Zrt. vezérigazgatója. 2011. szeptember 29-én távozott Weyer Balázs és Nádori Péter, az új főszerkesztő a volt indexes Gazda Albert lett. 2013 novemberétől Sáling Gergő volt az Origo főszerkesztője. 2014. júniusában (egyesek szerint politikai nyomásra) Sálingnak felmondtak és Pálmai L. Ákos lett a főszerkesztő (l. Origo-ügy).


2015-ben a Magyar Telekom meghirdette eladásra az Origót, miután a német Deutsche Telekom Európában csökkentette a médiaérdekeltségégeit. Végül a Száraz István vezette, VS.hu-t birtokló New Wave Mediához került az újság. A New Wave a cseh Bawaco médiabefektőjé, amely Szemerey Tamáshoz, Matolcsy György jegybankelnök unokatestvérének érdekeltségéhez tartozik. Pálmai L. Ákost György Bence követte főszerkesztőként, a portál pedig erősen kormánypárti hangvételűvé vált. 2017 elején több munkatárs is távozott az Origótól, voltak akiket kirúgtak, voltak akik szolidaritásból mondtak fel. 2017 áprilisában az Origo Media nevet változtatott New Wave Media Group Zrt.-re. 2017. június 28-án az Origo Matolcsy Ádámhoz, Matolcsy György fiához került, miután a New Wave Media Group Zrt.-t megvette a Magyar Stratégia Zrt. 2017 októberében Matolcsy Ádám bekerült a New Wave Media Group Zrt. vezetői közé is. 2017. december 31-i hatállyal az Origót működtető New Wave Media Group Zrt. a VS.hu-t ködtető New Wave Production Kft.-vel együtt beolvadt eddigi anyavállalatába, a 2014-es alapítású New Wave Media Kommunikációs és Szolgáltató Kft.-be. 2017-ben György Bence távozott mint főszerkesztő, utódja Gábor László. 2018. decemberében az Origo (NWM Kft.) is beolvadt a kormánypárti médiakonglomerátumba, a cég tulajdonosa a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány lett.

Zsolnay-ügy

Zsolnay-ügy

A pécsi Zsolnay-gyár korábban megmentőként ünnepelt szír-svájci többségi tulajdonosa, Bachar Najari szerint egy fideszes érdekkör el akarta venni tőle a porcelánmanufaktúrát. A pécsi városvezetés 2016 júniusában kezdett ügyeskedni a Zsolnay-gyár körül. 2016 áprilisában a NAV szállt ki a Zsolnayhoz, és azt közölte az adóhivatal, hogy költségvetési csalás és más bűncselekmények gyanújával indítottak büntetőeljárást. A pécsi önkormányzat erre egy közleményben úgy reagált, hogy “mi már nem lepődünk meg semmin, hiszen már korábban is voltak félelmeink”, és talán végre megérti mindenki, hogy miért volt szükség a gyár védettség alá helyezésére.Május 18-án a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) felmondta a Zsolnay 433 millió forintos hitelét, és innentől kezdve felgyorsultak az események.

 

Azonban hiába hozták létre az önkormányzati Ledina Kft.-t 120 ex-zsolnays dolgozóval, és az MFB hiába adta el a Zsolnay banki tartozását a Fidesz-közeli WHB-nak: felszámolással sem tudták megszerezni a gyárat, mert Bachar Najari kifizette a közel 400 milliós követelést. A terv Pécs jogi képviselője, Szabó Iván szerint az volt, hogy a WHB feltőkésíti az önkormányzati Ledina Kft.-t, amely majd üzemelteti a felszámolás alá került Zsolnay-gyárat. A többségi tulajdonos, Bachar Najari azonban kifizette a Zsolnay tartozását, a WHB tulajdonosa, Paár Attila pedig a botrány miatt kihátrált az együttműködésből. A WHB egyébként cáfolja Szabót: azt állítják, hogy nem volt kapcsolatuk a Ledinával, és csak befektetési céllal vették meg a Zsolnay banki tartozását. (forrás: Átlátszó.hu)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

Porcelánok, vonatok és kínaiak - így folytatódott a Közgép felívelése

A mindössze néhány év alatt látványosan megerősödött Közgép növekedése tovább folytatódott az elmúlt hónapokban is. Részt vesznek az ország jelenleg legnagyobb vasúti fejlesztéseiben, és már nemcsak hazai, hanem külföldi terjeszkedésben is gondolkodnak, közben pedig igyekeznek nem kimaradni a várhatóan érkező nagy kínai üzletekből sem.
Találatok: [1]  Oldalak:   1