language

Személyek:

Kinisch Andrea highlight_off
Zuschlag János highlight_off

Zuschlag János

Zuschlag János László (Kiskunhalas, 1977. május 7. –) magyar politikus, a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselője 1998–2004 között. Az Ifjú Szocialisták Mozgalmában kezdett el a politikával foglalkozni. Országos listáról szerzett mandátumot és így lett tagja a Parlamentnek.

2007. szeptember 19-én a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség bűnszervezetben elkövetett csalással vádolta meg az egykori szocialista képviselőt és őrizetbe vette. 2010 márciusában az általa elkövetett bűncselekmények miatt első fokon nyolc és fél év börtönre ítélte a Bács-Kiskun Megyei Bíróság. A bíróság indoklásában kifejtette, „a Zuschlag-csoport egy fehérgalléros bűnszervezetként” működött. 2011. január 31-én Zuschlag János börtönbüntetését 6 évre csökkentette a Szegedi Ítélőtábla. Zuschlag a szegedi fellebbviteli eljárásban az utolsó szó jogán elmondott beszédében azzal érvelt, hogy az elmúlt húsz év minden bűnét, hibáját nem lehet rajta számon kérni. Az egykori szocialista politikus szerint nem bűnszervezetben, és nem a személyes haszonszerzés érdekében követték el a csalást. Az ítélőtábla szerint a megyei bíróság több ponton tévedett, és túl szigorú volt. Enyhítő körülményként vették figyelembe, hogy az okozott 72 millió forintos kár nagy részét Zuschlag megtérítette.

2013-tól vállalkozóként tevékenykedik. 2018-ban a magyar médiában a Fidesz mellett kampányolt.

 

Kapcsolódó linkek 

Zuschlag portré az Origo-n 
Zuschlag jól érzi magát a börtönben 
Zuschlag ott akar lenni gyermeke születésénél 
Zuschlag takarít és szót fogad 
Zuschlag unatkozik a börtönben

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6]  Oldalak:   1

Fedőneve: Irányító

A Zuschlag János cellájában talált mobiltelefonok híváslistája is előkerült a Bács–Kiskun Megyei Bíróságon az egykori szocialista politikus és társai ellen, pályázati pénzek elcsalása miatt folytatott büntetőper csütörtöki fordulóján.

Zuschlag sok kérdésre nem válaszolt

Vagyonosodási vizsgálat folyik Zuschlag János ellen, amely tisztázhatja, miből tudott kifizetni ötvenmillió forintot kárenyhítésre vagyona zárolása után – derült ki a volt MSZP-s politikus ellen maffiavád miatt folyó perben.

Zuschlag-sztori: jelen és múlt - Részletes beszámoló az ügyről

Az ügyészség szerint tartani lehet attól, hogy eltűnik vagy akadályozza az eljárást Bilincsben hozták ki tegnap a Kecskeméti Városi Ügyészség épületéből Zuschlag Jánost.

Zuschlag és a "bűnszervezet": ki bukik az őrizetbe vett szocialistával?

Bűnszervezetben elkövetett bűncselekménnyel gyanúsítják a szocialista politikust. Pénteken kezdeményezhetik előzetes letartóztatását. Az elmúlt napokban aktív kormánytagot is meghallgatott az ügyészség.

Ifjú zsebekben élnek - Krimikellékek a Zuschlag-ügyben

Szövevényes üzleti kapcsolatok, fantomszervezetek, eltűnt gyanúsított, lőfegyver - e krimikellékek mind felbukkantak a fiatal szocialista politikusok ellen indított, Zuschlag-ügyként elhíresült büntetőeljárásban.
Találatok: [6]  Oldalak:   1