Megújult a K-Monitor sajtóadatbázisa. Mondd el a véleményed róla!
language

Akták:

Zuschlag-ügy highlight_off

Kulcsszavak:

elfogultság highlight_off
75.000.000 Ft

Zuschlag-ügy

Zuschlag-ügy

Az ügyészség először 2005-ben indított vizsgálatot különböző alapítványok és egyesületek ellen számviteli fegyelem megsértése miatt, 2007-ben pedig már Zuschlag János szocialista parlamenti képviselő, a Fiatal Baloldal-Ifjú Szocialisták Mozgalma elnökhelyettese és 15 társa ellen folyt a nyomozás különösen nagy kárt okozó csalás miatt.

A vád szerint Zuschlag János vezetésével társai, Lados István, Katus Ferenc, Őri András, Krausz Csaba, Marsovszky Balázs, Kullai Tamás és Prácser László, tényleges tevékenységet nem folytató egyesületeken keresztül olyan állami támogatásokban részesültek, melyekn ek az elszámolásait rendszerint meghamis ították. A 2000-től 2006-ig elkövetett bűncselekményekkel okozott 75 millió forintos kár nagy részét a vádlottak a nyomozati szakban megtérítették.  Az üggyel kilenc fiktív civilszervezetet és mintegy 72 pályázatot hoztak összefüggésbe, az ügyészség tizenhat fő ellen emelt vádat. A vádhatóság szerint az elsőtől nyolcadik rendű vádlottak esetében a bűnszervezet törvényi tényállása bizonyított, bár a vádlottak anyagi haszonszerzését nem sikerült bizonyítani, mert a haszon egyéb szervezetekhez jutott.


Azért dolgozunk, hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

▶︎ Támogass minket pártolói tagként: patreon.com/kmonitor
▶︎ Adományozz átutalással, vagy PayPalon: k-monitor.hu/tamogatas


A per 2008 ősze óta zajlik, és várhatóan 2010. március 31-én születik elsőfokú ítélet. Az eljárás során több mint kétszáz tanút idéztek meg, többek között Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnököt, Arató Gergelyt, az MSZP országgyűlési képviselőjét, a Oktatási és Kulturális Minisztérium volt államtitkárát is. Az ügyben kihallgatták Baráth Etelét és Csiha Juditot is. Az MSZP-s országgyűlési képviselők saját kampányukra kaptak 500-500 ezer forintot, amit a Táncsics Alapítványon keresztül szintén fiktív civil szervezeteken keresztül kaptak meg. Szintén kihallgatták Baja Ferencet, a Miniszterelnöki Hivatal jelenlegi államtitkárát, a Táncsics Alapítvány kuratóriumának korábbi elnökét, valamint Deutsch Tamást, a FIDESZ képviselőjét, korábbi sportminisztert.

Találatok: [6]  Oldalak:   1

Zuschlag a Fidesz mellett szállt be a kampányba

Újra beszállt a választási kampányba Zuschlag János, aki tavalyi szabadulása óta folyamatosan támadja volt szocialista párttársait. Most egy helyi lapban érvelt a kiskunhalasi baloldal ellen azt hangsúlyozva, hogy jót tenne a városnak, ha kormánypárti polgármestere lenne. Az interjú megjelentetése ellen tiltakozva lemondott a hetilap főszerkesztő-helyettese, a baloldal pedig pereket helyezett kilátásba.

A pártatlanság vélelme

Egyre-másra hamis vagy legalábbis hanyagul kidolgozott vádnak bizonyul az elszámoltatási bűnlajstrom, ami mind kínosabb a kormányzatnak. A célszemélyek eséllyel keresnek elégtételt a bíróságokon.

A vád titokzatos gyára

Annyi az elmúlt nyolc év botránykatalógusából kiindulva elmondható: a Legfőbb Ügyészség a szociálliberális hatalomtól függetlenül működött. Számos korrupciógyanú érett vádemeléssé - különösen az utóbbi másfél-két évben.

Az ügyészség esetei a politikával

Nem tilos a kormány alá rendelni az ügyészséget, ám ha ez megtörténik, szigorú garanciákkal kell távol tartani a pártpolitikát - mondja Kovács Tamás. A legfőbb ügyész szerint szervezete alkalmas a felső szintű korrupció leleplezésére.

Zuschlag per: szó nincs elfogultságról - Nehéz összefoglalni az indokokat

Elfogultságot jelentett be az ötödrendű vádlott, Krausz Csaba védője a Zuschlag-per szerdai tárgyalásán a Bács-Kiskun Megyei Bíróság ellen, mivel a testület nem akceptálta azon indítványait, amelyeket az eljárás során tett.
Találatok: [6]  Oldalak:   1