language

Demszky Gábor

Demszky Gábor 1952-ben született Budapesten. 

1970-ben érettségizett a Kaffka Margit Gimnáziumban, majd az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának hallgatója lett. 1972-ben egy maoista tüntetés szervezése miatt egy évre kizárták az egyetemről. Taxisofőrként, majd könyvtárosként dolgozott. Később folytathatta tanulmányait, s 1976-ban jogi diplomát szerzett. Fiatal diplomásként nehezen kapott állást, jogászként nem tudott elhelyezkedni. 1976-tól 1981-ig a Világosság című folyóirat munkatársa volt. Politikai tevékenysége miatt elvesztette állását, utazási és publikációs tilalom alá került. 1981-ben az ELTE-én szociológus diplomát szerzett. 1983-ban "hatóság elleni erőszak" címén hat havi börtönbüntetésre ítélték, amit három évre felfüggesztett a bíróság. Ugyanebben az évben a Kiadók Nemzetközi Egyesülete a Freedom to Publish díjjal tüntette ki. 1988/89-ben ösztöndíjjal tíz hónapot töltött az Egyesült Államokban, a Columbia University hallgatójaként. 1988-ban alapító tagja lett a Szabad Kezdeményezések Hálózatának, majd az SZDSZ-nek. Az 1990. évi országgyűlési választásokon a VII. kerület képviselőjévé választották, a Parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnöke és a külügyi bizottság tagja lett.

Azért dolgozunk, hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

▶︎ Támogass minket pártolói tagként: patreon.com/kmonitor
▶︎ Adományozz átutalással, vagy PayPalon: k-monitor.hu/tamogatas


Az 1990-es önkormányzati választásokon pártja budapesti listavezetője. 1990. október 31. óta Budapest főpolgármestere, az 2006-os önkormányzati választásokon negyedik alkalommal is újraválasztották.

2000 decemberében a az SZDSZ elnökévé választották, ám a párt remélt feltámadása helyett – többek közt a 2001 februárban a hannoveri villamosok miatt kialakult koalíciós válság hatására – fél év alatt az SZDSZ támogatottsága 2%-ra csökkent, így Demszky 2001 júniusában lemondott pártelnöki tisztségéről.

2002 áprilisában az SZDSZ budapesti listájáról újra országgyűlési képviselőnek választották, mandátumáról Mécs Imre javára lemondott. 2002. októberben negyedszer nyerte el a főpolgármesteri tisztséget.

2004. január 1-jétől egy évig az Európai Uniós Fővárosok Uniója (UCUE) elnöke volt. Az SZDSZ listavezetőjeként a 2004. június 15-én rendezett Európai Parlamenti választásokon bekerült az Európai Parlamentbe. Mandátumáról 2004. október 10-én mondott le, mivel a Fővárosi Közigazgatási Hivatal megállapította, hogy a főpolgármesteri és az európai parlamenti képviselői tisztség összeférhetetlen.
2005-ben beválasztották az SZDSZ ügyvivői testületébe.
2006. november 15-én lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról.

Nyelvismeret: angol társalgás és német társalgási

Forrás:
http://www.mkogy.hu/internet/plsql/ogy_kpv.kepv_adat?p_azon=d746&p_ckl=38
http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=10758