language

Helyek:

Jász-Nagykun-Szolnok megye highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [322]  Oldalak:   <<  <  14 15 16 17 18 19 20 21 22 23   >  >>

Tovább csúszhat a sámándob újraépítése

A hányattatott sorsú pavilont Karcagon építtetné fel újra a kormány. A hazaszállított sámándob a tervek szerint még idén megnyitja kapuit, ám egyelőre semmi hír a beruházásról. Az újjáépítésért felelős Kárpátok-Alpok Zrt. nem válaszolt kérdéseinkre, Dobos László karcagi polgármester pedig szűkszavúan annyit közölt, hogy „a tárgyalások és a szükséges egyeztetések folyamatban vannak.” Ez utóbbi azért is érdekes, mert a kormányhatározat értelmében a szükséges megállapodásokat 2016. szeptember 15-ig kellett volna tető alá hozni.

Előzetesbe került Bróker Marcsika

Előzetes letartóztatásba helyezték a Kun-Mediátor Kft. piramisjátékos csalás miatt keresett, Belize-ben elfogott vezetőjét pénteken Szolnokon. A bíróság döntése nem jogerős. A Szolnoki Járásbíróság egy hónapra elrendelte Dobrai Sándorné Nagy Mária előzetes letartóztatását. A gyanúsított a nyomozó hatóság elől már korábban megszökött, külföldre távozott és csak nemzetközi elfogatóparancs alapján sikerült kézre keríteni. Továbbá szabadlábon hagyása esetén megalapozottan lehet attól tartani, hogy veszélyeztetné a bizonyítási eljárást.

Okkal hihette Bróker Marcsi, hogy biztonságban van

Ideális búvóhelynek tarthatta a karcagi Bróker Marcsi a közép-amerikai Belize-t, mivel az országnak semmilyen kétoldalú hivatalos kapcsolata nincs Magyarországgal, a távoli államban magyar közösség sem él. Ám egyre inkább úgy tűnik, hogy a világ egyetlen szegletében sem érezhetik biztonságban magukat a szökevények.

Díszpolgárok előnyben! - Olcsón kiárusított városi ingatlanok Jászberényben

Eladja legértékesebb ingatlanjait a jászberényi önkormányzat. Több vevő is Fidesz-közelinek mondott nagyvállalkozó.

A legnagyobb pazarlásnál látszik a legjobban, hogyan csorgatják vissza az uniós pénzt

Elég csak ránézni a tiszafüredi kerékpáros kilátóra, ha meg akarjuk érteni, hogyan lehet a leggyorsabban elégetni az egymilliárd forintot: Komplex kerékpáros turisztikai fejlesztés címén sikerült uniós pénzből a város szélére építeni egy olyan kerékpáros kilátót a Tisza-tó mellé, amiről nemhogy a tavat nem lehet látni, de a nyáron egy időre még a bringásokat is letiltották a felhajtóról a balesetveszély miatt.

Nagypályás kosárlabdázók, sárvári exrendőrök és pártközeli vállalkozók a szolnoki nagyprojektekben

Szolnokon több olyan beruházás is zajlott az elmúlt években, amely a helyiek nemtetszését váltotta ki. Egyrészt azért, mert egyes esetekben közkedvelt helyszínek és létesítmények is áldozatául estek a projektnek, másrészt azért, mert a szolnokiak egyes beruházások valós okaként nem a deklarált célokat, inkább helyi nagyemberek magánérdekeit sejtik. Annak jártunk utána, igazolja-e bármi is ezt a közvélekedést.

Nem vált be Fazekas miniszter jelöltje, a Máltai Szeretetszolgálat próbálkozhat Tiszaburán

Még nincs két éve, hogy polgármestert csináltak Tiszaburán Fazekas Sándor miniszter jelöltjéből. Fazekas akkor nagyon beleállt a kampányba, ezer közmunkás foglalkoztatását ígérte, meg hogy rendbe teszik a falu ügyeit. Ma ott tart a dolog, hogy több, a polgármesterhez köthető ügyben büntetőeljárás folyik, és a kormány a Máltai Szeretetszolgálatra testálta a feladatot, hogy kezdjen valamit a Tiszaburával, meg a még rosszabb helyzetben lévő Tiszabővel. A projekt indulásához pedig adott 600 milliót.

Még jobb üzlet a kastélyfelújítás

Megint röpködnek a milliárdok a műemlékek felújítása körül: a magyar kormány megengedi a kastély- és várprogramban lévő 33 milliárd forintnyi uniós támogatás előlegként való azonnali és teljes kifizetését, noha ettől nem indul meg hamarabb a munka. Az Európai Bizottság kimondottan ellenzi a műemlékek körüli ellenőrizhetetlen költekezést.

Imitált piacgazdaság Tiszatenyőn: ami az ország leghíresebb közmunkaprogramja mögött van

A későkádári idők reformista tsz-elnökeit idéző mentalitású polgármesterrel, mintaüzemekkel, május elsején táblákkal vonuló közmunkásokkal, háztájival, kockás papíron abszolvált „árképzéssel” mintha újra életre kelt volna a szocializmus a kőkeményen fideszes Jász-Nagykun-Szolnok megye kellős közepén. A faluban meghatározó tulajdonos az önkormányzat: az övé a mozgóbüfé, az „ifjúsági szórakozóhely”, a virágbolt és a tüzép telep. De az önkormányzat a legnagyobb munkaadó is: évről évre százhúsz közmunkás serénykedik az önkormányzat üzemeiben. A tiszatenyői polgármester nem tett mást, csak kimaxolta mindazt, amit a közmunkarendszer lehetőségként kínál.
Találatok: [322]  Oldalak:   <<  <  14 15 16 17 18 19 20 21 22 23   >  >>