24 milliárd forintos bizniszt húzott be a kormány fő takarító cége, derül ki az uniós közbeszerzési értesítőből. Nem volt nehéz dolga a B+N Referencia Zrt.-nek, egyedül tett ajánlatot.
A viharsebesen növekvő takarítócég, a B+N Referencia Zrt. nyert a MÁV-START Zrt. munka- és védőruha bérlésre kiírt pályázatán, egyedüli ajánlattevőként szerezte meg a nettó 600 millió forintos megbízást.
Másfél év alatt elköltötte szinte a teljes hároméves kommunikációs keretét az állami szféra. A G7 számítása szerint ugyanis 2016 decembere óta az elvileg spórolási céllal életre hívott Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) gigatenderének keretében összesen 69,8 milliárd forintot költöttek el reklámokra, PR-tevékenységekre, rendezvényekre és hasonló dolgokra különböző állami szervezetek. Az utolsó fillérig mindent kormányközeli ügynökségeknél, és ezek között is volt egy, amelyik különösen nagyot tarolt.
Milliárdokért vesz jegykiadó automatákat a MÁV egy finoman szólva is furcsa közbeszerzésen. A tendert még február végén írták ki, azóta az ajánlatokat is le kellett már adni, most éppen ezeket értékelik ki. A MÁV Start a kiírás szerint 375 berendezést biztosan vesz, és további 110-re opciót tart fenn. Egy tételben ennyi automatát eddig egyetlen piaci szereplő sem vásárolt Magyarországon. A legnagyobb hasonló tender a Budapesti Közlekedési Központé (BKK) volt, ők 300 készüléket rendeltek még 2013-ban.
A Transzmasholding orosz vasúttechnikai óriáskonszern 50 százalékot szerezne a Dunakeszi Járműjavítóban, az eredeti tervek szerint csak a jövőre nézve beígért megrendelésekkel fizetnének. Az üzletben több furcsaság is van.
Bár az Elios közpénzes munkáival kapcsolatosan az OLAF hosszú hónapokig nyomozott, majd 2017 januárjában a magyar ügyészségnek is benyújtotta a vizsgálati jelentését, a céget a jelek szerint ez nem rázta meg különösebben, a 2017-es közvilágítási közbeszerzéseiket is minimum gyanús körülmények között nyerték el.
Az OLAF a vidéki városok közvilágítás-korszerűsítése kapcsán vizsgálta az Elios Zrt. közbeszerzéses megbízásait, a cég tevékenysége azonban nem merült ki ennyiben. Az elmúlt években egyetemeknek és stadionokban is dolgozott az Elios, 2017-ben pedig a MÁV-val és az MVM-mel is kötött egy-egy nagy szerződést. Most kigyűjtöttük az Elios által 2010 és 2017 között elnyert összes közpénzes megbízást a Közbeszerzési Adatbázisból, táblázatunk itt megtekinthető. Az összesítésből kiderült, hogy a cég közbeszerzéses bevételeinek mintegy 84 százaléka uniós forrásból származott 2010-2016 között.