language

Lapok:

168 óra highlight_off

Kulcsszavak:

háttér highlight_off

168 óra

1989-ben alapították, kezdetben a Magyar Rádió azonos nevű, heti rendszerességgel jelentkező műsorainak átiratait közölte. Csütörtökönként jelenik meg, baloldali, liberális irányvonalat képvisel, alapító főszerkesztője Mester Ákos volt, aki a Magyar Rádió műsorait szerkesztette. A lap kiadója a Neuman Péter által vezetett Telegráf Kft., melynek 2015-ben az összetett tulajdonosi hátterű Brit Média Befektetési Kft. vált a többségi tulajdonossá, mely cégnek tulajdonjoga van a Klubrádióban is. 2016-ban a felvetődtek a hírek, miszerint a tulajdonosi átfedés miatt közös online szerekesztőséget hoznak létre a rádióval. Ugyanez év április 1-én új főszerkesztőt neveztek ki, Tóth Ákos személyében. A 2000-es évek elején produkált 35 ezres pédányszám eladáshoz képest napjainkra nagymértékben visszaesett az értékesített lapok száma, átlagosan valamivel több, mint 10 ezer darabot adnak el belőle.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [61]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7   >  >>

Tanácsadók, kommunikáció és szép autók a szocialistáknál

Több mint százmillió forintot tanácsadókra fordított az MSZP-frakció, ám felmérésekre, kommunikációs tréningre, „nyomatelőállító" eszközökre és szép autókra is futotta. 2017-ben némi visszafogottságról tett tanúbizonyságot az MSZP, legalábbis ami az Országgyűlés Hivatalának leadott számlák számát illeti. Nagyságrendileg ugyanis a legkevesebb, 67 megbízási szerződést kötöttek, ezek értéke ugyanakkor egyenként is jelentős, az összköltség pedig kiemelkedő. Összességében ugyanis rekordösszeget, 209 millió 867 ezer 71 forintot költött az MSZP-frakció 2017-ben a képviselőcsoportoknak jutó támogatásból.

Tolmácsolás, családi ügyvéd, utazgatás, autózgatás, cukiskodás

Nemcsak a szakpolitikai anyagait írja, de a rendezvényeit is az Iránytű Intézet szervezi a radikálisok frakciójának. Forrai Richárd cégén túl a Jobbik ifjúsági tagozata is szép summára tett szert 2017-ben, s igen jól járt Sneider Tamás Jobbik-alelnök felesége is.

Hatan vannak, mégis többet költöttek a KDNP-nél

Ugyan csak hat fős, az is csupán szeptembertől, ám a Lehet Más a Politika (LMP) abban semmiképpen sem tér el a többi parlamenti párttól, így például a már bemutatott KDNP-től, hogy nemigen vonja meg magától az adófizetői javakat, ha önnépszerűsítésről van szó. Sőt, a zöldpárt bizonyos értelemben túltett a kisebbik kormánypárton. Ez derült legalábbis ki, miután a 168 Óra kikérte az Országgyűlés Hivatalától, s tételesen megvizsgálta valamennyi parlamenti párt képviselőcsoportjának összes 2017-es szerződéskötését.

Ugye önnek is megéri etetni, itatni és százmilliókból jól tartani a 17 tagú KDNP-frakciót?

Egy év, 133 szerződés, több mint 126 millió forintos kiadás, és egy a közvélemény-kutatók által mérhetetlen támogatottságú, de mégis kormányon lévő párt. Vagyis a Kereszténydemokrata Néppárt, a KDNP, amelynek olyan személyiségeket köszönhet a belpolitikai közélet, mint Semjén Zsolt, Harrach Péter, Simicskó István, Rétvári Bence és Hollik István. Nélkülük biztosan unalmasabb lenne.

Minden jel arra mutat, hogy az Orbán-rendszer örökké fog tartani

A magyarok többsége elveszítette normális polgári tartását, infantilizálódott, szó nélkül tűri a korrupciót és azt, hogy az állam két lábbal tapos mindennapi ügyeibe. Míg az egészséges lélek külön tudja választani a jót és a rosszat, nálunk legfeljebb elfojtások működnek – mondja lapunknak Deák Dániel. A Corvinus Egyetem tanára szerint a hozzánk érkező külföldi befektetők is alkalmazkodtak a jelenlegi politikai berendezkedéshez, az afrikai üzleti modellhez. Sőt, a kutató úgy látja, a következő uniós költségvetési ciklusban a magyarokkal kötött megállapodásba belefoglalhatják Orbán korrupt hadseregét: kifizetik nekik azt a pár millió eurót mint járulékos költséget, és így láncolnak minket a fejlett világhoz.

Civilek célkeresztben – Oszd meg és uralkodj!

Miért kerülnek a kormány feketelistájára olyan civil szervezetek, mint a Baptista Szeretetszolgálat, az Igazgyöngy Alapítvány, a Bátor Tábor Alapítvány, a Magyar Ökomenikus Segélyszervezet, a Rex Kutyaotthon Alapítvány, a Magyar Vöröskereszt? Miért kell ügynöközni, a terrorizmushoz fűzni gondolatilag a betegekkel, sérült gyerekekkel, bántalmazottakkal vagy állatokkal foglalkozó civileket, ahelyett hogy megköszönné nekik a kormány, hogy helyette (is) dolgoznak? A kabinet szűnni nem akaró lendülettel támadja a civil szférát, most már az Információs Hivatalt is csatasorba állítva. Vajon meg tudják védeni magukat? S hogyan válhattak ennyire kiszolgáltatottá? Miként torzította az EU támogatáspolitikája a magyar civil szektor fejlődését?

Nagy magyar abszurd: Oszter Sándor saját tava, jó kapcsolatai, meg az aggódó helyiek

A Jenői-patak időjárásfüggő. Ilyenkor, nyár végén, rekkenő hőségben gyéren csorog a meder alján a víz. De mindig van benne valami, ez négyezer éves hagyomány. A Börzsöny legnagyobb tavát (a diósjenői víztározót) mégis az a veszély fenyegeti, hogy a tradíció megszakad. Az „új földesúr”, Oszter (­Rózsa) Sándor állami papírokkal, hét Kamazzal, két lánctalpas markolóval (és pénzzel) felfegyverkezve arra készül, hogy vadászkastélya előtt blokkolja a patakot. A meredek lejtőn két műtavat ásna, amelyet a helyiek szerint a tavat tápláló erecske tölt majd fel. Oszter a „szépségre megy”: kócsagot akar, tarajos gőtét, vörös hasú unkabékát. Pedig ha a vízbázis elapad vagy a hozam vészesen csökken, a huszonhét hektáros tóban visszafordíthatatlan algásodás indul el, és a helyén egy bűzölgő pocsolya marad. A helyi ellenállás bázisa, a tavat kezelő Diósjenői Sporthorgász Egyesület felülvizsgálatot, birtokvédelmet, hatástanulmányokat kér. De a zászló Oszter Sándornak áll.

Egyetlen nyertese volt a Mengyi-féle kamupályázatnak – az is belebukott

A nyomozó hatóság figyelmeztetése ellenére sem függesztette fel az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Mengyi Roland által kijárt, szociális szövetkezetekre gründolt ka­­mu­­­pá­­lyá­­za­­tot, hanem az egyik jelentkezőt támogatásban részesítette. A Voldemorték körén kívül eső szervezet nem tudott elszámolni a milliókkal, és azt sem tudni, mennyit teljesített a kiírásból. A jogi huzavonára az adóhatóság tett pontot azzal, hogy a szociális szövetkezet adószámának tör­­lésével megszüntette annak működését. Az Emmi futhat a pénze után.

Pénzszórásban már világbajnok az Orbán-kormány, remény sincs, hogy megmondják, konkrétan mennyit nyerünk az egésszel

Követhetetlen tempóban növekedtek a magyarországi vizes-világbajnokság költségei az elmúlt hónapokban. Senki sem tudja, mi lett a kiadások végösszege, legutóbb Seszták Miklós fejlesztési miniszter 130 milliárd forintról beszélt, szemben a legelőször jogszabályba foglalt – még a ­2021-es vb-re tervezett – 14 milliárddal. Az esemény felelőseként a magyar rendezést úgy minősítette, hogy ez „minden idők legnagyobb nemzetközi eseménye, amelyet valaha ezen a földön szerveztek”. De még a Földön sem sikerült soha senkinek ilyen drágán megrendeznie vizes-világbajnokságot. A legutóbbi, kazanyi verseny például hatodába került a magyarnak, Mexikó pedig azért lépett vissza az idei rendezéstől, mert sokallta az átszámítva 26 mil­liárd forintra taksált kiadásokat.

Célkeresztben a zongorista – Hárommillárdot keresnek Czeglédy Csabán, az MSZP fenegyerekén

„Én egy zongoracipelő vagy sok­­szor maga a zongorista vagyok. A vadnyugati kocsmákban állítólag ki volt írva, hogy kérjük, a zongoristára ne lőjenek. Elsősorban ügyvéd vagyok, két gyermek édesapja, aki sohasem élt a politikából. Van egy cégcsoport, amiért stra­­tégiailag felelek, és egy saját ügyvédi irodám. Inkább nyugalomban dolgozom, az országos politikában eszem ágában sincs előbbre lépni. Bízom benne, hogy országosan, a sokszor kocsmai viszonyokra emlékeztető helyzetekben a zongo­­ris­­tára nem fognak lőni.” Két éve így jellemezte saját magát a Nyugat.hu oldalon Czeglédy Csaba szombathelyi ügyvéd, a bal­­oldali önkormányzati frak­­­­ció vezetője. Tévedett. Ott van a célkeresztben. Sokan nem is egyszerű zenésznek, ha­­nem inkább karmesternek tartják, aki egy többszintes is­­ko­­la­­szö­­vet­­ke­­ze­­ti céghálót dirigált – adóelkerülés céljából. Bár a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte, a baloldal szerint politikai megrendelésre adták ki a kilövési parancsot. Czeglédy Csaba portréja.
Találatok: [61]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7   >  >>