language

Lapok:

168 óra highlight_off

168 óra

1989-ben alapították, kezdetben a Magyar Rádió azonos nevű, heti rendszerességgel jelentkező műsorainak átiratait közölte. Csütörtökönként jelenik meg, baloldali, liberális irányvonalat képvisel, alapító főszerkesztője Mester Ákos volt, aki a Magyar Rádió műsorait szerkesztette. A lap kiadója a Neuman Péter által vezetett Telegráf Kft., melynek 2015-ben az összetett tulajdonosi hátterű Brit Média Befektetési Kft. vált a többségi tulajdonossá, mely cégnek tulajdonjoga van a Klubrádióban is. 2016-ban a felvetődtek a hírek, miszerint a tulajdonosi átfedés miatt közös online szerekesztőséget hoznak létre a rádióval. Ugyanez év április 1-én új főszerkesztőt neveztek ki, Tóth Ákos személyében. A 2000-es évek elején produkált 35 ezres pédányszám eladáshoz képest napjainkra nagymértékben visszaesett az értékesített lapok száma, átlagosan valamivel több, mint 10 ezer darabot adnak el belőle.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [458]  Oldalak:   <<  <  29 30 31 32 33 34 35 36 37 38   >  >>

Juhász Miklós pert vesztett a Transparency International ellen

Juhász Miklós, a Gazdasági Versenyhivatal vezetője pert indított a Transparency International Magyarország ellen. Álláspontja szerint a nemzetközi szervezet nyílt levelében valótlanul állította, hogy bennfentes információval élt vissza. A Fővárosi Bíróság a mai napon első fokon elutasította a GVH elnökének keresetét.

Letöltendő börtönre ítélték az APEH három dolgozóját

Öt év letöltendő börtönbüntetést rótt a Szegedi Ítélőtábla arra a kecskeméti adórevizorra, aki adótitkokat osztott meg pénzért több vállalkozóval. A kecskeméti APEH egy másik köztisztviselőjét és a hivatal egyik karbantartóját, valamint négy vállalkozót is elítéltek a pénteki tárgyaláson.

Tudósaink védelmében

A jobboldal lejárató hadjáratot indított liberális filozófusok ellen. A támadássorozatot a Magyar Nemzet kezdte: a kutatás-fejlesztésre szánt pályázati közpénzek „lenyúlásával” vádoltak meg több tudóst, köztük Heller Ágnest, Radnóti Sándort, Gábor Györgyöt, Geréby Györgyöt, Vajda Mihályt. A 168 Óra most arra keresi a választ, voltaképpen milyen pályázatokról van is szó, s valóban csak egy „szellemi kör” jutott-e kutatási támogatásokhoz.

A mi házunk ég: Radnóti Sándor a hecckampányról

Orbán Viktor elszámoltatási kormánybiztosa, Budai Gyula feljelentést tett „gyanús” filozófiai pályázatok kapcsán, amelyeket liberális tudósok – többek között: Heller Ágnes, Radnóti Sándor, Vajda Mihály, Gábor György – nyertek el kutatásaikra pár évvel ezelőtt. Minderről most az egyik „megvádoltat”, Radnóti Sándor esztétát kérdeztük.

Gripen – business as usual?

2007. elején, a korrupciós ügyekben illetékes svéd főügyész, van der Kwast úr, a nyilvánosság elé lépett és közölte: vizsgálatot indított a svéd JAS-39 (ismertebb nevén Gripen) típusú harcirepülőgépeket gyártó SAAB International ellen, a gépek dél-afrikai, cseh- és magyarországi értékesítése körüli korrupciós ügyekben.

Leleplező videó: a Gripen-üzlet anatómiája

A svéd köztelevízió oknyomozó teamjének dokumentumfilmje, mely három évvel ezelőtt arra sarkallta a korrupciós ügyekben illetékes svéd államügyészt, Christer van der Kwastot, hogy vizsgálatot kezdeményezzen a SAAB-BAE konszern Gripen-eladásait kísérő kelet-európai és dél-afrikai korrupciók ügyében.
Találatok: [458]  Oldalak:   <<  <  29 30 31 32 33 34 35 36 37 38   >  >>