language

Kulcsszavak:

2014-2020-as uniós ciklus highlight_off
önkormányzat highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [53]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6   >  >>

Egyórás interjút adott a Boldog-ügy koronatanúja, néhány új részletről is beszélt

Hosszú, videós interjút adott Nagy Szilárd, a Boldog István ügyét – egy vádalku keretében – borító egykori fideszes polgármester. A kérdező Juhász Péter volt, aki saját videócsatornáján osztotta meg az interjút. Néhány újabb részlet, érdekesség és név elhangzott az egyébként még decemberben felvett interjúban.

Vádat emeltek Boldog István ellen

A vádirat szerint a Boldog Istvánhoz köthető elkövetői kör hivatali helyzetével, befolyásával visszaélve, jogellenesen befolyásolta a megyei Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázati eredményeit, majd elérték azt is, hogy az általuk kiválasztott kivitelezők kapják a munkát. Mindezekért a vállalkozóktól jogtalan anyagi előnyt kértek, és tőlük 2019 májusában 20 millió forintot kaptak.

Simonka haverok stiklijei sodorhatják elaz elelnzéki polgármestert Tótkomlóson

Rájár a rúd Tótkomlós ősszel megválasztott ellenzéki polgármesterére, most éppen annak a pályázatnak a támogatásától állhat el a minisztérium, amelyben maga a polgármester tett feljelentést még ellenzékben. Hamis aláírásgyűjtések miatt tett feljelentést tavaly Tótkomlós azóta megválasztott ellenzéki polgármestere, Zsura Zoltán egy EFOP-programban támogatott pályázat miatt. A felzárkóztató pályázatot azóta többször is ellenőrizte a minisztérium: most eldőlt, hogy 500 millió forint támogatást vissza kell fizetni.

Csúcsra járatott TOP-módszer – Pályázati polip Nógrádban is

Szabolcs megye és a Jászság után Nógrádban is ugyanazzal a gyanús eljárással pályáztatták meg az uniós forrásokat egy fideszes választókerületben – tudta meg lapunk.

Tizenötször több uniós pénz jutott Knézy haknijára, mint a gyerektábor felügyelőinek Makón

Kis híján 500 millió forintos uniós támogatást nyert Makó értékközvetítésre. Az eddig kifizetett számlákból kiderül: a Sportágválasztó Börzén 126 ezer forintot költöttek az MTVA-s Knézy Jenő 4 órás műsorvezetésére, röpködtek a milliók a falunapokra, tanulmánykészítőknek. Éppen csak azokkal volt szűkmarkú a város, akik rászorultak volna a segítségre.

Termálvízben, egy szál fürdőgatyában dönthettek közbeszerzésekről Boldog Istvánék

Úgy tűnik, a meghívásos közbeszerzési pályázatok leosztásában, az előre megbeszélt sikerekben, a visszacsurgatott pénzekben olyan szintű vadnyugati viszonyok alakultak ki Szolnok megyében, hogy a botrány akár egy fideszes országgyűlési képviselőt is magával ránthat. Ügyészségi nyomozás indult, egy ember nyomkövetőt kapott, 4 embert letartóztattak, köztük a kormánypárti parlamenti képviselő jobbkezét. Hogy működött a rendszer? És kik a főszereplők? Elmeséljük.

Boldog-ügy: bekeményített az ügyészség

Kétpón a belügy vizsgálódott, Cserkeszőlőn iratokat foglaltak le, négyen előzetesben – felgyorsult a nyomozás az ügyben, amelynek szálai a fideszes Boldog Istvánhoz vezetnek.

Egy Kádár-kockában működik a pénzgyár Boldog István körzetében

Szellemtanyának tűnik annak a jászkiséri cégnek a székhelye, amely Boldog István országgyűlési képviselő körzetében sorra nyerte a TOP-os pályázatokat. Szédületes gazdasági karrierívet mondhat magáénak egy lepukkant jászkiséri családi házba bejegyzett cég: a Profiter Machine Kft. 2017-es megalakulása után alig két év alatt tizenkét alkalommal nyert TOP-os pályázatokon és csaknem másfél milliárd forintos összberuházást nyert el a homofób kijelentéseiről elhíresült Boldog István fideszes országgyűlési képviselő körzetében.

Se kisvasút, se kilátó: eddig semmi sem lett a Tiszakécskének ígért uniós fejlesztésekből

Szegény ember az, aki még ígérni sem tud, Tiszakécske fideszes polgármestere azonban nem ilyen. Tóth János 2018 januárjában, és egy évvel később is bejelentette, hogy 1,4 milliárd forint forráshoz jutott a város, amiből lesz újra kisvasút, kilátó, felújítás. 2019 őszén viszont ebből alig látszik valami, az önkormányzat pedig hallgat a bejelentett beruházásokról. A szocialista Gondi István szerint hiába nyertek a pályázatok, valójában nincs is pénz rájuk.
Találatok: [53]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6   >  >>