language

Kulcsszavak:

2014-2020-as uniós ciklus highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [386]  Oldalak:   <<  <  14 15 16 17 18 19 20 21 22 23   >  >>

Kastélyprogram: az 57 milliárdos keret negyede elfogyott, de egy felújítás sincs kész a 39-ből

Miközben évek óta csigalassúsággal halad a Nemzeti Kastély- és Várprogram, a Fidesz politikusai az április országgyűlési választások előtt egymás után haknizták végig a felújításra váró műemlékek alapkőletételét, noha sok esetben még kivitelező sem volt a munkákra. A program forrásai az évek során 33 milliárd forintról 57,5 milliárdra emelkedtek, ennek ellenére egyetlen felújítás sincs kész a 39-ből. Közben a pénz negyedét, több mint 14 milliárd forintot már elköltöttek. A beruházások körül pedig feltűntek Mészáros Lőrinc gyerekei, és Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak egykori üzlettársai is.

Így gyarapodik a család a NER-ben

Kormányzati és társadalmi cél is, hogy az intézményben élő értelmi fogyatékos, továbbá pszichiátriai ellátást igénylő, valamint szenvedélybeteg emberek nagyobb intézmények helyett kisebb közösségekben élhessenek. Az erre elkülönített összes (uniós és hazai) forrás összesen 25 milliárd forint, az ehhez kapcsolódó beruházások lebonyolítása a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) hatáskörébe tartozik az Intézményi ellátásról a közösségi alapú szolgáltatásokra való áttérés fejlesztése – intézményi férőhely kiváltás elnevezésű EFOP-2.2.2. projekt keretében.

Simonka György fideszes országgyűlési képviselő: gyanúsított

Mint arról lapunk elsőként beszámolt, kedden nagyszabású akció, így házkutatás volt Simonka György lakhelyén és érdekeltségeinél. A Narancs érdeklődésére szerdán nem cáfolta, igaz nem is erősítette meg a házkutatások hírét a Központi Nyomozó Főügyészség. Válaszukban a korábbi bűncselekmények gyanújának megerősítése mellett azt írták, hogy hamarosan sajtóközleményt adnak ki – ez most készült el.

Széles Gáboréknak a töredékét fizette az uniós pénzt luxus Mercivel eltapsoló társaság

Az EU támogatási projekt késedelme és várható leállása jelentősen hátráltatja a munkálatokat és többletköltséget okoz. Ezt válaszolta lapunknak Tankó Zoltán, az Ikarus Global Zrt. vezérigazgatója. Azt firtattuk, hogyan lett részese a Széles Gábor milliárdos érdekeltségébe tartozó Ikarus annak az uniós projektnek, amelynek a több mint másfél milliárd forintos előlege szertegurult, az ígért gáztöltőállomások viszont nem készültek el.

Köddé vált Tiborcz István brüsszeli pályázata, a kormány hallgat

ÚJSÁGÍRÓ. 2018. 11. 09. 06:00 Rejtélyes körülmények között eltűnt a kormányzati pályázati portál nyilvántartásából az a tájékoztató, amely Orbán Viktor miniszterelnök vejének egyik nagy értékű európai uniós pályázatának adatait tartalmazta. Tiborcz István tavaly június 23-án személyesen nyert el több mint 35 millió forint vissza nem térítendő brüsszeli támogatást arra, hogy Csabdi településen ökológiai gazdálkodásra térjen át, és fenntartsa azt. Csakhogy az európai unió vidékfejlesztési programjából elnyert támogatás adatai úgy tűntek el a Miniszterelnökség által felügyelt kormányzati portálról (palyazat.gov.hu), mintha soha nem is léteztek volna.

Havi 600 ezer forintért béreltek luxus Mercit uniós pénzből

Magyarország megint szégyenpadra kerül: ezúttal másfél milliárd forint, Magyarországnak megítélt uniós támogatás folyt el Szingapúrtól Észtországig. Luxusautóra, 4-5 milliós fizetésre, de még egy ingatlanvásárlás fedezetére is futotta a brüsszeli pénzből, csak a fejlesztésből, az ígért gáztöltőállomásokból nem lett semmi.

Bujkálnak az EFOP-projekt nyertesei, csak a kormánybarát egyházak válaszoltak

11:2 – ez az arány a válaszadásra, ha az EFOP transznacionális együttműködés nyerteseitől kérjük szerződéseik listáját. Az uniós projektre már korábban gyanakodott Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő. Mi most azt tapasztaltuk, nem alaptalanul.

Példátlan eset a NER-ben: a Fidesz elengedte Simonka kezét, felfüggesztették a mentelmi jogát

Kiadta az Országgyűlés a fideszes politikust. Ma az Országgyűlésnek lehetősége volt arra, hogy kiadja azt a fideszes politikust, akit 1,4 milliárd forintos, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással és vesztegetéssel gyanúsítanak.

Mentelmi jog felfüggesztése, őrizetbe vétel, politikai bukás? – Véget érhet Simonka György pályafutása

Ma az Országgyűlés kiadhatja azt a fideszes politikust, akit 1,4 milliárd forintos, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással és vesztegetéssel gyanúsítanak. A Narancs.hu által megkérdezett politikusoknak, jogászoknak nincs kétsége afelől, hogy hétfőn a Legfőbb Ügyészség indítványának megfelelően a parlament felfüggeszti Simonka György dél-békési fideszes országgyűlési képviselő mentelmi jogát.

Simonka miatt áll a bál már Orosházán is

A fideszes többség nem engedte, hogy az ellenzék szembesítse őket, hogyan falaztak a mentelmi jogától megfosztott képviselőnek. Mind a napirend előtti felszólalásnak, mind a korrupciós különbizottság felállításának volt aktualitása azok után, hogy két héttel ezelőtt Polt Péter legfőbb ügyész a parlamenttől bűnszervezetben, különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalás, vesztegetés és más bűncselekmények miatt Simonka György délbékési fideszes parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztését kérte.
Találatok: [386]  Oldalak:   <<  <  14 15 16 17 18 19 20 21 22 23   >  >>