Lapok: |
|
Kulcsszavak: |
Szijjártó barátja nyerte az állami vagyonkezelő külső kommunikációját
Nettó 23 millió forintért viheti a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő éves külső kommunikációját az a trojka, amely több száz milliós állami kommunikációs megbízásokkal gazdagodott tavaly – derült ki az európai közbeszerzési értesítőből.
Amit a magyar rendőrök nem találtak Orbán vejénél, előásta az OLAF
A Tiborcz-cég Elios egyik vezetőjén keresztül előre egyeztetett Szekszárd fideszes irányítóival a közvilágítási pályázatról. Ezek után olyan indulási feltételek kerültek a pályázati kiírásba, amelyeket kizárólag az Elios tudott teljesíteni. Az uniós nyomozás során az is bebizonyosodott: az Elios üzletági vezetője az elvileg független pályázat-előkészítői munkán is rajta tartotta a kezét.
Az Elios Zrt. közbeszerzési sikerei
Horváth István (Szekszárd)
Mancz Ivette
Tiborcz István
Bikácsi Agrár Kft.
Elios Innovatív Zrt.
INS Kft.
Sistrade Kft.
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata
Tender-Network Zrt.
Tungsram-Schréder Zrt.
állami/önkormányzati szerződések
csalás
EU
klientúra
közvilágítás
OLAF-vizsgálat
önkormányzat
pályázat
rokonok
támogatás
Szekszárd
Tolna megye
Így csalt Orbán vejének cége – megszereztük az OLAF jelentését
A szervezett bűnözés feltételeinek is megfelelhet az a szisztéma, amit az unió csalás elleni hivatala feltárt az Elios-ügyben.
Újabb zsíros állami megbízást nyert az ingyenlaptopos cég
Megint behúzott egy közpénzes megbízást a Delta System Kft., ezúttal a Digitális Fogyasztóvédelem projekthez kapcsolódó új fejlesztéseket nyerte el a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökségtől. Igaz, most nem egyedül futott be, a Grepton Informatikai Zrt.-vel kell osztoznia. A kiíró egyébként eredetileg 691 millió forintra becsülte a munkát, a nyertesek azonban 730 millió forintért vállalták el.
Mészároséknál szállnak meg a rendőrök
Négymilliárd forintos keretmegállapodást kötött a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Hunguest Hotels Zrt.-vel és egy ingatlanos céggel, a Rossimo Kft.-vel. A szerződés négy évre szól, több, mint egymillió éjszakát jelent a nyertesnek.
Luxusrendezvényekre költhetett százmilliókat a Matolcsy-féle jegybank?
Hogyan lehetséges, hogy mindössze 8 hónapon belül két olyan nagy értékű, több százmillió forintos szerződést is kötött a Magyar Nemzeti Bank, amely konferenciák, rendezvények, családi napok megtartására vonatkozik? Így áll ugyanis a helyzet.
Megvan, ki nyerte el a 3 milliárdos kormányzati informatikai tendert
A nyugdíjasok ingyenlaptopjai után megint állami megrendelésre szállíthat a Delta Systems Kft. Legújabban a közösségi internethozzáférési pontok fejlesztésére, szolgáltatási portfóliójuk bővítésére kiírt pályázatot nyerte el a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökségtől (KIFÜ) a közbeszerzési értesítő szerint.
Már egymilliárddal drágult a közszolgálati egyetem új sportcsarnoka
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem új sportcsarnokának beruházása ismét drágul, derül ki az uniós közbeszerzési tájékoztató hirdetményéből. A szerződést eredetileg nettó 5,3 milliárd forintos összegre kötötték meg. Ehhez tavaly októberben hozzácsaptak még 300 milliót.
Tovább hízik az állam emlőjén a vizes vb egyik nagy nyertese
Úgy tűnik, tartósan felszálló ágba kerülhet a főképp önkormányzatoknak és nagy állami beruházásokon dolgozó Penta csoport. A Penta Industry Kft. legújabban nettó 139 millió forintos munkát nyert el, ennyiért újíthatja fel a budapesti BOK (volt Syma) csarnok atlétikai pályáját.
Bp2017 Világbajnokság Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft.
Kall Ingredients Kft.
Kisvárda FC
Penta Általános Építőipari Kft.
Penta Industry Ipari Erőműtechnikai Fővállalkozó és Szolgáltató Kft.
Tisza-TK Projekt Kft.
állami/önkormányzati szerződések
építőipar
klientúra
sport
stadion
vagyonosodás / vagyonnyilatkozat
Úgy szervezte ki a VII. kerület az egymilliárdos parkolást, mintha nem akarna belőle pénzt látni
Különös lazasággal kezelte majd egy évtizeden át Erzsébetváros a parkolás ügyét, ami amúgy legnagyobb bevételi forrása lehetne. Ám az önkormányzat mintha nem akarta volna megzavarni a 2009-ben szerződtetett cég üzletét. Nem számított, hogy az Állami Számvevőszék figyelmeztette a polgármesteri hivatalt, hogy alaposabban oda kellene figyelni az ellenőrzésre, miként az sem, hogy a parkolási konzorcium vezetői egytől egyig vádlottak lettek egy másik parkolási ügyben hűtlen kezelés és sikkasztás miatt.