Lapok: |
Milliós prémiumokat osztanak az állami cégek
Nehéz lenne olyan magyar politikust mondani, aki bármikor kiálllt volna a cégvezetők prémiumai és jutalmai mellett. Ez ügyben a Fidesz is elég egyértelmű volt.
Mégsem annyira nagy világ a KIM-ben dolgozni
Bár tegnap arról írtunk, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kitette a kormany.hu-ra a dolgozók fizetési listáját, és az ott közölt adatokból az derült ki, hogy a vezetők fizetése 40 százalékkal nőtt, mára kiderült, hogy csak a saját adataikat nem tudják rendesen kezelni.
Akik soron kívül mehetnek az orvoshoz
A köztisztviselők juttatásait szabályozó 192/2010-es kormányrendelet írja le, hogy egyes vezetőknek különleges egészségügyi ellátás jár. Nyilván a tényleg fontos vezetőknek. Pártucat ember. Maximum száz, annál biztos nem több.
Bradley Manning nem segítette az ellenséget és nem ítélték halálra
Öt kémkedési és öt lopási vádpontban is elítélték a Wikileaksnek szivárogtató Bradley Manninget, de a legfontosabban, az ellenség segítésében ártatlan lett (A Huffington Post szerint 21 vádpontból 19-ben ítélték el).
A CIA vagy az oroszok buktatták meg a cseh kormányt?
Patthelyzettel fenyeget, zsákutcába kerülhet a jó egy hónappal ezelőtt kirobbant csehországi korrupciós botrány. Ami az első hivatalos közlemények szerint a csehországi korrupció elleni kérlelhetetlen küzdelemnek látszott, újabban kafkai abszurditásnak hat.
A KIM-ben dolgozni elég nagy világ
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) kitette a kormany.hu-ra a dolgozók fizetési listáját.
Ma ítélhetik el Bradley Manninget
Amerikai idő szerint kora délután hozhat ítéletet Bradley Manning ügyében a hadbíróság. Ez nálunk körülbelül este hét lesz. A katonát azzal vádolják, hogy titkos amerikai iratokat szivárogtatott ki a Wikileaks vezetőjének, Julian Assange-nak.
Rendőrökkel csaptak össze a kormányellenes tüntetők Peruban
Több ezer kormányellenes tüntető útját próbálták elállni perui rohamrendőrök Limában. A tömeg a növekvő korrupció miatt tüntetett, és megpróbáltak eljutni a törvényhozás épületéig.
Analfabéta románoknak szereztek magyar jogosítványt 1-4 ezer euróért
Nagy nevek is megúszták a cseh korrupciós botrányt
Megvan a három politikus, akik ellen megszüntették a büntetőeljárást Csehországban. Marek Snajdr, Peter Tluchor és Ivan Fuksa is megúszta. Közülük Fuksa agrárminiszter és pénzügyminiszter-helyettes is volt.