Lapok: |
21 évet kapott a norvég nyomozó, akiről kiderült, hogy évtized alatt 4 tonna hasist segített az országba csempészni
Norvégiában a lehető legsúlyosabb büntetést szabta ki a rendőrség egy sztárnyomozóra, akiről kiderült, hogy közel egy évtized alatt majdnem 4 tonna hasist segített az országba csempészni.
Nem követett el bűncselekményt a fideszes, aki másfél milliárdot tüntetett el a vagyonnyilatkozataiból
Még februárban mutatta be a Direkt36 Farkas Sándor fideszes országgyűlési képviselőt, aki 1,5 milliárdot tett láthatatlanná a vagyonnyilatkozataiban.
Ebbe még a fideszes politikus is belevörösödött
Miután kiderült, hogy Ferencvárosban a fideszes politikusok, rokonaik, illetve kerületi hivatalnokok beköltöztek a legvonzóbb önkormányzati lakásokba, az ügyészség nyomozást indított. A vizsgálat jelenleg is tart, a sajtóban pedig továbbra is egymás után kerülnek napvilágra a lakásügy újabb és újabb fordulói.
Miután Giró-Szász megint eladta a Strategopolist, a cég máris kapott egy 560 milliós megbízást a Miniszterelnökségtől
A kozbeszerzes.hu-n megjelent hirdetmény szerint a Miniszterelnökség 560 milliós megbízását nyerte el a Strategopolis, aminek a pénzért cserébe röviden az lesz a feladata, hogy segítse a Miniszterelnökséget az EU 2014-2020 közötti fejlesztési ciklusának megfigyelésében, folyamatos vizsgálatában, monitorozásában, illetve kockázatelemzésben és -értékelésben.
Az MNB-alapítványok büszkén számoltak be arról, a vizsgált 112 szerződésből csak 66 ügyben szabtak ki büntetést
A HVG arról írt, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság megállapította: szabálytalanul kötötték minden 10. szerződésüket az MNB-alapítványok. A lap szerint a Fővárosi Főügyészség és az Állami Számvevőszék több mint 100 vizsgálatot kezdeményezett azért, mert a Pallas Athéné alapítványainál versenyeztetés nélküli beszerzések voltak, és eddig 86 millió forint bírságot szabtak ki.
Andy Vajnáé lett a Bors, a Kisalföld és a Délmagyarország
A Radio Bridge Media Holdings Ltd. bejelentette, hogy a Lapcom Zrt. részvényei 100 százalékának eladására vonatkozó megállapodást írt alá az Avalue Befektetési Kft.-vel, az AV Investments leányvállalatával – írta meg a Médiapiac.
Rekordfizetése mellett reprezentációra is kirívóan sokat költ Orbán tanácsadója
Tizenhét miniszterelnöki megbízott segíti Orbán Viktor munkáját, de van közöttük egy, aki nemcsak rekordmagas, nettó 920 ezer forintos fizetésével tűnik ki, hanem azzal is, hogy messze ő költi a legtöbbet reprezentációs költségekre. Hegedűs Zsuzsáról van szó, aki a társadalmi felzárkóztatásról és a társadalmi konfliktusok kezeléséről ad tanácsokat a miniszterelnöknek, és emellett egy gyerekéhezés ellen küzdő alapítványt is vezet.
Azerbajdzsán magyaros választ adott arra, hogy 3 milliárd dolláros titkos alapot tartott fent politikusok lefizetésére
Az azerbajdzsáni hírügynökség most közölte az azeri elnök sajtószolgálatának közleményét, amiben az áll, hogy sem az elnöknek, sem a családtagjainak nincs semmi köze a BBC és a Guardian cikkeiben tett vádakhoz. „Az erőfeszítések arra, hogy belekeverjék az ügybe az elnököt és a családját teljesen megalapozatlanok, előítéletesek és provokatív jellegűek” – írják.
Szijjártó: Sumák, aki az azeri pénzt összeköti a baltás gyilkossal
Szijjártó Péter kvótaügyi sajtótájékoztatóján Czinkóczi Sándor arról is megkérdezte a külügyminisztert, hogy mit szól ahhoz, hogy az azeri korrupciós botránynak magyarországi szála is van.
3 milliárd dolláros titkos alapból fizethetett le európai politikusokat és újságírókat az azeri diktatúra
Az azeri diktatúra politikai elitje egy brit céghálón keresztül tartott fenn egy 2,9 milliárd dolláros titkos pénzügyi alapot, amin keresztül fizetek ki befolyásos európai szereplőket, mostak pénzt, illetve vásároltak luxuscikkeket. A Guardian tényfeltárása szerint 2012 és 2014 között több mint 16 ezer kifizetés történt ebből az alapból.