language

Intézmények:

4iG Nyrt. highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

4iG Nyrt.

Nemzetközi infokommunikációs vállalatcsoport, mely állami segítséggel vált jelentős piaci szereplővé.

A kiemelkedő bővülés 2018 után kezdődött: a T-Systems nagyvállalati üzletcsoportjának akvizícióját bejelentették, ám később hitel-lehívási nehézségekre hivatkozva nem teljesítették. 2020-ban a vállalat új leányvállalatot alapított az Antenna Hungária Zrt.-vel és a New Space Industries Zrt.-vel, melynek célja, hogy 2024-ben műholdat lőjenek az űrbe. 2021. március 29.-én bejelentették, hogy megveszik a DIGI csoport (DIGI Kft, Invitel Zrt., ITV Zrt.) leányvállalatait. 2021. november 30-án teljesen a cég kezébe került a csoport 625 millió euróért, azaz 232 milliárd forintért. 

2021. szeptember 13-án jelentette be a 4iG, hogy megvásárolja az Invitechet. 2021. december 21-én bejelentették, hogy megszerezték a Telenor d.o.o. Podgorica, vagyis a Telenor Montenegro 100 százalékos részvénycsomagját. A cégbe kisebbségi tulajdonosként beszállt a német Rheinmetall AG hadiipari cég. 2022-ben a 4iG megszerezte az állami Antenna Hungária többségét, majd az állammal közösen a Vodafonemegvásárlására kötöttek előzetes, nem kötelező erejű megállapodást.

2023-ban leányvállalata, az Antenna Hungária Zrt. megállapodást kötött a DIGI mobil infrastruktúráját tulajdonló MIS Omega Mobilhálózat Kft. értékesítésére, a társaságot a magyar állam tulajdonában lévő Pro-M Zrt. vásárolja meg.

A 4iG többségi tulajdonosa Jászai Gellért a kizárólagos tulajdonában lévő iKON Befektetési Alapkezelő Zrt. által kezelt Manhattan Magántőkealapon keresztül.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [249]  Oldalak:   <<  <  14 15 16 17 18 19 20 21 22 23   >  >>

Újabb milliárdos állami megbízást kapott a 4iG

“Aktív hálózati eszközök és kapcsolódó szolgáltatások beszerzése a GINOP-3.4.6. project keretében” tárgyú, verseny-újraindításával megindított központosított közbeszerzési eljárásán győzött. A szerződés teljesítése három részből áll: központi gerinchálózat bővítése és kapcsolódó szolgáltatások teljesítése, POP helyszínek bővítése, valamint végponti CPE és kapcsolódó szolgáltatások teljesítése.

Állami milliárdok mennek tudományra, a NER persze ezzel is jól jár

Mészáros Lőrinc és Csányi Sándor cégei, Pintér Sándor egykori vállalkozása, és a 4iG is nagyot nyert, amikor az állam 55 milliárd forintot szétosztott innovációra.

A 4iG most WIFI rendszert telepíthet majd' másfél milliárdért

Közel másfél milliárdért építhet ki WIFI rendszert a 4iG az Egészségügyi Ellátó Központ 25 intézményének. A cég a hét elején már elnyert egy nagy értékű, nettó 1 461 780 000 forintos közbeszerzési eljárást, így az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) Egészséges Budapest projektben résztvevő 25 intézménye részére a cég szállíthat és telepíthet majd műtéti napló beszédleíró szoftvereket. Ebben az esetben is verseny-újraindításával megindított központosított közbeszerzési eljárás keretében nyert a 4iG.

Ha a T-Systems nem is, egy újabb milliárdos közbeszerzés csak összejött a 4iG-nek

A 4iG nettó 1,37 milliárd forint értékű megbízáshoz jut, miután ajánlatát nyertesként hirdették ki az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) verseny-újraindításával megindított központosított közbeszerzési eljárásán – írja az MTI a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) alapján.

Mészáros és Csányi közvetlen bizalmasai az Est Mediában

Antal Kadosa és Barna Zsolt, vagyis a Mészáros-birodalom és az OTP-csoport egy-egy prominens vezetője vásárolt tulajdont és kap vélhetően szerepet a tőzsdén jegyzett Est Media Nyrt. életében.

Szórja a pénzt az MNB: főleg NER-közeli cégek pályáznak rá

Csaknem 22 milliárd forintot már elköltött a jegybank a Növekedési Kötvényprogramban, de a 300 milliárdos keretből még futja bőven. A hosszútávú olcsó finanszírozásra Mészáros Lőrinc, Garancsi István és Tiborcz István cégei is pályáznak.

A 4iG 30 milliárdos kötvénykibocsátással száll be az MNB kötvényprogramjába

Amint azt sejteni lehetett, a 4iG rárepül az MNB kötvényprogramjára: a cég rendkívüli közgyűlése 30 milliárd forint keretösszegű kötvénykibocsátást, továbbá az alaptőke felemelését és saját részvények vásárlását lehetővé tevő felhatalmazást adott a társaság igazgatóságának – derül ki a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt határozatból. A pénzt valószínűleg a T-Systems megvásárlására fordítja a Jászai Gellért és Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó cég.
Találatok: [249]  Oldalak:   <<  <  14 15 16 17 18 19 20 21 22 23   >  >>