language

Intézmények:

4iG Nyrt. highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

Kulcsszavak:

háttér highlight_off

4iG Nyrt.

Nemzetközi infokommunikációs vállalatcsoport, mely állami segítséggel vált jelentős piaci szereplővé.

A kiemelkedő bővülés 2018 után kezdődött: a T-Systems nagyvállalati üzletcsoportjának akvizícióját bejelentették, ám később hitel-lehívási nehézségekre hivatkozva nem teljesítették. 2020-ban a vállalat új leányvállalatot alapított az Antenna Hungária Zrt.-vel és a New Space Industries Zrt.-vel, melynek célja, hogy 2024-ben műholdat lőjenek az űrbe. 2021. március 29.-én bejelentették, hogy megveszik a DIGI csoport (DIGI Kft, Invitel Zrt., ITV Zrt.) leányvállalatait. 2021. november 30-án teljesen a cég kezébe került a csoport 625 millió euróért, azaz 232 milliárd forintért. 

2021. szeptember 13-án jelentette be a 4iG, hogy megvásárolja az Invitechet. 2021. december 21-én bejelentették, hogy megszerezték a Telenor d.o.o. Podgorica, vagyis a Telenor Montenegro 100 százalékos részvénycsomagját. A cégbe kisebbségi tulajdonosként beszállt a német Rheinmetall AG hadiipari cég. 2022-ben a 4iG megszerezte az állami Antenna Hungária többségét, majd az állammal közösen a Vodafonemegvásárlására kötöttek előzetes, nem kötelező erejű megállapodást.

2023-ban leányvállalata, az Antenna Hungária Zrt. megállapodást kötött a DIGI mobil infrastruktúráját tulajdonló MIS Omega Mobilhálózat Kft. értékesítésére, a társaságot a magyar állam tulajdonában lévő Pro-M Zrt. vásárolja meg.

A 4iG többségi tulajdonosa Jászai Gellért a kizárólagos tulajdonában lévő iKON Befektetési Alapkezelő Zrt. által kezelt Manhattan Magántőkealapon keresztül.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [52]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6   >  >>

Versenytorzító hagyományt folytat a kormány a nemzetstratégiai jelentőségű Vodafone-felvásárlással

Közel egy évtizede teremtette meg magának a lehetőséget az Orbán-kabinet arra, hogy közérdekre hivatkozva nemzetstratégiai jelentőségűvé minősítsen át sok milliárd forint értékű céges tranzakciókat, kizárva így az ügyletek vizsgálatából a Gazdasági Versenyhivatalt.

Ez Orbánék szuperprojektje, a magyar jövő kulcsa, ahová nyomozók vonultak ki házkutatást tartani

Orbán Viktor karácsony előtt zárt körben foglalta össze legújabb stratégiáját a Széll Kálmán Alapítvány vacsoráján. A szuperterv egyik fontos komponense, hogy olyan hazai vállalatokat erősítenek meg, mint a 4iG. A Mészáros Lőrinc vonzáskörzetéből kinőtt, gigantikusra dagasztott informatikai és távközlési vállalat a NER szuperprojektje.

A NER-biznisz virágzik, Mészáros Lőrinchez dől a pénz

Évről évre több, valamelyik NER-milliárdoshoz kötődő cég bukkan föl a legnagyobb nyereségű hazai vállalatok toplistáján. Akiknek mindig nyerniük kell, azok természetesen tavaly is nyertek.

Mészárosnál is „nemzetibb” nagytőkés születik? – Jászai Gellért útja a Vodafone-ig

Lehet gyorsabban terjeszkedni, mint Mészáros Lőrinc? A SCD-csoporttal egykor a turisztika „Molját” építő, majd a kudarcos kísérlet közben Medgyessy Péter exkormányfőt balatoni partszakaszhoz segítő Jászai Gellértnek sikerülhet. A balról jobbra fordult üzletember – csak úgy mellékesen – Tiborcz Istvánnal is ingatlanbizniszelt, most pedig regionális multit faraghat a hazai Vodafone-t bekebelező 4iG-ből. A Fidesz ugyanis stratégiai érdeknek tartja, hogy a közművek – köztük a digitális infrastruktúra – Jászai-féle „nemzeti nagytőkésekhez” kerüljenek. E folyamatnak vannak ésszerű elemei, de az alapja minimum billeg. Mert szinte egyetlen tény sem indokolja a „nemzeti” és a „tőkés” szavak használatát. Vélemény.

Térfoglalás közpénzből: lehet-e ebből versenyképes gazdasági modell?

Bod Péter Ákos aktuális írásában az állam gazdasági szerepvállalását elemzi, miután a kormány régóta stratégiai célnak tartja vállalati vagyonelemek megszerzését. A héten azonban a Vodafone magyar egységének részben állami felvásárlása ismét fókuszba helyezte a kérdést.

A visszautasíthatatlan ajánlattól a különadókig – így államosít Orbán, a Vodafone a legutóbbi zsákmány

A Vodafone megszerzése egy jól ismert taktika része az Orbán-kormány részéről, ahol sokféle eszközt bevetnek az állami, de legalábbis kormányközeli tulajdon erősítésére. Van, amikor az állam üzleti szereplőként jelenik meg, ha magyar kézbe szeretne adni egy üzletágat, máskor inkább a törvényekkel teremt olyan helyzetet, hogy nagyon ne lehessen más végeredmény, mint amit szeretne. És persze van, amikor meghúzódik a háttérben, hozzá közel álló piaci szereplőkre bízva az elvileg független üzleti döntéseket.

Több lesz ez, mint állami mobilcég, Orbán saját maga köré építi az új magyar távközlési óriást

Tíz éve tervez állami mobilszolgáltatót építeni a kormány. Orbán Viktor ambíciói ez idő alatt megnőttek: közpénzből finanszírozott magáncégeken keresztül immár a távközlési piac dominálására készül. 715 milliárd forintot fizetne közösen a magyar állam és a 4iG Nyrt. a brit tulajdonban lévő Vodafone Magyarország távközlési konszernért.

Vodafone: A magyarok kerestek meg minket, és jó árat ajánlottak

Azzal, hogy a magyar állam és a 4iG felvásárolja a Vodafone Magyarországot, jelentősen megváltozik a magyar távközlési piac. A magyar mobiltornyokat megtartja a Vodafone. Kérdés, hogy vizsgálja-e az üzletet a hírközlési hatóság vagy a versenyhivatal.

Az igazi visszapattanás: jól járt a tavalyi válságévvel az Orbán és a Mészáros család

Összességében ismét tízmilliárdokkal gazdagodott Orbán Viktor közvetlen környezete: családtagjai, barátai, illetve azok rokonai és üzlettársai. A koronavírus-járvány második évében szépen fialtak a NER kedvezményezettjeinek érdekeltségei.

Egy kiváltságos szűk kör már biztosan jól jár a magyar haderőfejlesztéssel

Erőltetett menetben fejleszti a magyar hadiipart a kormány és kedvenc üzletfelei. A túlközpontosítás sokszor rossz válaszokat szül, pedig az ország biztonsága és a teljes szektor jövője a tét.
Találatok: [52]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6   >  >>