language

Intézmények:

4iG Nyrt. highlight_off

Kapcsolódó szervezetek:

4iG Nyrt.

Nemzetközi infokommunikációs vállalatcsoport, mely állami segítséggel vált jelentős piaci szereplővé.

A kiemelkedő bővülés 2018 után kezdődött: a T-Systems nagyvállalati üzletcsoportjának akvizícióját bejelentették, ám később hitel-lehívási nehézségekre hivatkozva nem teljesítették. 2020-ban a vállalat új leányvállalatot alapított az Antenna Hungária Zrt.-vel és a New Space Industries Zrt.-vel, melynek célja, hogy 2024-ben műholdat lőjenek az űrbe. 2021. március 29.-én bejelentették, hogy megveszik a DIGI csoport (DIGI Kft, Invitel Zrt., ITV Zrt.) leányvállalatait. 2021. november 30-án teljesen a cég kezébe került a csoport 625 millió euróért, azaz 232 milliárd forintért. 

2021. szeptember 13-án jelentette be a 4iG, hogy megvásárolja az Invitechet. 2021. december 21-én bejelentették, hogy megszerezték a Telenor d.o.o. Podgorica, vagyis a Telenor Montenegro 100 százalékos részvénycsomagját. A cégbe kisebbségi tulajdonosként beszállt a német Rheinmetall AG hadiipari cég. 2022-ben a 4iG megszerezte az állami Antenna Hungária többségét, majd az állammal közösen a Vodafonemegvásárlására kötöttek előzetes, nem kötelező erejű megállapodást.

2023-ban leányvállalata, az Antenna Hungária Zrt. megállapodást kötött a DIGI mobil infrastruktúráját tulajdonló MIS Omega Mobilhálózat Kft. értékesítésére, a társaságot a magyar állam tulajdonában lévő Pro-M Zrt. vásárolja meg.

A 4iG többségi tulajdonosa Jászai Gellért a kizárólagos tulajdonában lévő iKON Befektetési Alapkezelő Zrt. által kezelt Manhattan Magántőkealapon keresztül.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [249]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>

Az uniós versenyhivatal még talán beleszólhat a magyar Vodafone fél állami felvásárlásába

A magyar állam és a kormányközeli 4iG minél gyorsabban felvásárolná a Vodafone Magyarországot. Az üzletet a GVH-nak várhatóan nem is kell engedélyeznie, hiszen nemzetstratégiailag kiemelt jelentőségűnek jelentették be, az uniós versenyhivatal viszont még beleszólhat. A Fidesz régóta – és úgy tűnik, hogy elképesztő áron – akar egy nagy kormányközeli telekomcéget, amelyből viszont hosszú időre pénzgyárat lehet csinálni, a fogyasztók kárára.

Orbán tanácsadójának fiához kerül az Euronews

Jászai Gellért portugál tulajdonostársához kerül a 15 nyelven működő Euronews. Pedro Vargas David nem csak a 4iG-n keresztül üzletel a magyar állammal, hanem közös tőkealapot vezet az Eximmel. Pedro Vargas David apja pedig Orbán Viktor évtizedes barátja, a miniszterelnök közvetlen tanácsadója.

Megy a vetítés: közel 30 milliárd forintért rendelt videófalakat és projektorokat a kormány

Miközben a benzin és a kenyér már-már luxuscikknek számít Magyarországon, van egy terület, amelyre mindig dől pénz: a kormányzati szervek technológiai fejlesztése. Az uniós közbeszerzési értesítőből derül ki, hogy a Rogán Antal felügyelete alatt álló Digitális Kormányzati Ügynökség (DKÜ) hatalmas összegű informatikai beszerzést zárt le a napokban.

A NER-biznisz virágzik, Mészáros Lőrinchez dől a pénz

Évről évre több, valamelyik NER-milliárdoshoz kötődő cég bukkan föl a legnagyobb nyereségű hazai vállalatok toplistáján. Akiknek mindig nyerniük kell, azok természetesen tavaly is nyertek.

Közös céget alapít itthon a 4iG és a Rheinmetall

Ez majd IT szolgáltatásokat biztosít a düsseldorfi székhelyű hadiipari vállalatnak.

Különleges üzlettel nő tovább a 4iG befolyása

Kormányközeli kezekbe adja reklámtechnológiai érdekeltségét a honvédelmi miniszter. A biztos üzletet ígérő cég a 4iG-hez kerül, amely így tovább növeli befolyását a kommunikációs üzletágban.

A Szerencsejáték Zrt. cége megint szétosztott egymilliárdot a csókosok között

Az állami lottócég milliárdos szponzorpénzeiből jutott a nyáron Tóth Gabi koncertszervező cégének, az ATV igazgatósági tagja több vállalkozásának, és kétszer is kapott pénzt Szijjártó Péter sógorának érdekeltsége. Részesült a keretből a Nemzeti Vágta szervezője, Zoób Kati divattervező cége, Havasi Balázs zongorista vállalkozása és egy KDNP-közeli társaság is.

Megveszi a honvédelmi miniszter médiatechnológiai cégének 75 százalékát a kormányközeli 4iG

A nemrég a DIGI-t és az Antenna Hungáriát is felvásárló 4iG lesz a Honeycomb, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a televíziós reklámpiacon érdekelt, milliárdos forgalmat produkáló, úgynevezett tape-delivery szolgáltatást nyújtó médiatechnológiai cégének új, 75 százalékos tulajdonosa.

„Leállni nem lehet” Tóth István János közgazdász a NER „letelepedett rablóiról” és a korrupcióról

A jelenlegi magyar rezsim a haveri rendszerek közé tartozik, s mint ilyen, korántsem páratlan a világban. A NER égisze alatt létrejött céghálózat örökös növekedésre van ítélve, ha megáll a burjánzásban, az a halálát is jelenti – erről is beszélt nekünk a Korrupciókutató Központ Budapest vezetője.
Találatok: [249]  Oldalak:   <<  <  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11   >  >>