language

Akták:

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) botránya highlight_off

Személyek:

Rahói Zsuzsanna highlight_off

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) botránya

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) botránya

A BKIK gazdálkodása már Szatmáry Kristóf elnöksége idején sem volt rendben, a szervezet közel 290 millió forintos veszteséggel zárta a 2015-ös évet a tervezett 55,3 millió forintos nyereséggel szemben. Szatmáry Kristóf fideszes politikusról később kiderült, hogy családtagjait is foglalkoztatta, ezért a 2016 márciusi tisztújításon Kiss Zoltánt, a BKIK gazdasági szolgáltatások tagozatának elnökségi tagját választották meg a kamara új vezetőjének. Később kiderült, a szervezet kasszájából közel 290 millió forint hiányzik, a könyvelés és számviteli rendszer áttekinthetetlen, ezért a ráfordítások és a bevételek nem a valós helyzetet tükrözik. 2017. februárjában új főtitkárt választottak, egy belső vizsgálat pedig gyanús kifizetésekre, indokolatlanul drága utazásokra és a vezetők cégeinek helyzetbe hozására derített fényt. 

 

Napi.hu szerint a Meló-Diák Universitas Iskolaszövetkezet vezetőségében a BKIK több tisztségviselője is megtalálható: Marosi László új főtitkár és Kott Zoltán igazgatósági tagok, Kiss Zoltán fb-tag, korábbi elnök. A szövetkezet árbevételében a BKIK-s megrendelések aránya alacsony, de évente több millió forint megrendelést kapnak innen. Különösen kiugró volt a 2015-ös év, amikor közel 19 millió forintért kaptak megrendelést a szervezettől. A BKIK ellenőrző bizottságának elnöke Kálix Géza, akinek élettársának, Traskó Ritának a cége (IG Loyal Consulting Kft.) végzi a kamara könyvelését, a BKIK épületében és a kamara eszközeivel. A cég bevételének háromnegyedét adja közvetlenül a kamara, fennmaradó árbevétele pedig szintén a BKIK-hoz köthető cégektől, valamint alapítványtól származik. Kiss Zoltán elnöknek két olyan cége van, amelynek adószámát törölték. (Ez abban az esetben történik, ha a cég nem elérhető a székhelyén, vagy nem teszi közzé az előírt beszámolóját.) A KSZK Bt.-ben kültag, míg a Pannon-Bizalom Kft.-ben Fekete Balázzsal együtt tulajdonos. Ez utóbbinak a székhelye a BKIK székházában van. A Pannon-Vekisz Kft családi vállalkozás volt, ebben 2011-ig volt tag, akkor egy olyan tulajdonosnak adta át, akinek 68 problémás cég van a nevén, a vállalkozás már kényszertörlés alatt áll. Kott Zoltán igazgatósági tag cégének, a Company Hype Kft.-nek gyakorlatilag csak a kamarai megbízásokból volt árbevétele.Ugyancsak ő az egyik tulajdonosa a Marketing Hype Services Kft.-nek, amely szintén üzletviteli tanácsadással foglalkozik, 2014-ben alakult, és 2015-2016-ban összesen 2,1 millió forint szintén a BKIK-tól származó árbevétele volt. Csapó György BKIK alelnök által képviselt Kos és Bika Bt. egy családi vállalkozás, amely 8 millió forintos éves bevétellel rendelkezik, aminek egyharmada a BKIK-tól származik.

Rahói Zsuzsanna

Orbán Viktor miniszterelnök külpolitikai főtanácsadója. Rahói rendre ott ül a kormánydelegációban Orbán Viktor jelentősebb külföldi útjain.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [1]  Oldalak:   1

Nekik jól jött a vírus: Orbán főtanácsadójának köre a lélegeztetőgép-bizniszben

A külügyi tárca nagy, legalább ezer lélegeztetőgépet szállító partnerei között egyetlen tisztán magyar tulajdonú érdekeltség akad: a kínai eszközöket „aranyáron” szállító Fourcardinal Tanácsadó Kft. Régebben ez a cég működtette a kormány egyiptomi kereskedőházát, s már akkor igen közel állt Orbán Viktor nemzetközi főtanácsadójához, Rahói Zsuzsannához (nyitóképünkön balra). Olyannyira, hogy a nővére volt az ügyvezető. Majd idén, épp a nagy lélegeztetőbiznisz napján beszállt a vállalkozásba két ügyvéd. Egyikük nem akárki: Veréb Balázs csillaga az MSZP-érában ragyogott fel, aztán a Fidesz jövetelével elszámoltatási célszeméllyé vált, ma pedig IV. rendű vádlottja a Budapest Airport körüli korrupciós bűnügynek. Üzleti nagykoalíció a köbön – a koronavírus árnyékéban.
Találatok: [1]  Oldalak:   1