A közbeszerzési pályázatoknál kegyvesztetté vált Közgép a konkurenciánál 25 milliárd forinttal olcsóbban építené meg az M4-es újabb szakaszát, a visszatéréshez egy erős olasz nagyvállalattal társult.
„Annyiba került, mintha egy centiméter vastagon bevonták volna arannyal” – nagyjából így él a köztudatban a Margit híd felújítása. Az bizonyos, hogy az eredetileg tervezett költség többszörösébe került a projekt, érdemben senki nem ellenőrizte, és a mai napig nem nyilvánosak azok az adatok, amelyek alapján igazolni vagy cáfolni lehetne a sokmilliárdos túlárazás gyanúját. A politikailag talajt vesztett, meggyengült integritású városháza, kezében a 30 milliárddal, ideális üzleti partnere volt a nagyétvágyú kivitelezőknek.
A felcsúti polgármester cége, a Mészáros és Mészáros Kft. fémjelezte konzorcium nyerte a Győr-Gönyű kikötő fejlesztésére kiírt tendert. Ez az a pályázat, amely miatt Simicska Lajos cégét három évre minden magyarországi közbeszerzéstől eltiltották.
Úgy tűnik, kikötőt kizárólag Mészáros Lőrinc és szövetségei tudnak építeni ma Magyarországon. Hiába csinálta volna a Közgép 250 millióval kevesebbért, a győr-gönyűi kikötő fejlesztésére legalábbis csak a felcsúti polgármester cége, a Mészáros és Mészáros Kft., az A-HÍD Zrt., valamint Swietelsky Vasúttechnika Kft. hármasának konzorciuma adott olyan ajánlatot, amely megfelelt a közbeszerzést kiíró Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság elvárásainak.
Torzó helyett "baráti" cégeknek fialhat az M4-es Abony-Fegyvernek közötti szakasza, ha a kormány valóban a folytatás mellett dönt. Másik Szolnokig vezető kétszer-két sávos út kialakítására mindenképp előteremti a pénzt az Orbán-kormány. Kiderült az is, hogy az Európai Bizottság sokszoros túlárazások és a rossz pályázatkiválasztási gyakorlat miatt függesztette fel az uniós pénzek kifizetését.
Tízmilliárdokat bukik az állam azzal, hogy végleg elzavarta Simicskáékat és a többi útépítő nagyvállalkozást az M4-es Abony és Fegyvernek között épülő szakaszáról. Lázár Jánosékat az sem zavarja, hogy folyamatosan egymásnak ellentmondó állításokkal próbálták igazolni e döntést.
A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálni kezdte az M4-es építése közben felmerült kartellgyanút. Egy bejelentés miatt vizsgálódnak. A kormány március végén közölte: az EU kartellgyanút jelzett egy olyan építkezésnél, amelyben a Közgép is részt vett.
Eddig Lázár János forgatókönyve szerint alakultak az események az M4-esen, de ha ez így marad, nem világos, milyen jogalapon rúgják ki az építkező cégeket, amelyek jó eséllyel fordulhatnak bírósághoz.