language

Akták:

A TV2 eladása highlight_off

Kulcsszavak:

hitelezés highlight_off

A TV2 eladása

A TV2 eladása

A második legnagyobb magyar kereskedelmi tévét, a TV2-t is magában foglaló, veszteségesen működő MTM-SBS Zrt. vállalatcsoport értékesítését már korábban is fontolgatta német tulajdonosa, a ProSiebenSat.1 cégcsoport, mely meg kívánt válni kelet-európai cégeitől. Végül 2013. december 23-án jelentették be, hogy a SuperTV2, FEM3, PRO4 kábelcsatornákat is portfóliójában tudó MTM-SBS-t annak minden eszközével Simon Zsolt TV2-vezérigazgató és Yvonne Dederick gazdasági igazgató cégei megvásárolták. Az ellenzék olvasatában Fidesz-közeli háttéremberek álltak a fedezetlen tranzakció mögött, amit az új tulajdonosok a TV2-höz érkező állami hirdetési bevételekből akarnak fedezni. Simon és Dederick deklaráltan kellő magántőke nélkül vették át a vállalat 100 %-os részvénycsomagját. Ez szintén azt a teóriát erősíti, hogy a TV2 valóban kormányközeli befektetők érdekeltségébe került. A TV2 közleményt adott ki, amely szerint, „a ProSiebenSat.1 olyan eladói hitelkonstrukcióban adta el a céget, amely alapján a vevők az eladási árat bizonyos, a szerződésben meghatározott idő alatt törlesztik. Korábban Nyerges Zsolt cégét, az Infocentert emlegették, mint ami kitartóan próbálkozik egy országos kereskedelmi csatorna felvásárlásával. 

 

Azért dolgozunk, hogy a korrupciós ügyek ne tűnjenek el a süllyesztőben!

▶︎ Támogass minket pártolói tagként: patreon.com/kmonitor
▶︎ Adományozz átutalással, vagy PayPalon: k-monitor.hu/tamogatas

 

A TV2 körüli kavarás 2015. szeptemberében folytatódott, amikor Andy Vajna cége, a Magyar Broadcasting Co. Kft. bejelentette, hogy megvette a csatornacsaládot Yvonne Dederick és Simon Zsolt cégvezetőktől. Két órával később Fonyó Károly - Simicska Lajos üzlettársa - cége, a Megapolis Média jelezte: ők már kedden éltek opciós jogukkal, és övék a tévé. A csatorna később kiadott egy közleményt, amelyben azt állították: a Megapolis opciós joga annak a kölcsönnek volt a biztosítéka, amit Yvonne Dederick és Simon Zsolt, a TV2 vezetői egy szintén Simicska-közeli forrásból vettek fel, hogy megvásárolhassák a TV2-t a korábbi, német tulajdonosoktól. Azt írják, hogy ennek a kölcsönnek a felét a közlemény szerint rövid időn belül visszafizették, a másik felét viszont állítólag egy szóbeli megállapodás alapján egyelőre nem kellett kifizetniük, és a kölcsönt nyújtó nem is kérte az utóbbi időben a pénz visszafizetését.


Mindez azt látszik bizonyítani, hogy már a 2013-as tulajdonoscserénél Simicskáék voltak a háttérben, a csatorna sorsa azonban minden valószínűség szerint a bíróságon dől el.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [23]  Oldalak:   <<  <  1 2 3   >  >>

Itt a magyarázat, miért megy állami pénz a TV2-re és a Kopaszi-gátra a versenyhivatal

Az exportbank vezérigazgatója elismerte, hogy adtak pénzt Andy Vajna cégének a TV2, és Garancsi István cégének a Kopaszi-gát megvásárlására. Magyarázata szerint ez törvényes volt, a pénzeket hitelként adták, hogy magyar vállalkozók vásárolhassanak külföldi befektetőktől. A bank 16 milliárdos tőkealapjára azért lehetett csak 10 napig pályázni, mert a rövid határidővel a pályázókat akarták tesztelni, képesek-e gyorsan dolgozni.

Mr. Funk

Több új céget is bejegyzett az elmúlt hetekben Andy Vajna, aki az ingatlanbiznisz mellett a fánküzletbe is belevághat. A TV2 is valószínűleg a filmügyi biztos tulajdonlása mellett működhet tovább, de hosszú évekig pereskedhet még a csatornáért. A tranzakció zárása ráadásul így is elhúzódott, emiatt több tervezett üzletet elcsaklizott Vajnáék elől a nagy konkurens RTL.

Az Orbán-kormány nyomja a pénzt Vajnának, de a végén Simicska nevethet

Információink szerint az Eximbankon kívül egy másik állami pénzintézet is beszáll még a 19 milliárdos összértékű TV2-s bizniszbe Andy Vajna oldalán. Kérdés, ez mire lesz elég, ugyanis Simicska Lajos tovább harcol a tévéért: a cégbíróságon próbálja gáncsolni Vajnát.

Nincs több titok: Andy Vajna 6,72 milliárdot kap az államtól a TV2-re

A bank november 27-én kötötte meg a kölcsönszerződést Andy Vajna cégével, a Magyar Broadcasting Co. Kft.-vel; ennek értelmében az Exim 21 millió euró, azaz 6,72 milliárd forint „versenyképességet javító belföldi befektetési hitelt” nyújt – deklaráltan „a TV2 Média Csoport Kft. 100 százalékos üzletrészének tulajdonjoga megszerzésének finanszírozása céljából”.

TV2-hitel - Mélyen hallgat az Eximbank

"Banktitoknak minősülő adatok esetében a titoktartás alól, a jogszabály a közérdekű adatok nyilvánossága tekintetében nem ad felmentést, erre tekintettel (...) az Ön által megjelölt kérdésekre információt nem áll módunkban szolgáltatni" - írta az állami tulajdonú - így közpénzekkel gazdálkodó - Magyar Export-Import Bank (Eximbank).

TV2-hitel: Szijjártó is hallgat

Szijjártó Péter sem hajlandó elárulni, hogy az állami tulajdonú Magyar Export-Import Bank (Eximbank) folyósít-e kölcsönt Andy Vajnának a TV2 megvásárlása - derült ki azután, hogy Szabó Szabolcs, az Együtt független képviselője írásbeli kérdéssel fordult a külgazdasági és külügyminiszterhez.
Találatok: [23]  Oldalak:   <<  <  1 2 3   >  >>