Akták: |
|
Személyek: |
Vajna áll nyerésre a TV2-botrányban?
Fonyó Károly hiába jelentette be hogy október 13-én megvette a TV2-t, mert egy helyre, a Gazdasági Versenyhivatalhoz nem jelezte, márpedig ilyen volumenű tranzakciót GVH-engedély nélkül nem lehet megkötni.
Hatalmas pofon Vajnáéknak: Fonyóék nevükre vették a TV2-t, óriási per lesz
Csütörtök óta megy a találgatás, hogy most akkor kié is a TV2. Aznap Andy Vajna bejelentette, hogy megvette a csatornacsaládot Yvonne Dederick és Simon Zsolt cégvezetőktől. Két órával később Fonyó Károly - Simicska Lajos üzlettársa - cége, a Megapolis Média jelezte: ők már kedden éltek opciós jogukkal, és övék a tévé. Megvannak az ügy kulcsdokumentumai.
Kitrükközhette Simicskáékat a TV2 vezetése
A 444-nek Fonyó Károly, a magát a tévé tulajdonosának tekintő Simicska-közeli üzletember azt mondta, hogy elhúzódó jogvitára számít.
Hát hova viszik azt a tévét?
Most mindkét vevő azt állítja, hogy a korábbi tulajdonosok tudtak arról, hogy neki adták el a tévét.
Feljelentés a TV2 eladása miatt
Gazdasági csalást gyanít az MSZP és az Együtt–PM: szerintük a TV2 tényleges tulajdonosai nem a vevőként megnevezett társaságok.
A TV2 miatt perel az ellenzék
Gazdasági csalás gyanújával feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen az MSZP és az Együtt-PM szövetség a TV2 értékesítésének körülményei miatt. A két politikai formáció tisztségviselői szerint a Fideszhez köthető "oligarchiák" is részesei voltak az ügyletnek.
Egy kis figyelmesség a főnök fája alá
December 23-án a Tv2 menedzsmentje bejelentette, hogy a vállalat két vezetője, a vezérigazgató Simon Zsolt és a pénzügyi igazgató Yvonne Dederick megvásárolják a tulajdonos ProSiebenSat.1-tól a Tv2 csatornacsaládot üzemeltető MTM-SBS Zrt. 100 százalékát. A sajátos konstrukcióban bonyolódó ügylet mögött a piac kormánypárti szándékot sejt.