Kulcsszavak: |
|
Lapok: |
Százhúszmilliós engedményt adott „karácsonyra” a Fidesz-közeli cégnek az V. kerület
Miközben az AVB Kft. akár nagyságrendileg egymillió forintot is elkérhet bérleti díjként egy standért a Vörösmarty téren és a Szent István-bazilika előtt rendezett adventi vásár árusaitól, az V. kerülettől hatalmas engedménnyel bérlik a közterületet – tudta meg a Szabad Európa.
Nem érdekelte a kormányt, hogy van-e személyzet 17 ezer lélegeztetőgépre
Az egészségügyi dolgozók működési nyilvántartását egy állami szervezet vezeti, de a kormányt nem érdekelte, hogy lesz-e megfelelő számú intenzíves orvos és ápoló a 17 ezer megvásárolt lélegeztetőgépre. Egy bírósági tárgyaláson derült ki, hogy a kabinet nem kért adatokat a regiszterből. A háromszázmilliárd forintos lélegeztetőgép-beszerzésről kiderült: túlárazottak voltak az eszközök.
Százmilliós profitot is hozhat a Fidesz-közeli cégnek az adventi vásár a Vörösmarty téren
A Fidesz-közelinek tartott AVB Kft. rendezheti meg az adventi vásárt Budapest központjában, a Vörösmarty téren, miután a Fővárosi Önkormányzatnak nem sikerült megegyeznie az V. kerülettel. Szentgyörgyvölgyi Péter polgármester egy személyben dönthetett, az ügyben közérdekű adatkéréssel fordultunk a belvárosi önkormányzathoz.
Senki nem felelős a közmédiában elhangzottakért
Úgy tűnik, senki nem felelős a közmédia tartalmaiért, és a Médiatörvényben megfogalmazott követelmények be nem tartását sem lehet senkin számonkérni. Még azt is titkolják, ki az a személy, aki a közszolgálati média nevében teljesen szabad kezet ad az MTVA-nak, amely a törvény szerint nem köteles megfelelni a közszolgálatiság követelményeinek.
Egyet sem adott el a kormány a háromszázmilliárd forintért vásárolt 17 ezer lélegeztetőgépből
Raktárban porosodik a mintegy 17 ezer darabos készlet. A Transparency International (TI) Magyarország még 2021-ben kezdeményezte a vonatkozó adatok megismerését; kúriai ítélet és mintegy két év kellett ahhoz, hogy a minisztérium kiadja az információt.
Jogerős: a kormány nem titkolhatja, hogy mi alapján döntött a 35 éves sztrádakoncesszió mellett
A kormány 35 évre magáncégeknek adná oda a hazai autópályák üzemeltetését és az ország összes településének szemétszállítását. Ez elképesztő nagy üzlet. Érthetetlen, hogy miért érné meg az adófizetőknek. A kabinet szerint a megalapozó számítások igazolnák azt, hogy megéri az üzlet, ezeket azonban nem akarja nyilvánosságra hozni. A bíróság mindkét esetben úgy döntött, hogy az adatokat nyilvánosságra kell hozni. Az egyik ügyben ma jogerős ítélet is született.
Nem tudja a kormány, hogy megéri-e harmincöt évre koncesszióba adni az autópályákat
„Csak olyan előzetes számítások léteznek, amelyek becslésnek tekinthetők” – hangzott el egy bírósági tárgyaláson az autópályák koncesszióba adásáért felelő kormányzati szerv részéről. A kormány tehát úgy mondana le harmincöt évre a hazai gyorsforgalmi utak fenntartásáról, hogy nem számolta ki pontosan, megéri-e az adófizetőknek, ha az állam helyett magáncégek üzemeltetik az autópályákat.
Az államnak ki kell adnia az autópálya-koncesszióval kapcsolatos számításait
Nem titkolhatja a Nemzeti Koncessziós Iroda, milyen számítások alapján jutottak arra, hogy a magyar gyorsforgalmi utak üzemeltetését 35 évre koncesszióba adják magáncégeknek. A bíróság döntése nem jogerős, másodfokon folytatódhat a per.
Fantomlakók, kamutámogatások, elmeorvosi vizsgálat - élet a keleti végeken
Elmeorvosi vizsgálatra küldte a magyi jegyző azt a férfit, aki kiderítette, hogy romba dőlt házakba bejelentkezve szavazott legalább 20 ember a faluban még 2019-ben. A Szabad Európa riportsorozatban járt utána annak is, hogy a falu vezetése tízmilliókat igényelt a szellemlakosok után.
Közérdekű adatokat kért, elmeorvosi vizsgálatra küldték
Őszinte válaszok helyett elmeorvosi vizsgálatot kapott az a szabolcsi férfi, aki fiktív lakosokra hívta fel a magyi önkormányzat figyelmét. A jegyző és a polgármester nem örültek a férfi kérdéseinek, ezért a jegyző megpróbálta elmebeteggé nyilváníttatni a jogi egyetemre járó férfit.