Egy második egykori adóhivatali alkalmazott állítja, hogy a NAV bizonyos cégek esetén nem siet felderíteni az összesen százmilliárokra rúgó adócsalásokat.
Szerdán meghallgatja az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottságának ellenőrző albizottsága Horváth András egykori adóellenőrt. Az ülésre meghívták Varga Mihály gazdasági minisztert és elődjét, Matolcsy György jegybankelnököt is.
Hivatali visszaélés és más bűncselekmények gyanújával feljelentéskiegészítést rendelt el a Fővárosi Főügyészség a Nemzeti Adó- és Vámhivatal volt munkatársának, Horváth Andrásnak a feljelentése nyomán.
Újabb informátor jelentkezett az Átlátszó.hu-nál a hálózatos áfacsalások Horváth András által kirobbantott ügyével kapcsolatban – állítja a tényfeltáró lap. Az idézett forrás a lap szerint volt adóhatósági vezető, aki korábban a minisztériumnak írt levelében is kifogásolta, hogy az adóhatóság legkiválóbb ügyosztályát elsorvasztották.
Az LMP adatigényléssel fordult Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterhez, hogy adja ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkáját érintő nyilatkozattal kapcsolatban készült jelentést, ha azt a 15 napos határidőn belül nem kapják meg, bírósághoz fordulnak - mondta Schiffer András, az LMP társelnöke hétfőn az InfoRádió Aréna című műsorában.
Az oligarchák ott vannak a NAV mögött, lehet, hogy a politikát is foglyul ejtik - véli Horváth András, aki a vélt áfacsalások ügyében nemrég lépett a nyilvánosság elé.
A nyilvánosság erejében bízik az adóhivatal volt dolgozója, aki az adóhivatalt és a hatóságokat az elburjánzott adócsaláshoz való asszisztálással vádolja. Ő volt a főszereplője az adócsalás ellen összetrombitált pénteki LMP-s tüntetésnek.
Vizsgázni fog az ügyészség - mondta Horváth András, aki az elmúlt napokban tálalt ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal belső berkeiben dúló félelemről, az ügyek eltussolásáról és arról az adózói körről, amelyhez - vagy felsőbb utasításra, vagy más félelmek miatt - nem lehet hozzányúlni. A Hallgatói Hálózat fórumát eredetileg az ELTE-n tartották volna, de az intézmény vezetése az utolsó pillanatban mégsem engedélyezte a rendezvényt. Az okok - Horváth András szerint - hasonlóak, mint a NAV-nál.
Horváth András, a NAV ügyeit feltáró egykori adóellenőr bízik abban, hogy a nyilvánosság ereje elég nyomást tud gyakorolni, hogy elinduljon és tisztességesen végigmenjen az ügyészségi eljárás. A politika egyelőre vegyesen reagált a történtekre. Horváth szerint lehetnek követői.