Kulcsszavak: |
|
Akták: |
Kerüli a nyilvánosságot Simonka: sportsérüléssel mentette ki magát egy ünnepségről
Látni és hallani akartuk, ahogy Medgyesegyháza határában, az itt – nem minden kacskaringó nélkül – létesítendő ipari park alapkő-letétélen az előre beharangozott program szerint ünnepi beszédet mond az immár vádlott Simonka György. Nem volt szerencsénk.
Csoda a NER-ben: Polt ügyészsége vádat emelt Simonka György fideszes képviselő ellen
A NAV Központi Hivatal Pénzmosás Elleni Információs Iroda feljelentése alapján indult ügyben az országgyűlési képviselő mentelmi jogát a legfőbb ügyész indítványára az Országgyűlés felfüggesztette, majd az ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki Simonka Györgyöt, aki nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését.
Hamarosan vádat emelnek Simonka György fideszes országgyűlési képviselő ellen?
A végéhez közeledik a Simonka György fideszes parlamenti képviselő ellen indított büntetőeljárás nyomozati szakasza, amelyben a politikus több mint harminc társával együtt súlyos bűncselekmények gyanúja miatt gyanúsított. A Központi Nyomozó Főügyészség kérdésünkre azt írta: „az ügyben az iratmegismerés lehetőségét már biztosította az arra jogosultaknak.”
Fotó bizonyítja, egy hete az uniós pénzekért felelős államtitkárral tárgyalt Simonka György
Bár Simonka György fideszes országgyűlési képviselő továbbra is gyanúsítottja annak a 1,4 milliárd forint értékű, európai uniós támogatások eltüntetésével kapcsolatos költségvetési csalási és hivatali vesztegetési ügynek, ami miatt az Országgyűlés a mentelmi jogától is megfosztotta a politikust, Simonka egyáltalán nem húzódott félre, és továbbra is igyekszik az uniós támogatások kiosztásáért felelős állami körökben mozogni.
Polt Péter nem mondta meg, pontosan milyen törvényi feltételek hiányoznak a Simonka elleni kényszerintézkedéshez
A narancs.hu hétfőn adta hírül, hogy Szabó Szabolcs független országgyűlési képviselő Polt Péter legfőbb ügyészhez fordult azzal az írásbeli kérdéssel, miért nem vették őrizetbe és kezdeményezték Simonka György fideszes parlamenti képviselő előzetes letartóztatását? Gyorsan megjött a válasz, de okosabbak aligha lehetünk ettől. A legfőbb ügyész egy több száz oldalas törvényre hivatkozott, minden konkrétum nélkül.
Egyre nagyobb a homály Simonka-ügyben - az ügyészség feltűnően hallgat
Mind a jogász szakma, mind a politikai szereplők és a közvélemény is meglepődött, hogy a Simonka György fideszes országgyűlési képviselővel szemben megfogalmazódott súlyos gyanúsítás ellenére – bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények – egyetlen percre sem vették őrizetbe.
Ma is az ügyészségen magyarázkodott Simonka György
A fideszes képviselőt a mentelmi jogának felfüggesztése után tavaly novemberben gyanúsította meg a Központi Nyomozó Főügyészség bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással és más bűncselekménnyel. Az ügyészek szerint Simonka zöldség-gyümölcs termelői csoportok és termelői szervezetek EU-s támogatását szerezte meg jogellenesen, és ezzel 1 milliárd 400 millió forint vagyoni hátrányt okozhatott.
Hiába gyanúsítják súlyos bűncselekményekkel, még mindig Simonka György a Fidesz Békés megyei elnöke
Majd „a Fidesz legfelső köreiből bizonyosan elmondják…”
Lassan 3 hónapja, hogy a legfőbb ügyész kezdeményezésére az országgyűlés egyhangúan felfüggesztette Simonka György, fideszes képviselő mentelmi jogát.Az elmúlt év november közepén gyanúsította meg a dél-békési kormánypárti képviselőt a nyomozást vezető Központi Nyomozó Főügyészség (KNYFÜ) bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, valamint vesztegetés és vesztegetés elfogadásának gyanújával. Egyben azzal is, hogy az elnyert pályázati pénzekből 45 százalékot kért vissza, s a mindezzel okozott kár értéke eléri az 1,4 milliárd forintot.
A pók visszabontja hálóját – Simonka és a medgyesegyházi ipari park 2.
Simonka György fideszes országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésével és bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatti meggyanúsításával párhuzamosan a hozzá közel álló cégek leválnak a medgyesegyházi ipari parkról. A pók eddig szőtte, most pedig, úgy fest, visszabontja hálóját.
Simonka-ügyek
Baráth Richárd
Laduver Tímea
Nagy Béla
Ruck Márton
Simonka György
Tóth Renáta
Békés Megyei Önkormányzat
Medgyesegyháza Nagyközség Önkormányzata
Medgyesegyházi Ipari Park Kft.
Mentor Menedzsment Kft.
Paprikakert TÉSZ Kft.
2014-2020-as uniós ciklus
adócsalás - költségvetési csalás
csalás
EU
háttér
mentelmi jog
mezőgazdaság
pályázat
rokonok
támogatás
Békés megye
Mezőkovácsháza
Pusztaottlaka
Szűkszavú az ügyészség, rejtély, miért nincs előzetesben Simonka
Nincs válasza a vádhatóságnak arra, hogy a súlyos bűncselekményekkel gyanúsított és mentelmi jogától megfosztott Simonka Györgyöt miért nem vették még őrizetbe és miért nem kezdeményezték előzetes letartóztatásba helyezését. Pedig a Narancs.hu ezt kérdezte.