language

Kulcsszavak:

adócsalás - költségvetési csalás highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2960]  Oldalak:   <<  <  203 204 205 206 207 208 209 210 211 212   >  >>

Kétszáz vesztegetés esetén kétszázszor kell kikérni a mentelmi jogot?

Március vége óta nincs döntés dr. N. Norbert, a Csongrád Megyei Bíróság büntetőbírája bírói mentelmi jogának újabb bűncselekmények ügyében való felfüggesztéséről – mondta el érdeklődésünkre Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője.

Budai: Igen, kartelleztünk, a termelők érdekében

Ezentúl újra emelt fővel járhatnak majd a gazdaköri tagok az utcán, mert a Magosz kiharcolta azokat a jogszabályokat, amelyek a gazdák érdekeit szolgálják – mondta a Csongrád megyei gazdakörök fórumán amúlt pénteken Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára.

Vizoviczki egyszemélyes bűnszervezete

Nagy Gábor ügyvéd szerint védence, Vizoviczki László ügye jogtörténeti kuriózum: ő az első Magyarországon, így az ügyvéd, akit bűnszervezet irányítójaként elkövetett vesztegetéssel és más bűncselekményekkel gyanúsítottak meg, anélkül, hogy megnevezték volna a bűnszervezet tagjait, és azt a bűncselekményt, amelynek az elkövetésére összefogtak.

A magyar szervezett alvilág őstörténete 5.: Üzlet és ökölharc

Az illegális olajkereskedelem és az ahhoz kapcsolódó járulékos alvilági üzletágak jövedelmezőségét látva magyar „üzletemberek” is munkához láttak. Megalakult a ContiCar cégcsoport és az Energol Rt., s ezek a cégnevek utóbb sűrűn szerepeltek a bűnügyi krónikáiban.

A magyar szervezett alvilág őstörténete 3.: Trükk a vámon, vödör a vagonban

Igazán súlyos problémák a háztartási tüzelőolajjal (hto) való kereskedelemben jelentkeztek. A legfőbb gondot az jelentette, hogy a piacon egyrészt beszerezhető volt az üzemanyagnak használatos és így adóköteles gázolaj, másrészt pedig az adómentes hto. A két anyag felhasználási paraméterei lényegében azonosak voltak, s mivel a kettő között az árkülönbség egyre nőtt, mind többen vásároltak hto-t dízel gépkocsijukba. Az árkülönbözet milliárdos jövedelmekhez juttatta azokat, akik belföldön - s persze illegálisan - üzemanyagként tudták értékesíteni a tüzelőanyagként importált olajat.

A magyar szervezett alvilág őstörténete 2.: Késleltetett fizetés, késlekedő állam

A magyar szervezett bűnözés pénzügyi alapjait annak idején főként betörésekkel teremtették meg a később bandákat működtető „keresztapák”. Kihasználva a liberalizálódó gazdasági környezetet, az „alapító atyák” pénzüket a szerencsejáték- és vendéglátóiparba, illetve prostitúcióba fektették. A ’80-as - ’90-es évek fordulóján már törvényes, de legalábbis féllegális vállalkozásokat működtettek a bűnözői erőszakszervezetek. Óriási vagyonokat halmoztak föl a különböző csoportok, rengeteg pénz forgott az alvilágban, amikor beköszöntött az olaj kora.

Egész vagyonokat menekítettek ki

Összesen 280 milliárd dollárnyi adót spóroltak meg a gazdagok világszerte azzal, hogy körülbelül 32 ezer milliárd dollárra taksált vagyont mentettek ki offshore-cégekbe, illetve adóparadicsomokban nyitott titkos bankszámlákra – derül ki az Adóigazságossági Hálózat legfrissebb kimutatásából.
Találatok: [2960]  Oldalak:   <<  <  203 204 205 206 207 208 209 210 211 212   >  >>