language

Kulcsszavak:

adósság highlight_off

Lapok:

Magyar Narancs highlight_off

Magyar Narancs

A Magyar Narancs egy csütörtökönként megjelenő, liberális szellemiségű politikai-kulturális hetilap, Nyugat-, Európa- és piacpárti irányultsággal. 1989. október 14-én jelent meg először a radikális és az akkor még liberális beállítottságú Fideszhez közel álló fiatalok lapjaként. 1990. nyarától Bojár Iván András főszerkesztésével, kétheti rendszerességgel jelent meg. Ugyanekkor a lap elvált a Fidesztől, de a lap még sokáig Fidesz-lapként élt a köztudatban. Ennek alapjai a következők voltak: közös iroda, személyi átfedések, világnézeti hasonlóság, Soros Alapítvány támogatása, valamint a Fidesz "narancsos" kampánya. 1991 nyarától Vágvölgyi B. András lett a főszerkesztő. A 1998/43-as számtól 2000/13-as számig adminisztratív okokból ideiglenesen MaNcs néven jelent meg az újságárusoknál. A felelős kiadója 1990 nyaráig dr. Kövér László volt. 1998-ban a Postabank-lapcsalád felszámolásakor a Magyar Narancs finanszírozása is veszélybe került. Ekkor alapítottak egy új kiadót, magyarnarancs.hu Kft. néven, melynek ügyvezetője Bojtár Endre főszerkesztő. A cégadatbázisban a lap tulajdonosai között szerepel a Media Development Investment Fund Inc.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [30]  Oldalak:   1 2 3   >  >>

Milliárdos károkozás? Folyik a felszámolás és a nyomozás az orosházi kézilabdaklub ügyében

Az adóhatóság tucatnyi végrehajtási határozata után a Gyulai Törvényszék megindította a felszámolási eljárást a jelentős tartozást felhalmozó Orosházi Férfi Kézilabda Sportegyesület ellen. A NAV elismerte, hogy nyomoz, míg a kézilabda szövetség és a sportállamtitkárság mindent ellenőriz. A követelések és a rendelkezésre álló források köszönőviszonyban sincsenek egymással. Akár milliárdos lehet a károkozás mértéke

Egyforintos polgármesteri jutalom kavarta fel a kedélyeket a csődközelbe jutott Balmazújvárosban

A helyi civilek frakciójából kivált képviselő szerint a polgármesteri kampány része, hogy Hegedüs Pétert egy forint jutalomra terjesztik fel az elvégzett fejlesztésekért. A várost alig egy hónapja a főispán húzta ki a csődből.

Nem akármekkora bajban a szolnoki költségvetés – csak a Volánbusznak milliárdokkal tartoznak

Négy és fél milliárdos hiány a költségvetésben, ez jellemzi most Szolnok gazdálkodását. A városi ellenzék a tömegközlekedés összeomlásától és a működésképtelenségtől félti a megyeszékhelyet, a fideszes városvezetés cáfol. Mindeközben jól látható, mi a következménye a kormányzati megszorításoknak, adóelvonásoknak.

Szíjj László kézilabdacsapatának nem kell visszafizetnie félmilliárdos adósságát

Sőt, még 221 millió reklámpénzt is kap Veszprémtől. Ahogy Porga Gyula fideszes polgármester ígérte, megsegíti a milliárdos útépítő tulajdonában lévő városi kézilabdaklubot: nem kell visszafizetnie az önkormányzattal szembeni félmilliárd forintot meghaladó adósságát. A tartozást az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat reklámozásával dolgozhatja le. Szíjj László kézilabdás cége így se jár pórul, az önkormányzat ugyanis 166+55 millió forintért rendel városmarketing szolgáltatásokat a passzív sportturisták megdolgozásáshoz.

Visszakérik az iskolapénzt

A nehéz helyzetben lévő várpalotai alapítványi iskola – utóbb semmisnek kimondott – jogutódlási szerződést kötött a Magyar Pünkösdi Egyház (MPE) intézményével, a békéscsabai központú Adventum Központtal. Azóta iskola sincs, csak 100 milliós kifizetetlen bér és számlák.

„Van-e még rendőr Nyíregyházán, akit nem vezényeltek ide?” – így zajlott egy devizahiteles család kilakoltatása

Harminc aktivista és több tucat rendőr nézett farkasszemet egymással szerda délelőtt Nyíregyházán, a Madách utcában, ahol egy devizahiteles család lakik. Az évekkel ezelőtt felvett 18 millió forintot ugyan visszafizették, de még 53 millióval tartozik a banknak. Ezért most mennie kell a házaspárnak és gyerekének az ikerház egyik feléből.

Építőipari beruházást is elnyert az önkormányzati vágóhíd Besenyszögön

Vitatott módszerekkel egy reménytelen beruházásba öntik az önkormányzati pénzt Besenyszögön, ahol a polgármester neve is előkerül bizonyos ügyekben.
Találatok: [30]  Oldalak:   1 2 3   >  >>