language

Akták:

Állami-önkormányzati fizetések highlight_off

Kulcsszavak:

vagyonosodás / vagyonnyilatkozat highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [90]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9   >  >>

Ötmilliós búcsúpénz a feleségtől: vagyonosodási eljárás várhat egy fideszes expolgármesterre

Az MSZP vagyonosodási vizsgálatot kezdeményez a fideszes Simon Miklós ellen, akit saját felesége követett a nyírbogáti polgármesteri székben, az asszony pedig meg is szavaztatott egy ötmillió forintos búcsúprémiumot saját férjének.

Havi egymilliót simán kereshetnek az álláshalmozó államtitkárok

A harmadik Orbán-kormányban rekordszámú államtitkár dolgozik, akik közül többen a rájuk bízott szakpolitika mellett előszeretettel vállalnak fontos pozíciókat állami cégeknél. A felügyelő bizottsági vagy igazgatósági tagságok mellé pedig sokszor több százezres fizetés is jár. Azokat a tisztségviselőket válogattuk ki, akik a mellékessel együtt már komoly havi jövedelemre tesznek szert.

Trócsányi négy helyről kap fizetést

A kormány honlapján hozzáférhetővé tette a két nem parlamenti képviselő miniszter vagyonnyilatkozatát. Ebből kiderül, hogy az egyik legvagyonosabbnak számító kormánytag, Pintér Sándor anyagi helyzete nem változott érdemben, míg Trócsányi László igazságügy-miniszter megtakarításai több millió forinttal emelkedtek, továbbá új egyetemi tanári állás után is fizetést vehet fel.

Nem úgy vizsgálták Rogánt

Állítása ellenére Rogán Antallal szemben biztosan nem folytatott vagyonosodási vizsgálatot a NAV, a fideszes politikus által említett 30 (vagy 40) napos ellenőrzés alatt ugyanis csupán azt lehetett vizsgálni, hogy bevallott jövedelmeit iratokkal alá tudja-e támasztani - az adószakértő szerint.
Találatok: [90]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9   >  >>