language

Kulcsszavak:

állami / önkormányzati vállalat highlight_off
környezetvédelem highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [33]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4   >  >>

Már készítik a helyet a választás után a jó kádereknek

Túlárazott tanulmányok, kevéssé hozzáértőnek tűnő szervezetek: az egyik magyarázat szerint olyan „káderparkolók” feltőkésítése folyik, amelyek alkalmasak lesznek a parlamentből kiszoruló kormánypárti politikusok befogadására.

Nőttön-nő a Fidesz szemétdombja

Teljesen felforgatta a lakossági szemét kezelését a kormány, amely állami szuperszervezetet bízott meg azzal, hogy eltüntesse a hulladékhegyeinket. A húzás az első tapasztalatok alapján nem jött be, sokkal több szemét marad a nyakunkon, mint korábban, igaz, az államkassza jól jár.

Hivatali visszaélés volt a labirintusfoglalás?

Hivatali visszaélés gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Fővárosi Főügyészség a Budavári Labirintus tavaly júliusi karhatalmi segédlettel történt kiürítése ügyében.

Szilvásyval új lendületet vett az elszámoltatás

Szilvásy György lett az első volt szocialista miniszter, akit őrizetbe vettek, mióta az elszámoltatással kampányoló Fidesz hatalomra került.

Benedek Fülöpöt felfüggesztett börtönre ítélték

A Fővárosi Bíróság jogerősen helyben hagyta Benedek Fülöp másfél év, három év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztését. A vád szerint a volt szakállamtitkár hivatali hatalmával visszaélve egy természetvédelmi terület eladásában, illetve annak építési telekké nyilvánításában nyújtott segítséget.

Kalandpark a védett erdőben

Egy több mint négyhektáros védett erdőt adott használatba harminc évre potom 120 ezer forintért a soproni Tanulmányi Állami Erdőgazdaság Zrt. a Lövér Kalandpark Kft.-nek, hogy ott kalandparkot hozhassanak létre. Az első fokon hozott döntést a Védegylet megfellebbezte, a munkálatokat azonban megkezdték.

Pénzügyminisztériumi vizsgálat a Kings City-ügyben

Bajnai Gordon a Pénzügyminisztériumot kérte fel arra, hogy vizsgálja ki, hogy történt-e szabálytalanság a Velencei-tó partjára tervezett Kings Cityhez kapcsolódó állami ügyletek körül.

Együtt csúszik a King's Cityvel az M4-es autópálya

Nem csak a Velencei-tó partjára tervezett szórakoztató-központ kivitelezését, de az M4-es autópálya építését is hátráltatja, hogy elhúzódik az állam és a befektetők telekcseréjének hatósági bejegyzése.
Találatok: [33]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4   >  >>