language

Kulcsszavak:

állami / önkormányzati vállalat highlight_off

Intézmények:

System Consulting Rt. highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [29]  Oldalak:   <<  <  1 2 3   >  >>

Az aprópénzig jutottak csak eddig a sokmilliárdos MVM-ügy nyomozói

Egy 40 milliós tanulmány ügyében született meg az első gyanúsítás az MVM-ügyben, pedig a Kocsis István vezetése alatt kötött, a cég által is gyanúsnak talált szerződések értéke tízmilliárdokra rúg. Az [origo] összegyűjtötte, eddig mit lehet tudni az MVM offshore-ügyleteiről.

Szakít Kapolyival az MVM

Mint ismeretes, a Kárpát Energo a vásárosnaményi gázerőműre nyújtott teljes hitelkeretet lehívta, és abból 32,5 milliárd eurót befektetési kölcsön címén azonnal továbbutalt egy luxemburgi cégnek, amelynek egy a Kajmán-szigeteken bejegyzett postafiókcég volt a tulajdonosa.A befektetési kölcsönnek aztán nyoma veszett,a vásárosnaményi gázerőmű pedig a mai napig nem épült meg.

Kapolyi László: MVM-ügy IV.

Bodoky Tamás a lap 36. számában megjelent, Az MVM alkotmányos költségei, az elszámoltatás vakfoltjai I. című cikkével kapcsolatban álláspontunk szerint nem az én biztatásomra kötött áramvásárlási szerződések miatt ment csődbe a Vértesi Erőmű Zrt., és ez az államnak nem okozott több tízmilliárd forintos kárt.

Az MVM alkotmányos költsége

„A BKV korrupciós ügyei eltörpülnek az állami tulajdonú Magyar Villamos Művek Zrt.-nél (MVM) folyó gazemberségekhez képest" - interpellálta tavaly a miniszterelnököt a Fidesz, a kormányváltás óta viszont nem háborgatták ezt a csontvázat.

Nincs is székházügy?

Újabb fejezettel gazdagodott a Magyar Villamos Művek (MVM) körüli botránysorozat, miután ismeretlen feljelentők miatt a Fővárosi Főügyészség két ügyben is nyomozást rendelt el, két másikat pedig összevont már folyó eljárásokkal.

'Bejelentők' akcióban: Tízmilliárdok folytak el az MVM-től?

Különösen jelentős, több tízmilliárd forintos vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával nyomozást rendelt el a Fővárosi Főügyészség az MVM Zrt. székházvásárlásával, valamint a Szélerőmű-projekt beruházásával összefüggésben - tudtuk meg Skoda Gabriellától, a főügyészség szóvivőjétől.

Kapolyi kétmilliárdunkba került

Kapolyi László szocialista országgyűlési képviselő tevékenysége miatt kellett kisegíteni a Vértesi Erőművet 1,9 milliárd forinttal – a költségvetési tartalék terhére. A politikus korábban az áramtermelőn keresztül rendelt meg villamos energiát, amit később nem vett át. A csaknem kétmilliárd forintos kormányzati támogatás a cseh állami áramcéghez, a CEZ-hez kerül.

A kormány terel MVM-ügyben

Három fideszes és egy szabaddemokrata országgyűlési képviselő több parlamenti megszólalásban és írásbeli kérdésekben is firtatta az MVM offshore cégekhez vándorolt milliárdjainak sorsát, ám rendre semmitmondó válaszokat kapnak a kormányzat illetékeseitől. Az cikk kapcsán informális helyreigazítási kérelemmel fordult az Indexhez Oszkó Péter pénzügyminiszter.
Találatok: [29]  Oldalak:   <<  <  1 2 3   >  >>