language

Kulcsszavak:

állami / önkormányzati vállalat highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [4644]  Oldalak:   <<  <  7 8 9 10 11 12 13 14 15 16   >  >>

Döntött a bíróság, mégis ki kell adni az adatokat az MVM-Mészáros ügyben

Az elsőfokú bíróság a héten, megismételt eljárásában is úgy ítélte meg, hogy az MVM tulajdonosi jogait gyakorló miniszternek – jelen esetben az energiaügyi tárcát vezető Lantos Csabának – Tóth Bertalan megkeresésére 15 napon belül kitakarás nélkül ki kell adnia az állami energiacsoporttal kapcsolatos, 2019-es és 2020-as tulajdonosi határozatokat – tudtuk meg az MSZP frakcióvezetőjétől.

Nem titkolhatja tovább a kormány az MVM-Mészáros-ügy részleteit

Tóth Bertalan két és fél éve perelt az adatokért, a kormánynak most 15 napot adott a bíróság azok kiadására.

Luxuslakosztályra, 11 milliós Rolexre és egy monacói hétvégi programra is futotta közpénzből

A fővárosi II. kerület vezetése nemrég vizsgáltatta ki egy önkormányzati cég gazdálkodását, amelyet a korábbi vezetés azért hozott létre, hogy gyerekek sportolását és szabadidőtevékenységét segítse. Luxusutak és luxusórák kifizetését találták, drága tévéket és telefonokat, amelyeket használhatatlan állapotban adtak vissza. Az önkormányzati cég korábbi vezetőjének ügyvédje azt közölte: Becsey Péter elvárható gondossággal dolgozott.

Első fokon felmentették Vári Attilát, volt fideszes pécsi polgármesterjelöltet a sikkasztás vádja alól

Pótmagánvádas eljárásban tárgyalta a Szigetvári Járásbíróság a kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, fideszes pécsi polgármesterjelölt ügyét. Első fokon felmentették Vári Attilát a sikkasztás vádja alól, de a vád bejelentette fellebbezési szándékát.

Vida, Némethné, Magyar – nagytakarítás után új vezetők érkeztek a Volánbuszhoz

A NER harcostársait, valamint a szakma régi motorosait reaktiválta a Volánbusz újjászervezéséhez Lázár János miniszter. Az állami közlekedési cégnél szinte teljesen megújult az igazgatóság és a felügyelőbizottság.

Lemondott a budapesti állatkert igazgatója, mert vádat emeltek ellene csalás és egy hamis magánokirat miatt

Lemondott Szabó Roland, a Fővárosi Állat- és Növénykert operatív igazgatója – közölte kedden a Főpolgármesteri Hivatal. A városházának az előzményeket magyarázó közleménye szerint az önkormányzat „a sajtóból értesült arról, hogy állítólagosan vádat emeltek az igazgató ellen, aki többszöri felszólítás ellenére sem cáfolta ezt, illetve nem kért helyreigazítást”.

Orvosi igazolással mentette ki magát a 2,2 milliárd forint hűtlen kezeléssel vádolt volt helyettes államtitkár

Kedd délelőtt elkezdődött a 2,2 milliárd forint hűtlen kezeléssel vádolt korábbi helyettes államtitkár büntetőpere a Székesfehérvári Törvényszéken. Bár mindenki az elsőrendű vádlottra, Nagy Jánosra várt, ő egy nappal a tárgyalás előtt jelezte a bíróságnak, hogy betegség miatt nem tud jelen lenni, védője így csak az orvosi igazolással érkezett. Az ügy másodrendű vádlottját múlt héten hallgatták meg, a hét további vádlott pedig nem ismerte el a bűnösségét a keddi előkészítő ülésen, amit a nagyobb médiaérdeklődés miatt a bíróság dísztermében tartottak.

Önkritikát gyakorolt a kormány, miután kiiktatta a versenyhatóságot a Vodafone felvásárlásakor

Nem volt piackonform az, ahogy az állam megvette egy kormányközeli magáncéggel együtt a Vodafone-t. Most egy részvénycsereügylet során az állam átvette a Yettel-részvényeket a magáncégtől, amiért cserébe Vodafone-papírokkal fizetett. Az volt a gond, hogy a Vodafone-tulajok ráláttak a Yettel üzleti döntéseire, ami normális esetben versenyhatósági eljárást vont volna maga után.

Megszabadult az állam a Vodafone egy részétől, visszaszerezte a Yettel-t

Egy pillanatig sem gondolta komolyan a magyar kormány, hogy azért szállt be a Vodafone Magyarország Zrt. megvásárlásba, mert a mobilcéggel komoly tervei lennének – ez derül ki a hétfőn bejelentett részvénycsere ügyletből. A Gazdaságfejlesztési Minisztérium hétfőn este lapzártakor adott ki egy megtévesztő közleményt, amelyben azt jelentette be, hogy magyar állam visszaszerezte 4iG Nyrt-től a korábban az általa birtokolt Yettel Magyarország Zrt. közelebbről meg nem nevezett kisebbségi részét. A GFM még annyit közölt, hogy az ügyletben „részvénycserére” került sor, ám hogy milyen részvényeket adott a magyar állam a NER-milliárdos Jászai Gellért által ellenőrzött tőzsdei cégnek, az a kormány közleményéből nem derült ki.
Találatok: [4644]  Oldalak:   <<  <  7 8 9 10 11 12 13 14 15 16   >  >>