language

Kulcsszavak:

állami/önkormányzati szerződések highlight_off

Lapok:

ATV

1989 óta folyamatosan működő kereskedelmi televíziócsatorna. Eredetileg Argo TV néven indult, agrárcsatorna volt. 2003-ban tulajdonosváltás következett be, a televízió részvényeinek felét felvásárolta egy, a Hit Gyülekezetéhez közelálló befektetői konzorcium. 2005-ben a csatorna neve Atv-re rövidült. 2010-ben indult el a nagy felbontású adása, azóta jóval elérhetőbb lett a csatorna. Vezérigazgatója Németh S. Szilárd a Hit Gyülekezetének alapítójának fia.

2020 májusában az Átlátszó azt írta: "kijelenthető, hogy a liechtensteini offshore cég kiiktatásával a cégstruktúrából Németh Sándor magánszemély közvetlenül és érdekeltségein keresztül az ATV Zrt. többségi tulajdonosává vált."

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [116]  Oldalak:   <<  <  3 4 5 6 7 8 9 10 11 12

Eszon: 8 milliárdos beruházásról döntöttek Miskolcon a választás előtt

Négy nappal a választások előtt határozott arról a bizottság, hogy mely cégektől vehet majd buszokat Miskolc új vezetése- írja az Eszon.hu.

Az önkormányzat a kezes a polgármester cégének 60 milliós támogatásáért

Fonyód polgármestere, Hidvégi József családi cége uniós támogatást nyert, melyet a tulajdonában lévő áruház fejlesztésére fordíthat. A támogatás biztosítékaként az önkormányzat elzálogosította egyik 60 milliós ingatlanát.

Juhász Péter feljelentést tett Szentgyörgyvölgyi lakásvásárlása miatt

Feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen ismeretlen tettesek ellen Juhász Péter, az Együtt-PM társelnöke, mert véleménye szerint Szentgyörgyvölgyi Péter V. kerületi fideszes alpolgármester feltehetően áron alul vásárolt meg egy önkormányzati ingatlant.

Így számolna le Falus a korrupcióval

Teljes átláthatóságot és egy átláthatósági biztosi poszt létrehozását ígérte a fővárosi önkormányzatnál Falus Ferenc, a baloldali pártok közös főpolgármester-jelöltje vasárnap Budapesten.

Botrány lett a gigantikus üzlet miatt

Soron kívüli önkormányzati ülésen jelentette be Gyöngyöshalász polgármestere, Szabó Ferenc, hogy a magántulajdonban lévő Artemis Invest Kft. nyerte az ipari hasznosítására kiírt pályázatot. Ahogy azt korábban megírtuk az indiai Apollo Tyres gumigyár Magyarországot választotta 500 millió dolláros kelet-európai beruházása helyszínéül, a gyár pedig Gyöngyöshalászon fog megépülni.
Találatok: [116]  Oldalak:   <<  <  3 4 5 6 7 8 9 10 11 12