Új Duna lesz a neve a Galvani utca–Illatos út-vonalában megépülő hídnak, melyet a bebukott 2024-es olimpiai játékokra tervezett fejlesztések keretében építenek meg.
Az emberek válaszokat várnak Botka László Szeged MSZP-s polgármesterétől arra, hova vándorolt a Szeviép-ügyben eltűnt 11 milliárd forint, és ebből mennyi pénz ment az MSZP pártkasszájába - mondta Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője szombaton Szegeden.
A Fidesz felszólítja Botka Lászlót, Szeged MSZP-s polgármesterét, illetve a szocialistákat, hogy tisztázzák, milyen szerepük volt a Szeviép építőipari cég sötét korrupciót sejtető ügyében - mondta Hidvéghi Balázs, a kormánypárt kommunikációs igazgatója egy sajtótájékoztatón.
A csődöt jelentő Szeviép cégről is szó volt hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben. A cég többmilliárdos adósságot hátrahagyva ment csődbe, így tönkretéve több száz vállalkozót. A cég több szálon is kötődik az MSZP-hez.
A pesti botrányok árnyékában Nyíregyházán háborítatlanul vezeti a városüzemeltetési céget az a Bocskai Péter, akit az ügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádol: a vádirat az önkormányzatnak okozott 83 millió forint értékű károkozásról beszél. A városvezetés bizalma viszont olyannyira töretlen Bocskai iránt, hogy a cégvezető a nyomozás megindulása óta közel egymilliárd forint értékben köthetett új szerződéseket – többek közt az ügy harmadrendű vádlottjának cégével. Eközben a baloldal vezető ereje, a kéttagú helyi MSZP-frakció ismét a polgármester iránti lojalitásával tüntet.
Október végén tartották a Szeviép-per első bírósági tárgyalását a Szegedi Járásbíróságon. A felszámolás alatt álló, útépítéssel, vízépítési létesítmények kivitelezésével és magasépítéssel is foglalkozó cég három egykori vezetőjét (P. László, B. Sándor és O. József) különösen jelentős mértékű, tényleges vagyoncsökkenést eredményező csődbűntettel vádolják.
Közbeszerzést nyert Simicska Lajos cége, a Közgép. A Nagykanizsát elkerülő út megépítésére hatan jelentkeztek, s végül a megbízást a vállalkozó cége kapta.
Halálút lehet a félbehagyott M4-esből: a gyorsforgalmi utat alsóbb rendűek keresztezhetik, s biztonsági elemeket is elhagynának. Lehet még katasztrófafilmekhez díszletet adó vasbeton torzó is az eddig hatvanmilliárdba kerülő félkész szakasz. Bármi lesz is, több tízmilliárd forint közpénz a kár, s papírok bizonyítják, hogy ezért kormánytagok felelősek, s azt is, hogy már a beruházás elején trükközni próbáltak.