language

Kulcsszavak:

államtitok highlight_off

Lapok:

Magyar Narancs highlight_off

Magyar Narancs

A Magyar Narancs egy csütörtökönként megjelenő, liberális szellemiségű politikai-kulturális hetilap, Nyugat-, Európa- és piacpárti irányultsággal. 1989. október 14-én jelent meg először a radikális és az akkor még liberális beállítottságú Fideszhez közel álló fiatalok lapjaként. 1990. nyarától Bojár Iván András főszerkesztésével, kétheti rendszerességgel jelent meg. Ugyanekkor a lap elvált a Fidesztől, de a lap még sokáig Fidesz-lapként élt a köztudatban. Ennek alapjai a következők voltak: közös iroda, személyi átfedések, világnézeti hasonlóság, Soros Alapítvány támogatása, valamint a Fidesz "narancsos" kampánya. 1991 nyarától Vágvölgyi B. András lett a főszerkesztő. A 1998/43-as számtól 2000/13-as számig adminisztratív okokból ideiglenesen MaNcs néven jelent meg az újságárusoknál. A felelős kiadója 1990 nyaráig dr. Kövér László volt. 1998-ban a Postabank-lapcsalád felszámolásakor a Magyar Narancs finanszírozása is veszélybe került. Ekkor alapítottak egy új kiadót, magyarnarancs.hu Kft. néven, melynek ügyvezetője Bojtár Endre főszerkesztő. A cégadatbázisban a lap tulajdonosai között szerepel a Media Development Investment Fund Inc.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [10]  Oldalak:   1

Magyar táj, olajecsettel - Pallag László (1950-2011)

A szeptember 24-én elhunyt Pallag László egykori kisgazda országgyűlési képviselő országos ismertségét a parlamenti olajbizottság elnöki posztjának köszönhette. 2000-ben a hírekben leggyakrabban szereplő és legtöbbet idézett politikus volt.

Nem fáj fejem - A titoktörvény módosításáról és a módosítás módosításáról

Több mint egy éven át porosodott a parlament egyik zugában az a törvényjavaslat, ami módosította, egyszersmind demokratikusabbá tette volna az állam- és szolgálati titok kezelésére vonatkozó, jelenleg is hatályos, észbontóan titokpárti és nyilvánosságellenes szabályozást.

Nyírfa-ügy: tanúkihallgatások

Sem én, sem a kormány nem tudott a Nyírfa-ügy kirobbanása előtt arról, hogy titkosszolgálati eszközökkel egyes politikusokat is megfigyelnek -jelentette ki Nikolits István, a Horn-kormány titkosszolgálati minisztere a Nyírfa-ügy múlt heti tárgyalásán, ahol őt, illetve hivatalvezetőjét, Somogyi Tamást, valamint Horn Gyula volt miniszterelnököt tanúként hallgatta meg a bíróság.

Vádemelés Nyírfa-ügyben

A katonai főügyész vádemelésre utasította a Budapesti Katonai Ügyészséget Földi Lászlónak, az Információs Hivatal volt műveleti igazgatójának és két társának ügyében azután, hogy az ügyészség nem találta megalapozottnak a jogosulatlan adatkezelés gyanúját és a nyomozást megszüntette.

"Vállalom a felelősséget" (Kuncze Gábor belügyminiszter, az SZDSZ új elnöke)

Az ügyet most vizsgálják a titkosszolgálatokon belül, másrészt az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságában. Ha ezek a vizsgálatok lezárultak, remélem, mindenki pontos képet kap arról, mi is történt itt valójában.

Nyírfa-ügy: Besúgók és provokátorok

Nikolits István, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő miniszter csak néhány napra teszi ki a lábát az országból, máris romokban hever az Információs Hivatal. A kémregényekbe illő névvel ellátott intézmény az ország ellen tervezett vagy végrehajtott bűncselekmények (például drog-, fegyverkereskedelem) felderítésére hivatott.

Titkosszolgálati adatgyűjtés: Nyírfától az erdőt

Nikolits titokminiszter félretolta a kuszkuszos tálat, és az első géppel hazarepült Egyiptomból, mihelyst meghallotta, immár a sajtó is tud arról, hogy az Információs Hivatal (IH) munkatársai képviselőkről gyűjtöttek adatokat. A dramaturgia a Szovjetunióból ismerős: nincs otthon a főnök, meginog a széke. Mit ad isten, az akció fedőneve is Nyírfa volt.
Találatok: [10]  Oldalak:   1