language

Személyek:

Andy Vajna highlight_off
Demján Sándor highlight_off

Andy Vajna

Vajna András György (Andrew G. Vajna, Andy Vajna) (1944-2019) hollywoodi producer, az etyeki Korda Filmstúdió társtulajdonosa, 2010-ig az InterCom Zrt. elnöke. 2011 januárja óta a filmipar megújításáért felelős kormánybiztos, feladata „a magyar film megőrzésére, fejlesztésére, állami támogatására és az ezzel kapcsolatos kormányzati tevékenység összehangolására irányuló stratégia kidolgozása” volt. 2010 után haláláig az Orbán-kormányokhoz közelálló vállalkozói réteg egyik ismert reprezentánsának számított. (fotó: Origo)

Demján Sándor

Demján Sándor (Börvely, 1943. május 14. –) üzletember, Magyarország 4. leggazdagabb embere (2016). 

 

1973 és 1986 között a Skála szövetkezeti közös vállalatnak volt a vezérigazgatója. 1986-90 között a Magyar Hitelbank elnöke volt, továbbá az alapítók egyike. 1990-től a Közép-európai Fejlesztési Társaság, 1991-től a Közép-európai Beruházási Társaság vezérigazgatója volt. 1996-ban megnyitotta a Bank Centert, a Gránit Pólus Rt.-t és a Pólus Centert1996–tól az általa létrehozott TriGránit Fejlesztési Zrt. elnöke. 1999-ben megnyitotta a Nyugati Városközpontot, ismertebb nevén a WestEnd City Centert, ezt követte 2000-ben a Pólus City Center (Pozsony) megnyitása


Demján Sándor ügyvezető elnöke az egyik legnagyobb magyar munkáltatói szervezetnek, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ), valamint 2017-ig elnöke volt a takarékszövetkezetek érdekvédelmi szervezetének, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetségnek (OTSZ). Vagyonát 2006-ban még csak 80 milliárd forintra becsülték, 2008-ra ezt megnégyszerezte. 2010-ben belépett a bankszektorba is, amikor megvásárolta a Wallis Zrt.-től a Milton Bankot, amit átkeresztelt Gránit Bankra. 2014-ben bejelentette, hogy korára való tekintettel fokozatosan visszahúzódik az üzleti élettől, és cégeinek irányítását beosztottjainak adja át. (forrás: Wikipédia)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2]  Oldalak:   1

Mészáros Lőrinc vagyona 105 milliárd forint a Forbes szerint

Tavaly még csak 35 milliárdja lehetett a felcsúti csodaembernek.

Mi kell ahhoz, hogy magyar milliárdos legyen? Szex és politika!

Szerdán harangozta be legújabb, a 33 leggazdagabb magyart összegző listáját a Forbes. Nagy változások nem történek tavaly óta, annyi – ahogyan egy éve is – most is jól látható, hogy a legtehetősebbek között túlsúlyban vannak a kormányközelinek tekinthető üzletemberek.
Találatok: [2]  Oldalak:   1