language

Kulcsszavak:

antikorrupció highlight_off
sikkasztás highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [17]  Oldalak:   1 2   >  >>

Korrupció gyanúja miatt nyomoznak az egyik tankerületi vezető ügyében

A Vác és Környéke értesülései szerint sikkasztás és hivatali vesztegetés miatt nyomoz a rendőrség az egyik tankerület vezetője ellen. A gyanú szerint az érintett több ízben is visszaélt a pozíciójával. A lap a Klebelsberg Központot is megkereste, de az intézménynek nincs információja a korrupcióról.

Kormánytisztviselők ellen emeltek vádat, miután idősektől csaltak ki pénzt

Idős emberek sérelmére elkövetett korrupcióval és vagyon elleni bűncselekményekkel vádolnak tizenhárom embert, köztük hivatásos gondnokokat és kormánytisztviselőket – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Súlyos korrupciós ügyek és doppingcsalás miatt indulhat eljárás Aján Tamás ellen

A német közszolgálati televízió oknyomozása szerint 5,5 millió dollár tűnt el a Nemzetközi Súlyemelő Szövetségtől. Az ARD dokumentumokra hivatkozva arról számolt be, hogy a súlyemelésben szisztematikus doppingolás folyik az IWF tudtával. Eszerint a 2008 és 2017 között olimpián és világbajnokságon érmes súlyemelők csaknem felét nem ellenőrizték a felkészülési időszakban, edzőtáborban.

Százmilliárd dolláros sikkasztás vádjával vettek őrizetbe 201 embert Szaúd-Arábiában

Kétszázegy embert vettek őrizetbe a frissen létrehozott korrupcióellenes bizottság intézkedései nyomán Szaúd-Arábiában - közölte csütörtökön Szaúd al-Modzseb szaúdi főügyész. (Az eset érdekessége amúgy, hogy a letartóztatásokat előbb jelentették be, mint a bizottság létrehozását.)

Sikkasztás gyanúja miatt nyomoznak Gömöri Zsolt után

A Magyar Paralimpiai Bizottság korábbi elnökével szemben sikkasztás gyanúja miatt nyomoz a Nemzeti Nyomozó Iroda. Gömöri még három évvel korábban hárommillió forint támogatást kapott Deutsch Tamás javaslatára, melyet devizahitelének kiváltására fordított.

Ábel Attila: Kétmilliárdot vitt volna el a csepeli MSZP korrupciója

A bírósági perek ugyan lassan haladnak, Csepelnek mégis gazdasági siker a szocialisták elszámoltatása: a korrupció felszámolásából évi kétmilliárd forintot nyertek. Ebből fizette vissza az önkormányzat az adósságokat, kezdődtek azok a fejlesztések, amelyeknek köszönhetően a „vörös” Csepel tavaly ősszel fideszes vezetésű maradt – mondta el Ábel Attila alpolgármester a Magyar Időknek.

Horgászoknak és birkózóknak adta a kormány a százmilliós parlagfűpénzt

A parlagfűbotrány hatására visszacsoportosított százmilliókat a minisztérium kis, civil egyesületeknek osztotta szét különféle gépekre. A hvg.hu utánajárt, kiknél landolt az 546 millió forint közpénz, és találtunk kertészkedő nőegyletet, focistákat, valamint az „Őrült fiúk” motoros egyesületét, akik állításuk szerint száguldás közben is kiszúrják a parlagfüvet. Jelentős részük eddig egyáltalán nem is foglalkozott ilyesmivel, de a milliós pályázat kedvéért gyorsan felvette tevékenységeik közé a mentesítést. A minisztérium szerint semmi gond nincs azzal, ha a "tenni akaró" civilek segítenek megoldani a több millió allergiás életét megkeserítő közegészségügyi problémát.
Találatok: [17]  Oldalak:   1 2   >  >>