language

Személyek:

Arató Gergely highlight_off

Intézmények:

Arató Gergely

Arató Gergely 1968. november 23-án született Budapesten. Nős, egy gyermeke van. A Demokratikus Koalíció politikusa, kőbányai egyéni parlamenti képviselő.


1987-ben az Eötvös József Gimnáziumban érettségizett Budapesten. 1993-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán kémia-fizika szakos középiskolai tanári, 2000-ben a Pécsi Tudományegyetemen politikai szakirányú humánszervezői diplomát szerzett. 1993-tól a budapesti Zrínyi Miklós Gimnázium tanára. 1997-2000 között az Ifjú Szocialisták Mozgalmának tisztségviselője, illetve 2000-2002 között az ifjúsági szervezet országos elnöke volt. 2006-tól 2010-ig az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára volt.

MSZP

A Magyar Szocialista Párt (röviden: MSZP) magyarországi balközép szociáldemokrata párt, 1989. óta jelen van az Országgyűlésben. A párt 1989-ben alakult az akkori állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) volt tagjaiból 1989. november 21-én. 1994 és 1998, illetve 2002 és 2010 között Magyarország kormányzó pártja volt. A 2010-es választás óta ellenzékben politizál. (Wikipédia)

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [80]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8   >  >>

Göncz Kingát is meghallgatta az ügyészség a Zuschlag-ügyben

Göncz Kinga jelenlegi külügyminiszter, az ifjúsági, családi, szociális és esélyegyenlőségi tárca volt vezetője néhány hete tanúvallomást tett Kecskeméten a Zuschlag-ügyben - közölte Daróczi Dávid.

"Gyárfásnak illett adni" - mit tudott Gyurcsány a botrányos pénzosztásról?

Vihart kavart a Gyermek-, Ifjúsági- és Sportminisztérium volt kábítószerügyi helyettes államtitkára, aki a hvg.hu-nak nyilatkozva elmondta: ő is találkozott a tárcánál nehezen megtagadható politikai kérésekkel.

A Zuschlag-ügyben bukkant fel a Hír tévés kazetta

A Zuschlag-ügyben nyomozó Bács-Kiskun Megyei Főügyészség házkutatáson megtalálta azt a rejtett kamerás felvételt, amelyen egy kiskunhalasi kistérségi megbízott magyarázza egy vállalkozónak a fejlesztési pályázatok elnyerésének mechanizmusát.

Belülről látta - Topolánszky Gyurcsányról, Zuschlagról és Ocsovairól

Topolánszky Ákos az egykori ifjúsági és sportminisztériumi tárcán belül kialakult informális hierarchiáról, a "visszautasíthatatlan" követelésekről, a pályázati pénzek elosztását eleve meghatározó politikusi előzsűriről beszél, és feltárja kirúgásának valódi körülményeit.

Gyurcsány követeléseire osztogatták a pénzt a haveroknak?

A kormányszóvivő és Gyárfás szerint Topolánszky hazudik abban az interjúban, amelyet a hvg.hu készítetta vele.

Szilvásy: Nem politikai alapon osztották a GYISM-pénzeit

Szilvásy György titokminiszter a GYISM egykori közigazgatási államtitkára az Indexnek nyilatkozva visszautasította azt az állítást, hogy politikai alapon osztottak volna pályázati pénzeket.

MSZP: Zuschlag ledarálja a maradék jó hírünket is

Nem a hírbe hozott miniszterelnökért és államtitkári gárdáért aggódnak, illetve nem Zuschlag Jánost féltik a szocialista képviselõk, hanem - ha áttételesen is - saját magukat, illetve egyre apadó népszerûségüket.
Találatok: [80]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8   >  >>