language

Kulcsszavak:

átláthatóság highlight_off

Lapok:

Magyar Narancs highlight_off

Magyar Narancs

A Magyar Narancs egy csütörtökönként megjelenő, liberális szellemiségű politikai-kulturális hetilap, Nyugat-, Európa- és piacpárti irányultsággal. 1989. október 14-én jelent meg először a radikális és az akkor még liberális beállítottságú Fideszhez közel álló fiatalok lapjaként. 1990. nyarától Bojár Iván András főszerkesztésével, kétheti rendszerességgel jelent meg. Ugyanekkor a lap elvált a Fidesztől, de a lap még sokáig Fidesz-lapként élt a köztudatban. Ennek alapjai a következők voltak: közös iroda, személyi átfedések, világnézeti hasonlóság, Soros Alapítvány támogatása, valamint a Fidesz "narancsos" kampánya. 1991 nyarától Vágvölgyi B. András lett a főszerkesztő. A 1998/43-as számtól 2000/13-as számig adminisztratív okokból ideiglenesen MaNcs néven jelent meg az újságárusoknál. A felelős kiadója 1990 nyaráig dr. Kövér László volt. 1998-ban a Postabank-lapcsalád felszámolásakor a Magyar Narancs finanszírozása is veszélybe került. Ekkor alapítottak egy új kiadót, magyarnarancs.hu Kft. néven, melynek ügyvezetője Bojtár Endre főszerkesztő. A cégadatbázisban a lap tulajdonosai között szerepel a Media Development Investment Fund Inc.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [215]  Oldalak:   <<  <  13 14 15 16 17 18 19 20 21 22   >  >>

Ókovács kínos ellentmondásai

A vezetőknek átlag 40 százalékkal emelték a fizetését, wellness-szállodában tartanak félmilliós csapatépítést, és közben tömeges leépítést terveznek az operaházban. Az egyre zavarosabb helyzetben ma már egyenesen úgy tűnik: pénzügyileg jobban járna az operaház, ha csúszna az Erkel Színház újranyitása.

Kettős szereposztások

Augusztusi kinevezése óta négy külső tanácsadói szerződést kötött Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház kormánybiztosa. Mára - hosszú harc és a törvényes határidő sokszoros túllépése után - sikerült azt is megtudnunk, hogy mennyiért.

Százmilliós megrendelés az ATV-s Mészáros Tamásnak

Közel százmillió forintot juttatott az állam a kulturális főváros eseménysorozat keretében az ATV-s Mészáros Tamás cégének. Az összegért cserébe nem sikerült maradandót alkotni.

Sok egyszázalék sokra megy

Több esetben is követhetetlen, hogy mi történik a daganatos/leukémiás gyerekeket és az ő gyógyításukat támogató közhasznú szervezetekhez érkező évi közel kétmilliárd forintnyi felajánlással és adománnyal. A transzparens gazdálkodás nem feltétele a működésnek.

Dokument nincs

Hetekkel ezelőtti cikkünkben jeleztük, hogy a törvényes határidő lejártáig sem kaptuk meg a különböző közpénzek kifizetésével kapcsolatos dokumentumokat Zugló önkormányzatától. Mára kiderült, hogy azért nem, mert a dokumentumok egyszerűen nem léteznek.

Filozófuspályázat helyett filológuspályázat - Párhuzamos viszonyok

A "liberális filozófusok" elleni év eleji hecckampány épp arra nem irányította rá a figyelmet, amire pedig nem ártott volna: a tudományfinanszírozás anomáliáira. Mert ilyen problémák nagyon is vannak. Íme egy példa, illusztrációként.

"Tudatos döntések következménye" - Jávor István szociológus a korrupciós szolgáltatásról

A szabályozás minősége a meghatározó, vagy más eszközökre lenne szükség a korrupció visszaszorításához? Hogyan válnak a korrupciós mechanizmusok a mindennapi működés részévé? Egy most folyó kutatás apropóján kérdeztük az ELTE Szociológiai Intézetének docensét.

Nem fáj fejem - A titoktörvény módosításáról és a módosítás módosításáról

Több mint egy éven át porosodott a parlament egyik zugában az a törvényjavaslat, ami módosította, egyszersmind demokratikusabbá tette volna az állam- és szolgálati titok kezelésére vonatkozó, jelenleg is hatályos, észbontóan titokpárti és nyilvánosságellenes szabályozást.
Találatok: [215]  Oldalak:   <<  <  13 14 15 16 17 18 19 20 21 22   >  >>