language

Kulcsszavak:

átláthatóság highlight_off

Lapok:

Népszava highlight_off

Népszava

A nagymúltú baloldali napilapot 1877 májusában a Magyar Szociáldemokrata Párt lapjaként alapították. 1905-től kezdődően napilapként adták ki. A Horthy-rendszerben sajtóperek sokaságát zúdították az újságra, 1932-ben pedig betiltásra került. A II. világháború alatt hol működött, hol nem. A lap újraindítását 1945-ben Szakasits Árpád vezényelte és a Szociáldemokrata Párt központi lapja lett. 1948-ban az államosításokat követően a Népszava a szakszervezetek lapja lett, politikai véleményalkotásra nem volt lehetősége,a pártállam határozta meg a pédányszámot is. 1956 a Szociáldemokrata Párt visszavette a lap szerkesztését. A Népszavát 1957-64 között Kéthly Anna szerkesztette Londonban. A forradalom leverése után újra a szakszervezetek lapja lett a Népszava, amit a rendszerváltást követően privatizálták.

 

1994-ben a Fenyő János vezette Vico vállalatcsoport vette meg. Fenyő 1998-as meggyilkolását követően Fenyő özvegye a lapot eladta. Tulajdonosváltások hosszú sora után 2005-ben az MSZP közelébe került. A rendszerváltást követően a lap kiadója a Népszava Lapkiadó Kft. volt, jelenleg ezt a feladatot a XXI. század Média Kft. látja el 2016 óta óta. A Zrt.-t 2017-ben a Bécsben bejegyzett Horizont Handels und Industrie AG vette meg, mely Puch László MSZP-s pártpénztárnok érdekeltségébe tartozik. A napilapok piacának átalakulását követően a Népszava a legnagyobb példányszámú hazai politikai napilappá vált. 2019 áprilisában a Horizont AG eladta a Népszavát, az új tulajdonos Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [277]  Oldalak:   <<  <  14 15 16 17 18 19 20 21 22 23   >  >>

Magát nyomta le az állam Vajnáékért

A nemzetgazdasági tárca titkolózik, a Szerencsejáték Zrt. pedig szemérmesen félrenéz és beletörődik, hogy a kaszinómutyi vesztese lett: a koncessziók kiosztásánál a jelek szerint állami segítséggel nyomta le az állam cégét a debreceni focicézár és a filmipari kormánybiztos érdekeltsége. Ráadásul kétséges, hogy a könnyített feltételeknek megfeleltek-e egyáltalán a győztesek. A Szerencsejáték Zrt. nemhogy nem nyert, milliárdokat veszít. Az pedig már senkit nem zavar, hogy a piacnyitás ellentétes mindazzal, amit a kormány "krédóként" eddig vallott.

Hogy gazdagodik a politikai elit?

Az LMP törvényjavaslatban kezdeményezi, hogy a megbízatásuk kezdetén és végén is kötelezően vessék vagyonosodási vizsgálat alá a politikusokat és másokat is, akik közpénzzel gazdálkodnak – jelentette be a párt társelnöke budapesti sajtótájékoztatóján.

Ismeretlen tartalmú szerződésre bólint rá a kormány

A Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a múlt héten a paksi atomerőmű bővítéséről kötött szerződés utólagos legalizálásához használja Orbán Viktor miniszterelnök a kormányt és a Fidesz parlamenti többségét. Miközben a két testületnek előre kellett volna jóváhagynia a paktum megkötését. Ráadásul a kormányzat és a kétharmados parlamenti többség olyan egyezségre bólint rá, amelynek a részletei még kidolgozatlanok.

Ismét egy rokon nyert

Újabb trafikot nyert Czerván György államtitkár vejének családja, miközben Galbács Ferenc már rendelkezik a törvény által maximálisan megengedett öt koncesszióval. Az MSZP felszólította a kormányt, hogy hozzák nyilvánosságra: összesen hányan nyertek a kormánytagok, az államtitkárok, az államtitkár-helyettesek és azok családtagjai közül jogosultságot. Az államtitkárokhoz köthető mutyik már lajstromba vehetők.

Dési János: Ha a vörös nyer

Az első veszedelem nyilvánvalóan elmúlt. Öntudatos dolgozó előbb befizeti az egyházi adót és csak utána indul a félkarú rablókhoz. A második sem kockázat immár. Hanem maga a színtiszta lehetőség. A konkurencia letarolva, tönkretéve. És az új jogszabály szerint már a látszatra sem nagyon kell ügyelni, az kapja a nemzeti együttműködés keretében a piros-fehér-zöld játékgépeket, akit a kormány megbízhatónak tart. Nincs itt kérem semmiféle korrupció, tessék csak továbbhaladni

Elutasították Papcsák feljelentését

Nem indul nyomozás Papcsák Ferencnek, Zugló fideszes polgármesterének feljelentése alapján saját helyettese ellen. Az ügyészség ugyanis elutasította Papcsák beadványát, amelyet az egy hónapja nyilvánosságra került, a korrupció gyanúját felvető hangfelvétel miatt tett Ferdinandy István alpolgármesterrel szemben vesztegetés feljelentésének elmulasztása miatt.

LMP: a földpályázatok és a közbeszerzések nyertesei ne adhassanak támogatást!

Az LMP azt indítványozza, hogy ne vehessenek részt a pártok kampányfinanszírozásában azok, akik a kampányt megelőző öt éven belül állami földpályázaton vagy közbeszerzésen nyertek, illetve érdekeltséggel rendelkeznek offshore cégekben.
Találatok: [277]  Oldalak:   <<  <  14 15 16 17 18 19 20 21 22 23   >  >>