language

Kulcsszavak:

átláthatóság highlight_off

Lapok:

Népszava highlight_off

Népszava

A nagymúltú baloldali napilapot 1877 májusában a Magyar Szociáldemokrata Párt lapjaként alapították. 1905-től kezdődően napilapként adták ki. A Horthy-rendszerben sajtóperek sokaságát zúdították az újságra, 1932-ben pedig betiltásra került. A II. világháború alatt hol működött, hol nem. A lap újraindítását 1945-ben Szakasits Árpád vezényelte és a Szociáldemokrata Párt központi lapja lett. 1948-ban az államosításokat követően a Népszava a szakszervezetek lapja lett, politikai véleményalkotásra nem volt lehetősége,a pártállam határozta meg a pédányszámot is. 1956 a Szociáldemokrata Párt visszavette a lap szerkesztését. A Népszavát 1957-64 között Kéthly Anna szerkesztette Londonban. A forradalom leverése után újra a szakszervezetek lapja lett a Népszava, amit a rendszerváltást követően privatizálták.

 

1994-ben a Fenyő János vezette Vico vállalatcsoport vette meg. Fenyő 1998-as meggyilkolását követően Fenyő özvegye a lapot eladta. Tulajdonosváltások hosszú sora után 2005-ben az MSZP közelébe került. A rendszerváltást követően a lap kiadója a Népszava Lapkiadó Kft. volt, jelenleg ezt a feladatot a XXI. század Média Kft. látja el 2016 óta óta. A Zrt.-t 2017-ben a Bécsben bejegyzett Horizont Handels und Industrie AG vette meg, mely Puch László MSZP-s pártpénztárnok érdekeltségébe tartozik. A napilapok piacának átalakulását követően a Népszava a legnagyobb példányszámú hazai politikai napilappá vált. 2019 áprilisában a Horizont AG eladta a Népszavát, az új tulajdonos Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [277]  Oldalak:   <<  <  18 19 20 21 22 23 24 25 26 27   >  >>

Átláthatóság kéne feljelentés helyett

Hónapokkal Papcsák Ferenc, elszámoltatási biztos távozását követően levették a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) honlapjáról a korrupciós ügyek bejelentésére kreált letölthető nyomtatványt. A dokumentum furcsa módon akkor vált kámforrá, amikor az Index beszámolt a létezéséről.

Lukra fut Orbánék elszámoltatása?

Az igen aktív Papcsák Ferencen és Budai Gyulán kívül ugyan számtalan kormányzati és parlamenti szerv vizsgálja az előző kormányok "kétes ügyeit", mégis kevés eddig nem ismert csontváz került elő.

UD-ügyben cáfolja Szilvásy Demeter állításait

Tarthatatlan, hogy egy, az UD-ügyben érintett és ezért elfogult ember - Demeter Ervin - vezeti a nemzetbiztonsági bizottság elmúlt 8 év anomáliáit vizsgáló ellenőrzési albizottságát - mondta lapunknak Szilvásy György. A volt titokminisztert tegnap hallgatták meg a testület ülésén.

Már kinyúltak Papcsák "csápjai"

Bár a szocialisták szerint Papcsák Ferencnek a Fidesz-KDNP zűrös ügyeit kellene vizsgálnia a vagdalkozás helyett, az elszámoltatási kormánybiztos "polipszerű" összefonódásokról beszélt bizonyos tanácsadói szerződések ügyében és jogi lépéseket ígért.

"Polipszerű" összefonódásokra bukkant Papcsák

Az elszámoltatási kormánybiztos közlése szerint a filmekben látott érdekhálóként működő, "polipszerű" összefonódásokról ad számot az a több száz megvizsgált tanácsadói szerződés, amelyet 2002 és 2010 között közpénzzel gazdálkodó költségvetési szervek és állami cégek kötöttek magántársaságokkal.

Nincsenek csontvázak Bajnai Gordon titkársága szerint

Bajnai Gordon titkársága szerint a Varga Mihály vezette bizottságnak az ország és a költségvetés állapotáról elkészített jelentése semmilyen meglepetést nem tartalmaz: nemhogy csontvázak nincsenek benne, de igazából új, eddig ismeretlen, a költségvetést, illetve az államháztartást érintő elem sem.

Látványcsontvázak...

A Varga Mihály miniszterelnökségi államtitkár vezette gazdasági tényfeltáró bizottság befejezte munkáját. Összesen 63 témát ölel fel a jelentés, ennyi csontvázat találtak a tavalyi költségvetési szekrényben, ami - szerintük - meglepetésként érheti a közvéleményt, s az immáron több mint száz napja kormányzó politikusi csapatot is.
Találatok: [277]  Oldalak:   <<  <  18 19 20 21 22 23 24 25 26 27   >  >>