language

Kulcsszavak:

átláthatóság highlight_off

Személyek:

Orbán Viktor highlight_off

Orbán Viktor

Orbán Viktor (Székesfehérvár, 1963. május 31. – ) magyar jogász és politikus. 1998-tól 2002-ig, valamint 2010 óta Magyarország miniszterelnöke. Nős, felesége Lévai Anikó jogász. Öt gyermekük született: Flóra, GáspárRáhelSára és Róza.

Orbán Viktor 1987-ban szerezte meg jogi diplomáját az ELTE-n, ahol hallgatóként alapító tagja volt a Jogász Társadalomtudományi Szakkollégiumnak (1988-tól Bibó István Szakkollégium). 1984-ben részt vett a szakkollégium társadalomelméleti folyóiratának, a Századvég megalapításában, amelynek egyik szerkesztője lett. 1988-tól a Soros Alapítvány támogatásával működő Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa volt, majd 1990-ig, az országgyűlési választásokig a Soros Alapítvány ösztöndíjával tanult Oxfordban.

Az 1988-ban megalakult Fidesz alapító tagja és 1989-ig szóvivője. 1988-1989-ben a párt országos választmányának tagja. 1989 nyarán az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalócsoportjában és plenáris üléseken képviselte pártját. 1989-ben a Nagy Imre újratemetésén mondott beszédével vált országosan ismertté: beszédébenszabad választásokat és az orosz csapatok kivonulását követelte.

1990 óta országgyűlési képviselő, 1993-ig a Fidesz frakcióvezetője. 1992-2000 között a Liberális Internacionálé, 2003-2012-ig az Európai Néppárt, 2021-től aCentrista Demokrata Internacionálé egyik alelnöke. 1993-tól a Fidesz végrehajtó bizottságának tagja, 1993-2000 között, illetve 2003 óta a Fidesz elnöke. Az 1994-es országgyűlési választásokat követően az Országgyűlés Európai Integrációs Ügyek Állandó Bizottságának az elnökeként, majd az 1996-ban megalakult Új Atlanti Kezdeményezés (New Atlantic Initiative) magyar nemzeti bizottságának vezetőjeként is tevékenykedett.

1998-ban, 2010-ben, 2014-ben, 2018-ban és 2022-ben vezetésével a Fidesz megnyerte az országgyűlési választásokat. Első kormányának legfontosabb intézkedései közé tartozik a családi adókedvezmény bevezetése, a diákhitel, a fiatalok otthonteremtésének támogatása, a Széchenyi Terv megalkotása, illetve kiemelt jelentőséggel bír az ország 1999-ben NATO-hoz való csatlakozása. 2011-ben bevezette a határon túli magyarok számára az egyszerűsített honosítási eljárást, valamint új alkotmány került elfogadásra Alaptörvény néven. 2013-ban létrejött a Munkahelyvédelmi Akcióterv és a többlépcsős rezsicsökkentés. Harmadik kormányzata alatt bevezetésre került a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK), elindult a Modern Városok Program. A 2015-ös migrációs válság idején kormánya kiépíttette a déli határzárat, életbe léptette a jogi határzárat. Negyedik kormányzata idején látott napvilágot a kettő vagy többgyermekes családokat támogató Családvédelmi Akcióterv.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [280]  Oldalak:   <<  <  19 20 21 22 23 24 25 26 27 28   >  >>

Habony Árpád után kutat az ellenzéki pártok fele

Elképzelhető, hogy Habony Árpádnak - Orbán Viktor stratégiai tanácsadójának - érettségije sincs – erről az RTL Klub Híradója számolt be. Az Együtt szerint Habonynak ki kellene állnia és beszámolni arról, milyen végzettsége van és mi a konkrét feladata. A Párbeszéd Magyarországért ifjúsági tagozata pedig Orbán Viktort szólította fel: árulja el, kicsoda is Habony Árpád.

"Simicska-Orbán" - feljelentést tesz az Együtt

Az Együtt feljelentést és közérdekű bejelentést is tesz a Legfőbb Ügyészségen az "államot foglyul ejtő orbáni érdekkör állami korrupciója miatt" - közölte Szigetvári Viktor társelnök csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Miért nincs már szüksége Orbánnak Simicskára?

A miniszterelnök ráérzett arra, hogy egyre inkább eldurvul a viszonya Simicska Lajossal. Két nappal a Fidesz egykori gazdasági igazgatójának kirohanása előtt, a kormánypárt frakcióülésén arról beszélt: az új pártfinanszírozási rendszer miatt a Fidesz elboldogul a gazdasági holdudvar nagyobb segítsége nélkül is.

„A Fidesszel eddig Simicska csomagban járt”

Sokáig Simicska Lajos volt a hazai közélet egyik legtitokzatosabb magánszereplője. Nemrég azonban kijött a Napra, mert a körülmények szembefordították barátjával és pártfogoltjával, a miniszterelnökkel. Ebben a színtörésben látjuk most azokat a feltételezéseket és megállapításokat, amelyeket a legutóbbi negyedszázadban mondtak róla.

Orbán nem szokott ajándékokat kapni

Nincs autója, nem érdekelt vállalkozás(ok)ban, nem szokott ajándékokat kapni, egy 233 négyzetméteres házban él – többek között ezeket állítja magáról Orbán Viktor friss vagyonnyilatkozatában, amelyből az is kiderül, hogy a miniszterelnök vagyoni helyzete saját bevallása szerint nem módosult jelentősen tavaly óta.

Miért nem árulja el Bajnai, hogy miből él? Orbán bezzeg nem titkolja! – Vajon melyiküké a hamis vagyonnyilatkozat?

Sajtótájékoztatót tartott Dunai Mónika, a Fidesz-frakció szóvivője – a probléma sürgősen megoldásra vár, nem lehetett vele megvárni a hétfőt.
Találatok: [280]  Oldalak:   <<  <  19 20 21 22 23 24 25 26 27 28   >  >>