language

Kulcsszavak:

átláthatóság highlight_off
pályázat highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [567]  Oldalak:   <<  <  43 44 45 46 47 48 49 50 51 52   >  >>

A Kékessy család révbe ér Tiszaigaron

Igazolódni látszanak a megérzései a Népszabadság azon informátorainak, akik már hetekkel ezelőtt megjósolták, hogy a lejárt haszonbérleti szerződésű tiszaigari földeket azért „nem lehet” újból bérbe adni helyi gazdálkodóknak, mert azokra az Orbán Viktorral kitüntetett viszonyban lévő egykori párizsi magyar nagykövet, Kékessy Dezső családja tart igényt.

LMP: földügyben nem mondott igazat a miniszter

Az LMP szerint Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter nem mondott igazat, amikor azt állította, hogy a helyben élő gazdálkodók kapják meg az állami földeket – reagált Szabó Rebeka a kormányszóvivői tájékoztatón elhangzottakra.

„Nyeretlen” földekkel is lehet nyerni?

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszaigaron öt blokkban mintegy kétszáznegyven hektárnyi földet hirdetett meg haszonbérleti pályázaton a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA), ám hogy mi lett e földek sorsa, azt nem tudni.

Ugyanazt írta, mint rutinosabb ellenfele, mégis nyert a fideszes pályázó

Két azonos szövegű pályázat benyújtója közül a fideszes kötődésűt hozta ki győztesként egy 130 hektáros dél-borsodi birtok haszonbérleti pályázatán a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága. Az [origo] birtokába jutott dokumentumok tanúsága szerint a két pályázatban még a helyesírási- és a vesszőhibák is azonosak, az egyik mégis minimális pontot kapott ugyanarra, amire a másik a dupláját.

Bács-Kiskun megye: 36 földpályázatból 26-ot két család nyert meg

Az LMP ragaszkodik ahhoz, hogy tegyék nyilvánossá az állami földbérleti pályázatokat és azok pontozását – jelentette ki csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján Szabó Rebeka. A politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy Bács-Kiskun megyében 36 pályázatból 26-ot két család nyert el.

Ángyán Borsodban borít

Elkészült a jelentése a borsodi mezőségi földek bérbeadásának anomáliáiról, ám mielőtt nyilvánosságra hozná, szokásához híven előbb a „nagyfiúknak” és kormánypárti frakciótársainak juttatja el az abban foglaltakat – mondta tegnap tudósítónknak Ángyán József fideszes képviselő, aki a mezőgazdasági bizottság ellenőrző albizottságának tagjaként betekintett a sokat vitatott pályázati iratokba.

A Fideszre szavazni még nem elég, aki ugat, annak annyi

Megkereste lapunkat egy gazda a Nagykunságból, ahol jelenleg is zajlik a tavaly kiírt földbérletpályázatok értékelése (vagy legalábbis zajlania kell, mert – bár a borítékbontás február közepén volt – eredményt még nem hirdettek). Panaszai szerint különféle trükkökkel zajlik az állami birtokok használati jogának átjátszása a Fidesz kiszemeltjeihez.

Ángyán: Mélyfúrást végeztem, döbbenetes az eredmény

Maga a rendszer a hibás, amely lehetővé teszi, hogy átláthatatlan viszonyok között, s olykor szubjektív szempontok alapján kapjanak több száz hektárnyi földterületet olyanok, akik jól láthatóan nem értenek a gazdálkodáshoz.
Találatok: [567]  Oldalak:   <<  <  43 44 45 46 47 48 49 50 51 52   >  >>