language

Kulcsszavak:

átláthatóság highlight_off

Akták:

Visszaélés a földpályázatoknál highlight_off

Visszaélés a földpályázatoknál

Visszaélés a földpályázatoknál

Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti ügyekért felelős volt államtitkára 2012 januárjában mondott le posztjáról, döntését azzal indokolva, hogy "a társadalom túlnyomó többsége által támogatott programmal szemben mohó, zsákmányszerző gazdasági érdekcsoportok, maffiacsaládok, spekuláns nagytőkés oligarchák és volt tsz-eket, állami gazdaságokat a többiek elől elprivatizáló nagybirtokos zöldbárók koalíciója jött létre", illetve, hogy "az évtizedek alatt kialakult, ellenérdekelt maffiahálózat mindent vinni akar a földtől, az erőforrásoktól a támogatásokon át a piacokig".

 

 

Ángyán József lemondása óta a média rendszeresen beszámol a földhaszonbérleti pályázatok körüli anomáliákról, a Professzorok Batthyány Köre pedig a miniszterelnökhöz írt nyílt levelében hívta fel a figyelmet az aggályos földpályázati gyakorlatra. A kormánypárti politikusok szerint a föld pályázatok körül viták ugyan vannak, visszaélések azonban nincsenek.

Az Ángyán-jelentések az alábbi linkenolvashatóak.

 

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [102]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>

Újabb büntetőpereket indítana az MSZP földmutyiügyben

A szocialisták szerint az állami földbérleti pályázatok kapcsán felmerülhet a csalás, a hivatali visszaélés és a hivatali hatáskörben elkövetett visszaélés gyanúja is, mivel sok esetben ugyanazon pályázók ugyanazon üzleti terveire ugyanazoktól a bírálóktól, de más-más földek esetében ellentétes elbírálás született. Az MSZP szerint a nemzeti parkok és a nemzeti földalapkezelő is érintettek lehetnek.

Szentendre a Dietz-éra után: leléptetett polgármester, félmilliárdos tartozás

Pozíciót vesztett a Fidesz Szentendrén az őszi önkormányzati választások során: egy képviselővel kevesebbet küldhettek a közgyűlésbe, ráadásul az ellenzéki pártok helyett egy helyi civil szerveződés delegálhatott a korábbinál több tagot.

Nem csitul a hortobágyi földbérlet-botrány

A Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) földbérlet-pályázati szerződéseinek majd' a negyedét szabálytalanul kötötték meg - derült ki tegnap az országgyűlés mezőgazdasági bizottságának ellenőrzési albizottsági ülésén. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) a vizsgálat 428 ellenőrzött szerződésből 92-nél talált valamilyen szabálytalanságot.

Az ökotársas feljelentő Simicska és Mészáros ügyeiben is nyomoztatna

A sajtóban gyakran notórius feljelentőként emlegetett Tényi István, aki eddig kis túlzással minden ellenzékiként kezelt szervezetet feljelentett, most először lépett fel kormánypárti vagy eddig annak ismert személyek gazdasági érdekeltségeinek ügyében.

Alkotmányos jogunk törvényt szegni? A teljes interjú Vörös Imre volt alkotmánybíróval, jogászprofesszorral

Immár alkotmányellenes Országgyűlés dönt az önkényuralmi Magyarország sorsáról. - Egy volt alkotmánybíró szerint az egyetlen törvényes eszköz az illegitim kormány ellen az alkotmányellenes törvények be nem tartása lehet. - Vörös Imre jogászprofesszor kalapot emel az államcsíny előtt.

Papírokat mutatott a külügy: két hete szólt Amerika, hogy baj lesz

Vadai Ágnes ellenzéki politikus három dokumentumba nézhetett bele a beutazási botrány kapcsán. Szerinte hat embert tiltottak ki.

A vizsgálatot felejtsék el?

Amilyen serényen tüsténkedik a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) a Norvég Civil Támogatási Alap elosztását végző, illetve a kedvezményezett szervezetek ügyében, a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) vitatott földbérleteinek esetében a vizsgálat úgy készül, mint a Luca széke. A több ezer hektáros területen a régi bérlők hivatalosan csak augusztus 31-ig legeltethetnek. Hogy mi lesz ezután, senki sem tudja. Ők mindenesetre nem hátrálnak, újabb demonstrációra, de akár polgári engedetlenségre is készek.

Ángyán József hatodszor is borít

Hamarosan közzéteszi immár hatodik jelentését a Kielegyenafold.hu honlapon Ángyán József volt államtitkár, Fidesz–KDNP-s, majd független volt parlamenti képviselő az állami földbérleti rendszer visszásságairól. Ennek egyik legfőbb megállapítása, hogy az állam eddig a gazdálkodó családok, helyi közösségek helyett a politikaközeli nagybirtokkal, a „zöldbárókkal”, a globális és hazai nagytőkével, annak oligarcháival kötött szövetséget, s alakított ki „stratégiai partnerséget”.
Találatok: [102]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8 9 10   >  >>