language

Kulcsszavak:

átláthatóság highlight_off

Intézmények:

Visual Europe Group Kft. highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [3]  Oldalak:   1

Balásy Gyula cégeinek legalább 85 milliárd forintnyi munkát adott az állami országimázs cég

Elhúzódó pereskedés után jogerősen is pert nyert a K-Monitor a Visit Hungary nevű állami országimázs cég ellen, amelyet a kampányrendezvénynek használt „Hacacáré” koncertekkel és az augusztus 20-i karnevál és tűzijáték költségeinek titkolásával ismerhetett meg a nyilvánosság.

Zenélhetnek, csak jó lenne még hozzá egy fotó a helyi fideszessel

Őszi Hacacáré néven jelentett be a kormány országos rendezvénysorozatot, amellyel az összetartozást és a bajba jutott zeneipart kívánják megsegíteni. Csakhogy hamar kiderült, hogy a rendezvényeket véletlenül sem ellenzéki, hanem fideszes vagy független vezetésű településeken tartják, a fellépő zenészeket pedig a helyi politikusok reklámtáblának használnák. A Magyar Turisztikai Ügynökség – amelynek logója szerepel a programsorozat honlapján – nem hajlandó elárulni, hogy mennyi pénzből és kik bonyolítják le a közpénzből szervezett állami road show-t. Zeneipari szereplők szerint valójában egy Raktárkoncert 2.0-ról van szó.

Újabb piacon jelölte ki az udvari beszállítóját a NER

Itt nevelgetik ugyanis a NER legújabb udvari cégét, amit láthatóan arra szánnak, hogy jelentős hátszéllel megsegítve betörjön a NER számára eddig érintetlen új piacra. A Visual Europe Zrt.-ról van szó. 2015 nyarán hozta létre Botond Szabolcs. Nem stadiont építenek vagy autópályát, arra megvannak már a megfelelő cégek. Hangosítást és látványt biztosítanak rendezvényekhez. Ő Botond Szabolcs:
Találatok: [3]  Oldalak:   1