Lapok: |
Bepereljük az elszámoltatási kormánybiztost: Budai titkolja a ferihegyi szerződéseket
Az elszámoltatási és korrupcióellenes kormánybiztosság szerint ezermilliárd forintos kárt okoztak a korábbi kormányzatok által kötött, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérrel kapcsolatos szerződések.
A szlovák bíróság betiltotta a Gorilla-ügyről szóló könyvet
A Pozsonyi I. Járásbíróság csütörtöki intézkedése szerint semmilyen formában nem terjesztheti Tom Nicholson újságíró a Gorilla-ügyről szóló könyvét.
Virágzó hulladékbiznisz: Vörösbárók a forgóajtóban, a Közgép Kolontáron
Forgóajtó-jelenségnek azt nevezik, amikor az állami és a magánszféra között személyi átfedések alakulnak ki a vezető beosztásban lévők munkahelyváltása során. Ez a gyakorlat felveti a gyanúját annak, hogy az állami döntéshozók korábbi vagy leendő munkáltatóiknak kedveznek hivatali tevékenységük során.
atlatszo.hu vs MTVA: Elsőfokon megnyertük a székházpert, ki kell adni a szerződést
A Fővárosi Törvényszék tegnap ítéletet hirdetett az Átlátszó és az MTVA közötti perben. A harmadik tárgyaláson hozott ítélet alapján az MTVA törvényellenesen tagadta meg a Magyar Televízió Kunigunda úti székházára vonatkozó opciós szerződés kiadását.
Andy Vajna kedvenc cége egymilliárd forintot tüntetett el adómentesen
Egy éve lépett hivatalba Andrew G. Vajna kormánybiztos, megbízatását a közelmúltban hosszabbította meg a kormány határozatlan időre.
Illés Zoltán tanácsadója szerezte meg a Budavári Labirintus hasznosítási jogát
Illés Zoltán politikai tanácsadója magának közvetíthette ki a Budavár Labirintus hasznosítását. Az illetőt a vidékfejlesztési minisztériumból már kitették, de tudomásunk szerint a barlangban ott maradt.
Pályázati felhívás újságíróknak
Az atlatszo.hu pályázatot hirdet tapasztalt oknyomozó újságíróknak tényfeltáró cikkek vagy cikksorozatok készítésére.
Szlovák titkosszolgálati botrány: Három év spéttel robbant a Gorilla-ügy
Több tízmillió euróval vesztegethetett meg szlovák politikusokat egy szlovák pénzügyi cég egy az interneten néhány hete közzétett állítólagos titkosszolgálati dokumentum, az úgynevezett Gorilla-irat szerint.
MVM: Halott helyettesével takarózott Kocsis István a bíróság előtt
“Arra a kérdésre, hogy egy kb. 21 milliárd Ft-os beruházás illetve 1 milliárd Ft-os üzletrész szerzés és további 2,5 milliárd Ft-os hitelnyújtással kapcsolatos döntés körülményeire, hogyan lehetséges hogy nem emlékszem, előadom, hogy ez nem volt egy akkora horderejű ügy, hogy külön kellene emlékeznem.” Tárgyalási jegyzőkönyvet szivárogtatunk.
Duna tévés fantomcégek: Az RTL-vezérig érnek az Apokalipszis-ügy szálai
Dirk Gerkens RTL-vezérig terjed az offshore hátterű, milliárdos köztartozást felhalmozó és több korrupciógyanús állami szerződéssel büszkélkedő Apokalipszis Kft. kapcsolatrendszere.