language

Lapok:

Kulcsszavak:

diplomácia highlight_off

ATV

1989 óta folyamatosan működő kereskedelmi televíziócsatorna. Eredetileg Argo TV néven indult, agrárcsatorna volt. 2003-ban tulajdonosváltás következett be, a televízió részvényeinek felét felvásárolta egy, a Hit Gyülekezetéhez közelálló befektetői konzorcium. 2005-ben a csatorna neve Atv-re rövidült. 2010-ben indult el a nagy felbontású adása, azóta jóval elérhetőbb lett a csatorna. Vezérigazgatója Németh S. Szilárd a Hit Gyülekezetének alapítójának fia.

2020 májusában az Átlátszó azt írta: "kijelenthető, hogy a liechtensteini offshore cég kiiktatásával a cégstruktúrából Németh Sándor magánszemély közvetlenül és érdekeltségein keresztül az ATV Zrt. többségi tulajdonosává vált."

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [50]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5

New York Times: Diplomáciai botrány

A The New York Times is beszámolt a diplomáciai botránnyá dagadó korrupciós-kitiltós ügyről. Az amerikai fél szerint csak véletlen, hogy éppen Szijjártó Péter washingtoni útja előtt robbant a bomba. Balázs Péter volt külügyminiszter peddig arról beszélt lapunknak, hogy Orbán Viktor miniszterelnök lépései messze túlmennek azon, amit a NATO bármely tagjától eltűrne.

Kitiltás: Varga szerint a NAV-elnök nem érintett

Állítólag Vida Ildikó is rajta van azon a listán, akiknek beutazását megtiltotta az Egyesült Államok. A keddi kormányszóvivői tájékoztatón erről kérdezték az újságírók Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert, aki kitérő választ adott.

Lázár: kormánytagot, államtitkárt nem tiltottak ki az USA-ból

A magyar kormány az Egyesült Államok stratégiai partnereként, barátjaként azt várja, hogy a kritikák megfogalmazása mellett, de konstruktív légkörben beszéljék meg az Egyesült Államok által magyar állampolgárokkal szemben meghozott beutazási tilalom ügyét - mondta Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén.

Rogán: ha nincsenek bizonyítékok, provokáció a kitiltás

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője arra kérte az amerikai hatóságokat, hogy ismertessék bizonyítékaikat a korrupciógyanúra hivatkozva meghozott beutazási tilalommal kapcsolatban, ellenkező esetben szerinte nyilvánvalóan provokációra kell gondolni az ügyben. A kormánypárti politikus erről az ATV Szabad szemmel című vasárnapi műsorában beszélt.

Ismert „fideszes” üzletembereket tiltottak ki az USA-ból

Úgy tudjuk, tíz magyar magánszemély beutazási engedélyét vonta vissza az Egyesült Államok. A döntés egyértelműen a magyar kormány politikája elleni kritikának tekinthető, tehát tovább mélyül a magyar-amerikai politikai konfliktus.

Amerikai ügyvivő: megfélemlítéshez vezetnek Orbánék lépései

A sikeres civil társadalom segítheti a valós és folyamatos párbeszédet a kormány és az emberek között, ami mindkét félnek fontos - mondta André Goodfriend, a budapesti amerikai nagykövetség ügyvivője az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Hivatalának (USAID) a civil társadalmi szervezetek 2013-as évre vonatkozó fenntarthatósági indexét bemutató sajtótájékoztatón a budapesti Bank Centerben csütörtökön.

Libération: "Boszorkányüldözés kezdődött Magyarországon"

Magyarország fellép "a viking összeesküvés" ellen címmel közöl tudósítást pénteken a Libération. A francia baloldali lap szerint "boszorkányüldözés" kezdődött Magyarországon: Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz hasonlóan Orbán Viktor is támadást indított a szabadságjogok védelmezőivel szemben, amikor a KEHI mintegy 58 szervezet ellen indított eljárást.

Moszkvai magyar ingatlanügy: a vádlottak szerint hamisak a főügyész állításai

Polt Péter legfőbb ügyészhez fordult nyílt levélben a moszkvai kereskedelmi kirendeltség értékesítése ügyében megvádolt Székely Árpád, Fekszi Márta, Tátrai Miklós és Császy Zsolt, az MTI-hez pénteken eljuttatott levélben „hamisnak és manipulatívnak” minősítve Keresztes Imre főügyész állításait, egyúttal sürgetve, távolítsák el a beosztásából.
Találatok: [50]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5