language

Lapok:

Kulcsszavak:

ingatlan highlight_off

ATV

1989 óta folyamatosan működő kereskedelmi televíziócsatorna. Eredetileg Argo TV néven indult, agrárcsatorna volt. 2003-ban tulajdonosváltás következett be, a televízió részvényeinek felét felvásárolta egy, a Hit Gyülekezetéhez közelálló befektetői konzorcium. 2005-ben a csatorna neve Atv-re rövidült. 2010-ben indult el a nagy felbontású adása, azóta jóval elérhetőbb lett a csatorna. Vezérigazgatója Németh S. Szilárd a Hit Gyülekezetének alapítójának fia.

2020 májusában az Átlátszó azt írta: "kijelenthető, hogy a liechtensteini offshore cég kiiktatásával a cégstruktúrából Németh Sándor magánszemély közvetlenül és érdekeltségein keresztül az ATV Zrt. többségi tulajdonosává vált."

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [77]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8   >  >>

Belvárosi ingatlanügyek: most megváltozott a helyzet

Nyomozás indulhat a belváros korábbi vezetése ellen. Most először fordult elő, hogy az ügyészség nem dobta egyből félre a belvárosi ingatlanügyben tett feljelentést. Az ügyészség most elrendelte a DK feljelentésének kiegészítését. Hivatali visszaélés gyanújával már folyik egy nyomozás, de a hűtlen kezelés ügyében eddig nem vizsgálódtak a hatóságok.

Rogán és Kocsis is visszafelé mutogat

Ez a hét megint Rogán Antalról és a Belvárosról szólt. A hét a Fidesz frakcióvezetőjének Indexnek adott nagyinterjújával indult és az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalának megállapításával zárult – az OLAF az Európai Bizottsághoz és a magyar ügyészséghez fordult a Rogán Antal vezette Belváros és a Demkszy Gábor vezette főváros által kiírt Budapest Szíve projekt miatt.

Rogán: az európai léptékű Belvároshoz kellettek az ingatlaneladások

Rogán Antal szerint ha az V. kerületi önkormányzat nem értékesített volna üzlethelyiségeket, nem alakulhatott volna ki egy európai léptékű Belváros.

A CBA sem maradt ki az V. kerületi ingatlanügyletekből

A CBA közvetítésével 30 százalékkal olcsóbban jutott egy projektcég egy 310 nm-es Sas utcai volt élelmiszerüzlet tulajdonjogához. Ezt most a vételi árhoz képest, 8-szoros áron kínálják eladásra. Az újabb belvárosi ingatlanügyletről az LMP-hez kötődő DR.Ötker blog írt. Az V. kerületi önkormányzat szerint viszont nem lehet figyelmen kívül hagyni a ráköltött összegeket, és hogy azóta egy nagyforgalmú étterem működik a helyszínen. További információk a videóban.

Ingatlanbotrány: nehezen viseli a vereséget az V. kerület

Az V. kerületi önkormányzat arra reagál, hogy velük szemben Juhász Péternek adott igazat a kormányhivatal vagyonnyilatkozat-ügyben. A reakciót változtatás nélkül közöljük, tanulságos.

Rogán Antal és az ingatlanok: egy nehéz év krónikája

Rogán Antal 2014-es éve az ingatlanok körül forgott. Duplázódó százalékok, dinamikusan növekvő alapterület, mintegy magától és még a tulajdonos előtt is titokban beépülő tetőkert, hirtelen felbukkanó vidéki ház, lendületesen növekvő nyaraló, furcsa konstrukcióban furcsa embereknek eladott kerületi ingatlanok: krónika.

Tíz magyar, akin 2014-ben átment az úthenger

Lecsukták, leváltották, leügynöközték, leverték, lekorruptozták. Mai összeállításunkban a kellemetlen helyzetbe került vagy hozott közéleti szereplőket mutatjuk be.

Rogán a bíróságon is védené az V. kerület becsületét

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője kész arra, hogy a bíróság előtt is megvédje a korábban általa vezetett V. kerületi önkormányzatot a "nyilvánvaló rágalmakkal" szemben.

Kiakadt Matocsyék újabb ingatlanvásárlásán az ellenzék

A gazdasági bizottsággal vizsgáltatná ki a Liberális Párt a jegybank ingatlanvásárlásait. Az MNB egyik alapítványa tegnap jelentette be, hogy több mint 5 milliárd forintért vásárolt meg két épületet, a Várnegyedben. A Lónyay-villa például a legdrágább lakható épület a fővárosban. A tervek szerint ezt oktatási célokra használják majd 2016-tól.
Találatok: [77]  Oldalak:   <<  <  1 2 3 4 5 6 7 8   >  >>