Meglepő időzítéssel váltja valóra régi álmát a kormány, hogy ellenőrzése alá vonja a magyar távközlési piacot: a 4iG-t előretolva megveszi a brit Vodafone itteni leányvállalatát. A párosnak ez 715 milliárd forintba fog fájni – igaz, ebbe akár török, német vagy portugál befektetők is besegíthetnek.
A lakosok beleszólást akarnak abba, hogy mi épül a mezőgazdaságtól elvett déli ipari övezetben. A városvezetés és a lakosok között a Civil Fórum Debrecen Egyesület próbál közvetíteni.
A főigazgatóra több mint 4 milliót, más tisztségviselőkre 19 milliót, jogászokra 22 milliót költött el a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány fennállása első hónapjaiban.
Erőltetett menetben fejleszti a magyar hadiipart a kormány és kedvenc üzletfelei. A túlközpontosítás sokszor rossz válaszokat szül, pedig az ország biztonsága és a teljes szektor jövője a tét.
A török sajtó szerint Adnan Polat 2023 közepére ígérte az új, 3 ezer négyzetméteres épület átadását. Szijjártó Péter külügyminiszter az új épületről beszámolt, Polat szerepéről nem.
Az EU vezető szervének javaslata szerint nem csak azzal a gyakorlattal kell szakítani, amellyel egyes országok lehetővé teszik a nagyon gazdag külföldieknek az állampolgárság megvásárlását. Azoktól, akik így jutottak hozzá, el kell venni.
A gyanús eredetű orosz vagyonok kitiltásával és befagyasztásával párhuzamosan Brüsszelben újra foglalkoznak azzal, hogy megtiltják azt a több államban – például Magyarországon – elterjedt gyakorlatot, hogy pénzért letelepedési engedélyt vagy állampolgárságot vehetnek az EU területén kívülről érkezők. Az Európai Parlament megszavazta vonatkozó határozatát az aranyvízumokról és aranyútlevelekről, a labda most a Bizottság térfelén pattog.