Személyek: |
|
Kulcsszavak: |
Budai: valljon színt Gyurcsány és Bajnai
A birtokában lévő iratok alapján Budai Gyula miniszterelnöki megbízott úgy véli, hogy Tátrai Miklósnak, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) volt vezérigazgatójának és Császi Zsoltnak, az MNV volt értékesítési igazgatójának gyanúsítotti kihallgatása csak a jéghegy csúcsa.
Budai: tovább bővülhet a Sukoró-ügy gyanúsítottainak köre
A birtokában lévő iratok alapján Budai Gyula azt vélelmezi, hogy Tátrai Miklósnak, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) volt vezérigazgatójának és Császi Zsoltnak, az MNV volt értékesítési igazgatójának gyanúsítotti kihallgatása csak a jéghegy csúcsa.
Botrány a Sukoró-ügyben tartott sajtótájékoztatón
Budai Gyula miniszterelnöki megbízott szerint "teljesen egyértelműen végigvezethető", hogy Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon hamisan tanúskodott az ügyészség előtt.
Egymásnak esett a Fidesz és az MSZP
A kormánybiztos sajtótájékoztatóját egy MSZP-s egészítette ki, amit a Fidesz később randalírozásnak minősített. Erre a szocialisták Szijjártót támadták, és „otromba hazugságokról” írtak, de a devizahitelesek is szóba kerültek a sukorói beruházással indult kis magyar tragikomédiában.
A sukorói kaszinóprojekt eddigi története - Légvárak az iszapban
A sukorói kaszinó- vagy üdülőközpont-projekt a közelmúlt egyik legtöbbet vitatott és legkevésbé követhető esete, amelynek két szála van: magának a koncessziónak, valamint egy felettébb zavaros telekcserének az ügye.
Libás trükközések
Bajnai élettársának fivére vette meg a Wallis-kölcsönt.
Emelkedő tétek - Elszámoltatás
Az elszámoltatás első körében felderített kár mértéke a Fidesz szerint 100 milliárdos nagyságrendű. A két korábbi kormányfő is célkeresztbe került, az esetleges büntető eljárások végképp padlóra küldhetik az MSZP-t az önkormányzati választások előtt.
BKV-ügyek
Expo pavilon Sanghaj
Kaszinóváros - Sukoró
Kormányzati negyed
M6 alagutak
Margit híd felújítása
Moszkvai kereskedelmi kirendeltség
Bajnai Gordon
Gyurcsány Ferenc
Hiller István
Joáv Blum
Nagy Sándor
Szűcs Erika
Veres János
BKV (Budapesti Közlekedési Vállalat) Zrt.
Budapest Airport (BA) Zrt.
csepeli szennyvíztisztító
Külügyminisztérium
Magyar Export-Import Bank (Eximbank) Zrt.
Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.
Magyar Posta Zrt.
Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt.
Malév Rt.
MÁV
MSZP
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ)
Oktatási Minisztérium (OM)
Omninvest Kft.
Regionális Fejlesztési Holding Rt.
SZDSZ
állami / önkormányzati vállalat
antikorrupció
átláthatóság
autópálya
bankok - pénzintézetek
belföld
egészségügy
hűtlen kezelés
ingatlan
juttatás
média
metró
offshore
önkormányzat
pályázat
tanácsadás
végkielégítés
Bábolna
Budapest
Komárom-Esztergom megye
Hangfelvétel bizonyítja a Gyurcsány-kormány bűnösségét? + Képek
Két olyan hangfelvételt adott át Budai Gyula miniszterelnöki megbízott szerdán az ügyészségnek, amelyek szerinte egyértelműen azt bizonyítják, hogy a sukorói telekcsere-szerződés ügyében „központi kormányzati utasításra történtek a dolgok”.
Gyurcsány és Bajnai, a hamis tanú
Budai Gyula izraeli levelekkel bizonyítja, hogy a King’s City-ügyben átverték az ügyészeket.
Sukoró az őszinteség mérlegén 'billeg'
Gyurcsány és Bajnai visszautasítják Budai Gyula vádjait.