language

Kulcsszavak:

közbeszerzés highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6694]  Oldalak:   <<  <  592 593 594 595 596 597 598 599 600 601   >  >>

Verseny nélkül adták a milliárdos állami munkát

Alaposan bebetonozódott egy cég a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél, és verseny nélkül kapja sorra a milliárdos összértékű megbízásokat. Eredetileg épp ezt akarta elkerülni az állami hivatal, de a szándék megbicsaklott. Az első szerződések idején a cég főtulajdonosa MSZP-s önkormányzati képviselő volt. A vállalkozás 3,8 milliárdnyi megbízást kapott eddig, ebből csak 262 millióért kellett versenyeznie.

Szigorúan titkos nyíregyházi reklámmutyi

"Több jogszabályt is áthágott Nyíregyháza önkormányzatának szocialista vezetése, amikor kevesebb mint évi ötvenmillió forintért 2018-ig bérbe adta a város közterületi reklámfelületeit egy baloldali kötődésű reklámcégnek" – mondta Vinnai Győző, a megyei közgyűlés ellenzéki frakcióvezetője.

Újabb közbeszerzési bírság

Közbeszerzési Döntőbizottság 3 millió forintra bírságolta az ESZA Európai Szociális Alap Nemzeti Programirányító Iroda Kht.-t, mivel az iratőrzési tenderen a Műszertechnika Rendszerház Kft. többszörösen érvénytelen ajánlatát hirdette ki nyertesként. A határozat a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

Közbeszerzés nélkül, titokban átjátszott reklámfelületek

Közbeszerzés nélkül, titokban adta át tíz évre Nyíregyháza összes közterületi reklámhelyét egy baloldali kötődésű vállalkozásnak a város médiacége. – A félmilliárdos szerződés törvényellenes, követeljük annak felfüggesztését – jelentette ki lapunknak Vinnai Győző, a nyíregyházi közgyűlés ellenzéki frakcióvezetője.

Módosul a közbeszerzési törvény

A közbeszerzési törvényt módosító javaslat szerint kötelezően érvénytelen lesz az az ajánlat, amelyben a bérköltség nem éri el az adott ágazatra vonatkozó kamarai ajánlás ágazati bértarifáját; nem lehet megkötni a szerződést, ha jogorvoslati eljárás indul, és lényegesen megemelkednek az egyszerű eljárás értékhatárai. A módosító javaslat az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium honlapján olvasható.

Csak 14 közérdekű szerződést tud mutatni az MTV

Évi körülbelül 5000 szerződést köt az MTV, ennek ellenére csak 14-ről közölt adatokat honlapján. A közpénzek elköltésének nyilvánosságáról több törvény is rendelkezik, egy tévéelnöki utasítás pedig március elsejét jelölte ki a nyilvánosságra hozás kezdőnapjának. Az MTV azt mondja: ami közérdekű, azt nyilvánosságra hozzák.

Személycseréket javasolnak a BKV-nak

Kommunikációs stílusvtáltást, őszinte beismerést, és személycseréket javasol az a szakértői anyag, amely a BKV használt buszok beszerzésére kiírt, 3,5 milliárdos tenderének vizsgálatához készült.
Találatok: [6694]  Oldalak:   <<  <  592 593 594 595 596 597 598 599 600 601   >  >>