language

Kulcsszavak:

önkormányzat highlight_off
Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [6549]  Oldalak:   <<  <  113 114 115 116 117 118 119 120 121 122   >  >>

Eddig több mint egymilliárd forintba került három tanuszoda, de egyikben sem lehet fürdeni

Már két éve fürdőző gyerekektől kellene hangosnak lennie a sásdi, az enyingi és a balassagyarmati tanuszodának. Ehelyett kettőben csak a gaz nő szép csendben, a harmadik pedig hónapok óta átadásra vár. Pedig már a sásdi tanuszoda energetikai korszerűsítésére is nyert százmillió forint uniós pénzt valaki, amire nagy szükség is lesz, mert ha egyszer mégis megépül, a hátrányos helyzetű térségben működő önkormányzat biztos nem tudja majd finanszírozni az üzemeltetést.

Három éve írtunk a fidesz-közeli gyulai mutyibrigádról, most egy helyi politikus is kitálalt

A minap szaftos politikai szenzációja, hogy kitálalt egy gyulai fideszes politikus a helyi pártelit és az általa támogatott vállalkozói kör összefonódásáról, a városi beszerzések lezsírozásáról, és arról, hogy erre az országos vezetést is megpróbálta figyelmeztetni, de süket fülekre talált. A Galbács Mihály által leírt kompániáról már 2016 szeptemberében cikkezett az Átlátszó.

Kitálalt a gyulai exfideszes vezető a város elitjéről

Állítása szerint a Fidesz vezetőinek, köztük Orbán Viktornak szánta egy volt fideszes politikus azt a dokumentumot, amelyben Gyula város belső politikai-gazdasági viszonyait és egy, a helyi vezetéssel állítólag összenőtt üzleti kört leplezett le, csakhogy a dolgozat végül kézről kézre járt, még az Indexhez is eljutott. Gyula fideszes polgármestere rágalmazás miatt feljelentette a szerzőt, aki nem tekinti magát árulónak, de ha a Fidesz első emberei nem lépnek az ügyben, függetlenként indul majd az őszi önkormányzati választáson.

Kisvárda nem egyezkedik a futballstadion építőjével

Közel 400 millió forintos összeget kellett bírósági letétbe helyeznie a kisvárdai önkormányzatnak a helyi focistadion miatt indult perben, de a város nem hajlandó egyezkedni. A 24.hu információja szerint a stadionberuházás fővállalkozója, a Penta Industry Kft. az eljárással párhuzamosan többször is felajánlotta, hogy tárgyaljanak a vitatott pénzekről, de az önkormányzat ezt visszautasította. A Penta Industry által kezdeményezett bírósági perben a héten újabb tárgyalást tartottak.

Tüttő Kata elindult a Belvárosban, mire Leisztinger Tamás cégéből kiszállt a Fidesz-közeli társ

Pár hete történt egy jelentős változás abban a belvárosi cégben, amely a Magyar Narancs oknyomozó riportja után került többször is a figyelem középpontjában. Ennek a változásnak pedig politikai vonatkozásai is lehetnek – de nézzük előbb, milyen vállalkozásról is van szó!

El sem számoltak az előzővel, máris beleugrottunk egy újabb vizes világbajnokságba

Emlékeznek arra, amikor kiálltak a budapesti, 2017-es vizes világbajnokság szervezői és fillérre lebontva, szerződéseket megmutatva részletesen beszámoltak arról, mire mennyit költöttek?

Akkora pert akasztok a nyakába, amekkorát még nem látott a polgármester családjának cégét bízta meg egy beruházó

A szirmabesenyői polgármester volt cégét (ami jelenleg a polgármester családtagjaié) bízta meg egy magánberuházó alvállalkozói munkákkal. A faluban ezt az erősen összeférhetetlennek látszó helyzetet azzal magyarázzák, hogy a tiszaújvárosi cég esetleg így hálálja meg az ingatlanfejlesztést segítő önkormányzati határozatokat. Az érintettek szerint erről szó sincs.

Költségvetési csalással vádolja az ügyészség a fideszes polgármestert

Az ügy végül most jutott el oda, hogy Tát Margit, Méhkerék fideszes polgármestert költségvetési csalással és hamis magánokirat felhasználásával vádolja a Gyulai Járási Ügyészség, derül ki csütörtöki a Magyar Narancs cikkéből. Rögtön az elején hozzáteszik: Tát ismét polgármesterjelöltje a Fidesznek helyben. Tát Margit elsőrendű vádlott a támogatási szerződés aláírásakor fennálló valós - az írásban lefektetett megtévesztő nyilatkozatától eltérő - szándéka az volt, hogy a legfeljebb 31 millió forint összegű, vissza nem térítendő támogatást az engedélyezett felhasználási cél megvalósítása nélkül jogtalanul megszerezze, és azt más, az eljárás során ismertté nem vált célra fordítsa

Megszereztük a vádiratot: 31 millió lenyúlására törekedett a fideszes polgármester

Jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással vádolja az ügyészség Tát Margit méhkeréki fideszes polgármestert. Egy bűnmegelőzési projekt 31 millió forintja tűnt el: szőrén, szálán.
Találatok: [6549]  Oldalak:   <<  <  113 114 115 116 117 118 119 120 121 122   >  >>