language

Lapok:

Népszava highlight_off

Népszava

A nagymúltú baloldali napilapot 1877 májusában a Magyar Szociáldemokrata Párt lapjaként alapították. 1905-től kezdődően napilapként adták ki. A Horthy-rendszerben sajtóperek sokaságát zúdították az újságra, 1932-ben pedig betiltásra került. A II. világháború alatt hol működött, hol nem. A lap újraindítását 1945-ben Szakasits Árpád vezényelte és a Szociáldemokrata Párt központi lapja lett. 1948-ban az államosításokat követően a Népszava a szakszervezetek lapja lett, politikai véleményalkotásra nem volt lehetősége,a pártállam határozta meg a pédányszámot is. 1956 a Szociáldemokrata Párt visszavette a lap szerkesztését. A Népszavát 1957-64 között Kéthly Anna szerkesztette Londonban. A forradalom leverése után újra a szakszervezetek lapja lett a Népszava, amit a rendszerváltást követően privatizálták.

 

1994-ben a Fenyő János vezette Vico vállalatcsoport vette meg. Fenyő 1998-as meggyilkolását követően Fenyő özvegye a lapot eladta. Tulajdonosváltások hosszú sora után 2005-ben az MSZP közelébe került. A rendszerváltást követően a lap kiadója a Népszava Lapkiadó Kft. volt, jelenleg ezt a feladatot a XXI. század Média Kft. látja el 2016 óta óta. A Zrt.-t 2017-ben a Bécsben bejegyzett Horizont Handels und Industrie AG vette meg, mely Puch László MSZP-s pártpénztárnok érdekeltségébe tartozik. A napilapok piacának átalakulását követően a Népszava a legnagyobb példányszámú hazai politikai napilappá vált. 2019 áprilisában a Horizont AG eladta a Népszavát, az új tulajdonos Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt.

Találatok/oldal: Listázási sorrend:
Találatok: [2808]  Oldalak:   <<  <  79 80 81 82 83 84 85 86 87 88   >  >>

Kicentizett kiszervezések

Kínosan ügyel a főváros közbeszerzési cége arra, hogy kihasználja a versenyeztetés nélkül elkölthető keretét. Örülhet ennek a kormányfő ügyvédje is.

Állati sok millió Kósa Lajos közelében

Csak pár éve gazdálkodik a miniszter államtitkárának angoltanár felesége, de tavaly 424 milliós támogatást kapott. Állattartó csakúgy, mint Kósa Lajos idős anyukája.

Zuschlag előzetesben - Újabb csúnya ügy körvonalazódik

Tisztesség, mint olyan, nem létezik - ez volt a mottója annak az azóta a Vajna-tévé oszlopos tagjává váló Szalai Vivien által írt könyvnek, ami 2014-ben jelent meg Zuschlagról. És hát úgy tűnik - a könyv alanya számára legalábbis - igaznak bizonyult a "bölcselet." Ez a hajdan vélhetőleg politikai karrierről álmodozó, majd azt 2004-ben egy rendkívül otromba viccel (a holokauszt áldozatain) végleg tönkretevő, végül a börtönt is megjáró férfi ismét komoly bajban van. A NAV által feltárt ügyben Zuschlag is érintett, akkor újra hosszú évekre rács mögé kerülhet, miután ezúttal már bűnszövetségben való részvételről van szó. UPDATE: A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte Zuschlag János egykori szocialista országgyűlési képviselő és egy másik férfi előzetes letartóztatását.

Megmentették Orbán nyíregyházi vendéglátóját

Már csak a választások után születhet másodfokon ítélet a NYÍRVV Orbán Viktort vendégül látó vezetőjének ügyében. Noha mindenki ítélethirdetésre készült, a döntést elnapolták, arra hivatkozva, hogy új tanúk és új szakértők meghallgatására van szükség.

Helyreigazítás cunami az állami médiában a Czeglédy-ügy kapcsán

Az állami televíziónak hat sajtóhelyreigazítási kérelmet, összesen legalább tizennyolc alkalommal kell főműsoridőben felolvasnia, hogy mit állítottak valótlanul Czeglédy Csabáról - írtuk még októberben. Ha ez az ügy egy valódi büntetőügyről szólna, akkor a kormánypárti sajtónak nem kellene éjjel-nappal hazudoznia rólam - kommentálta akkor a Fővárosi Törvényszék döntését maga Czeglédy. És itt az újabb helyreigazításdömping ebben a következmények nélküli országban, annak is a hajdan a köz szolgálatára létrejött médiájában.
Találatok: [2808]  Oldalak:   <<  <  79 80 81 82 83 84 85 86 87 88   >  >>